Eddig nem látott arcát mutatja Tóth Vera: „Hatalmas szabadságot ad a vidék”

Egy igazán vagány videóban mutatja meg egy eddig nem látott oldalát Tóth Vera. A dívának fontos az énidő, és azt vallja, hogy feltöltődni csak kényelemben és megfelelő támogatás mellett lehet, amiből szerencsére jut neki bőven. A mindennapokban a legfőbb támasza a párja, a családja, a barátai - és persze a zene.

Takó-Bencze Vivien

2022. November 10.

Szponzorált tartalom

Tóth Vera egy kisvárosból csöppent a budapesti, pörgős életbe, amikor megnyerte a Megasztárt. Eleinte nagyon élvezte az új életmódját, aztán kicsit elveszett – időbe telt, míg megtalálta magát énekesnőként és magánemberként. Az élet aztán úgy hozta, hogy vidéken várt rá a boldogság: Palkonyán talált rá a szerelem, amivel a vendéglátás is megjelent az életében. A vidéki és a városi életben is megleli a szépet, mindkettő hiányozna neki, így reméli, sosem kell majd választania.

Fotó: Skechers

Tapolcáról Budapestre költöztél, amikor bejutottál a Megasztár élő show-jába, végül pedig a fővárosban ragadtál. Hogyan tudtad kezelni a sikert és a vele együtt járó gyökeres változásokat?

Vegyesen. Annak idején, amikor felkapott lett a nevem a műsor által, az újdonság erejével hatott, ami bevallom, izgalmas helyzet volt. A kisvárosi, dundi csajszi felköltözött a nagyvárosba és egy csapásra híres lett – igazi tündérmese volt. Szerintem nagyon jól kezeltem a hirtelen jött sikert, jól reagáltam a történésekre, de ehhez kellő nyitottság kellett. Szerettem az embereket, nyitott voltam az új impulzusokra. Bekerültem egy belső pesti, fesöniszta, nagyvilági, nemzetközi felfogású körbe, ami nagyon tetszett. Miután vége lett a műsornak és kicsit lelassult minden, visszacsöppentem a hétköznapokba. Híres és népszerű voltam, de mégis egy hétköznapi ember, ezzel a kettősséggel pedig nem igazán tudtam mit kezdeni, egyre nehezebben kezeltem a helyzetet. Azt gondolom, ez egy természetes reakció, hiszen ekkor szembesültem a valósággal, amit nehéz volt megemészteni, mégsem cserélnék senkivel. Össze kellett hangolnom a kisvárosi, civil énemet a nagyvárosi énekesnői személyiségemmel. Ebben és az üzleti világban is sokat segített a józan paraszti ész, az, hogy nem a legnehezebb, legkacifántosabb oldaláról akartam megközelíteni a dolgokat, illetve, hogy továbbra is nyitott voltam az emberekkel.

Előfordult akkoriban, hogy visszavágytál Tapolcára?

Azt vallom, hogy mindenki képes bárhol otthon lenni, ha a mikrokörnyezetében vannak olyan emberek, akik ezt lehetővé teszik. Fontos továbbá, hogy legyen egy jól megszokott kis közeged: egy közért, ahova leugrasz tejért, egy jól megszokott pékség, satöbbi. És ezek mellett természetesen egy olyan lakás vagy ház, ahol, ha becsukod az ajtót, kint marad a világ. Az előző budapesti házam közvetlenül az erdő szélén volt: könnyen elérhető volt a város, ugyanakkor közel voltam a természethez is. Innen másfél éve költöztem ki.

Időközben pedig megismerted a vőlegényedet, aki Palkonyán vezet éttermet.

Palkonyán minden megvan, amire vágyhat egy ember. Ez egy picike falu, 250-260 lelket számlál. Az a ritmus, amit ott átél az ember, csodálatos. Mindig, mindenki számíthat a másikra, ismerik egymást az emberek, közel laknak a másikhoz, könnyen tudsz kapcsolódni velük. Megvannak a tradíciók, amiket nagyra tartanak és a mai napig művelik is őket: a disznóvágás, a szüreti hagyományok, a sváb népszokások. Imádok ott lenni, teljesen ki tudok kapcsolni.

Budapest és Palkonya azért mégiscsak két óra autóval. Nem megterhelő az utazás?

Nem mondom, előfordul, hogy már számolom a perceket, hogy mikor érek oda. A legtöbbször azonban lazulok ilyenkor. Elmajszolok egy pogácsát, megiszom a kávém, és általában ilyenkor van időm beszélni a szeretteimmel, barátaimmal. Van, hogy anyámat felhívom Budapesten és Palkonyán tesszük le; közben pedig meg sem szólalok. (nevet)

galéria

Megnézem

Összes kép (2)

Nem csak a főváros és a vidék, de a színpadi és a hétköznapi ember is keveredik az életedben. Hogy állod meg a helyed mind a két területen?

Az egyik kiegészíti a másikat, balanszba tesz. A színpad és a színpad mögötti infrastruktúra – a koncertek szervezése, utazás, próbák – mindig is sok időt és nagyon jó logisztikát igényeltek. A fellépés része igazi felüdülés, de a szervezés egy alapvetően száraz dolog. Időpontok és szabályok vannak, nem szabad hibázni, ez itt nem fér bele. Mindig ugyanúgy kell teljesíteni, nem hagyhatod cserben a zenekarodat. Egyébként sem tudok félárbocon működni, ez jellemző az életem minden területére. Amikor Palkonyán vagyok, akkor is fontosnak tartom, hogy a vendégekkel kommunikáljak, hiszen az évek során egyértelművé vált, hogy szükségük van erre. Emellett azért ott kicsit lazázhatok, mert van személyzet, akik maximálisan ellátják a munkájukat, így ha van kedvem, beállok, ha nincs, akkor pihenek. Teljes mértékben úgy cselekszem, ahogy kedvem tartja, ami hatalmas szabadságot ad.

Ha döntened kellene a két életstílus között, tudnál választani?

Számomra a zene az elsődleges, erre pedig a covid alatt jöttem rá. Akkor nem tudtam, hogy meddig nem állhatok színpadon, és az a bizonytalanság kikészített. Ki kellett találnom, hogy mivel foglalkozzak, amíg nincsenek fellépések. Ekkor kezdtem dolgozni az étteremben, ahol oroszlánrészt vállaltam, de a színpadot semmi nem pótolhatta. A zene a lételemem és ez valószínűleg soha nem fog változni.

Mi hiányozna leginkább a vidéki és a városi életből?

Mind a kettőre mondhatom, hogy a kényelem és a nyugalom. Ha innentől csak pörgés és stressz lenne az életemben, azt nem bírnám. Persze Palkonyáról a párom is hiányozna, többek között miatta sem hagynám ott azt az életet, oda húz a szívem.

Fotó: Skechers

Milyen nálad az énidő? Amikor egyedül vagy, befelé figyelsz és senki nem zavar.

Nálam ez a mozgás, a szaunázás, a masszázs, a wellness és a meditáció. Mostanában inkább dinamikusan sportolok, ilyen időszakot élek, a lassulás most nem játszik. Ha egyedüllétre vágyom, elmegyek futni a kutyákkal, közben zenét hallgatok és befelé figyelek. Az utóbbi időben nagy kedvencem lett a relaxációs masszázs is, amitől teljesen ellazulok.

Félre tudod tenni a telefonodat ilyenkor?

Igen, szerencsére ez nálam abszolút működik. Ha leteszem a telefont, akkor nem ér el senki, de ez egyébként is sokszor jellemző, hiszen a színpadon, valamint a próbák alatt sincs a kezemben.

Ahogy említetted, sokat segítesz a párodnak az étteremben. Hamar beleszoktál a vendéglátásba?

Anyukám is vendéglátós volt, így nagyjából beleláttam már, hogyan is zajlik ez. Mindig azt mondom, hogy szorult belém vendéglátós vér, zsigerből csinálom és elképesztően élvezem. Ennek a szakmának is az a titka, hogy szeretni kell az embertársaidat és nyitottnak kell lennie feléjük. Egy vendégközpontú étteremnél nincs is jobb, ezért van rengeteg visszatérő vendégünk. Az utóbbi pár évben pedig már saját bort is készíttetünk, házasítunk, és el is adjuk, amit szintén élvezek. Igaz, a vendéglátás nem a pihenésről szól, így néha azért kiül a fáradtság az emberre, de ha van rendszer az életünkben, akkor ezt könnyen lehet ellensúlyozni.

Hogyan kapcsolódtok ki a pároddal?

Érdekes, nekem a vendéglátás a kikapcsolódás, neki pedig az, ha eljön egy koncertemre. Persze, együtt is imádunk programozni. Az utóbbi időben sokat motorozunk, a Káli-medence és a Mátra a kedvencünk. Ilyenkor reggel nekiindulunk, útközben megállunk kávézni, ebédelni, este pedig hulla fáradtan érünk haza.

Szponzorált tartalom