Nem hittük volna, de a You 4. évada megint felrobbantotta az agyunkat

A Netflix egyik legbetegebb sorozatát azért szeretjük annyira, mert folyton képes megújulni. Joe Goldberg (Penn Badgley) úgy mutatkozott be, mint a romantikus filmek hősszerelmese – aki néha (kizárólag szíve hölgye érdekében!) eltesz láb alól pár embert –, aztán megismerte Love-ot (Victoria Pedretti), aki tükörként megmutatta Joe-nak a valódi, szociopata képmását. De mivel ő természetesen nem szörnyeteg, ezért egyáltalán nem tetszett neki, ahogy néhai feleségében látta önmagát, így visszatért a hősszerelmes pozícióhoz: egyedül Marienne válthatja őt meg. Teljesen egyértelmű ugyanis, hogy egy tökéletes nő szerelmére van szüksége ahhoz, hogy ne folytassa azt a kellemetlen szokását, ami miatt a legtöbben rossz szemmel néznének rá – igen, a gyilkolászásra gondolunk. Így búcsúztunk el Joe-tól a You harmadik évadának fináléjában, a folytatást pedig az önismétlés veszélye fenyegette. De, mint mondtuk, a sorozat mindig képes meglepni minket, a negyedik évad elején pedig úgy tűnt, ez megint sikerült.

Joe-nak ugyanis nem volt ideje a romantikus téveszméinek élni, miután hirtelen őt kezdték el zaklatni: névtelen üzenetek, fenyegetések üldözték az ezúttal Jonathan Moore professzorként Londonban érvényesülő antihősünket. Aki ezáltal nyomozónak állt, és máris olyan irányba indult el a sorozat, melyre nem számítottunk. A járatlan út elsőre izgalmasnak, érdekesnek látszik, valaminek, amit érdemes feltérképezni. Csakhogy a lendület ezúttal nem tartott ki sokáig. Joe zaklatója – egyben az új „barátait” mészároló szörny – kilétének felderítése parkolópályára került a detektívtörténet. Vajon azért, mert Joe figyelmét elvonja az új nő, Kate (Charlotte Ritchie), akit kerülni akar, mégis mágnesként vonzzák egymást? Talán: Kate múltjából fakadó, világutálatként manifesztálódó öngyűlölete egyszerre állítja kihívás elé Joe-t, és válik a férfit szokatlanul kiegészítő párjává. Vagy inkább azért, mert a krimi-szál eleve megdöbbentően gyenge? Abszolút: az Eat the Rich-nek keresztelt sorozatgyilkos munkássága nem olyan briliáns, mint kezdetben hittük, miközben a kiléte is fájdalmasan egyértelmű. Emiatt a negyedik évad februárban debütált öt epizódból álló első fele egészen nagy csalódást okozott, és már abban sem voltunk biztosak, hogy lesz kedvünk megnézni a folytatást. De milyen jól tettük, hogy mégis adtunk neki egy esélyt!

Korán temettük Joe Goldberget

A You akkor működik a legjobban, amikor páros lábbal beleáll az őrületbe. Mert oké, Joe-nak mindig is volt egy oldala, ami elhitette vele, hogy ő a hős a történetben – sőt, a gyengébbeknek tényleg mindig segített (Pacónak az első évadban, Ellie-nek a másodikban) –, de a végén mindig előtör az elborult énje. A harmadik évad is azért volt olyan élvezetes, mert ott volt Love, aki az eleve elmebeteg sztorikat az impulzivitásával még vadabb magasságokba lőtte. De talán éppen ez motiválta Joe-t arra, hogy jó útra térjen – legyen akármennyire is disszonáns döntés a sorozat és a személyisége valóságával.

Mert Jonathan Moore valahogy nem volt az igazi. A tweedzakójával, értelmiségi szakállával és hosszú hajával Joe önmaga árnyékává vált, a folytonos meghasonulását pedig nézőként is kimerítő nézni. Na persze nem azért, mert sajnálnánk, hogy bármennyire is igyekszik, képtelen teljesen jó emberré válni. Nem azért nézzük a You-t, mert Joe megtéréséért szurkolunk: ő egy megválthatatlan karakter – mint ahogyan azt az őt alakító Penn Badgley is úton útfélen hangoztatja. Hanem a rózsaszín ködös téveszméi és véres valósága közti beteg kontraszt miatt. Kielégíti a bennünk élő perverz kíváncsiságot, és miután a sorozat gyakran a szappanopera giccsességének határvonaláig elmerészkedik, ez nem nyomasztóvá, hanem őrülten szórakoztatóvá válik. Így, miután a negyedik évad maradék öt része, elengedte a londoni elit kritizálását, és csak annyiban foglalkozott a gazdag társasággal, hogy lezárja a cselekményszálakat, ennek következtében pedig újra kizárólag Joe-ra – és a vállán lévő kisördögként a fülébe suttogó Rhysre – fókuszált, a You ismét rátalált az erősségeire.

Csakhogy azáltal, hogy a Netflix feldarabolta az évadot, nem ütött elég nagyot a folytatás. Egyáltalán semmi értelme nem volt két részletben kiadni a szezont, sőt, kifejezetten kontraproduktívnak bizonyult. Egyrészt, önmagában, pusztán az első öt rész kiábrándító volt. Másrészt, a két adag közt eltelt idő bőven elég volt arra, hogy teóriákat gyártsunk, és pontosan kitaláljuk, mi lesz A nagy csavar, ami felé az évad építkezett – ennyit a meglepetés erejéről egy már amúgy is elég kiszámítható sztoriban.

Veszélyzóna

Mert, ahogy arra a TikTokon is többen rájöttek (spoiler következik!), a You negyedik évada egy Harcosok klubja-szerű fordulatot hozott magával, amihez egyszerűen kellett volna a binge-watching műfaja, hogy igazi atombombaként érjen minket. Ugyanakkor Joe személyiséghasadása a szükséges lépcsőfok kedvenc antihősünk karakterfejlődésében: elkerülhetetlen volt, hogy a Joe-t évek óta mardosó kognitív disszonancia előbb-utóbb ne manifesztálódjon egy konkrét személyben. Aki pedig persze, hogy Rhys (Ed Speleers) képében jelent meg. Hiszen Joe ezúttal is megszállottjává vált valakinek, hozzá beszélt, a címszereplő Te szerepét ő töltötte be. Csakhogy nem a bosszúvágy vezérelte – mint kezdetben gondoltuk –, hanem az önelfogadás.

Rhys kilétén kívül egyébként még számos csavart tartogatott az utolsó öt epizód (az üvegdoboz is végre felbukkan), amiket viszont sokkal jobban működnek. Így például a finálé, melyben Joe négy évad után először végre saját maga előtt – és vele együtt előttünk is – felvállalja a valódi arcát. Nincsen semmi önigazolás, kiirtotta magából a lelkiismeret és empátia utolsó szikráját, miközben korábban soha nem látott hatalom került a kezébe. Négy évad kellett hozzá, de Joe eljutott odáig, hogy azzá a tankönyvi pszichopatává váljon, akinek Beck, Love, Marienne és a többiek is látják. Penn Badgley pedig még az első évadnál is vérfagyasztóbban alakítja az elbűvölő, számító és könyörtelen gyilkost, akinek az emberölés nem a szerelemhez, hanem a saját érdekeihez szükséges, kényelmes eszköz. Sosem volt ilyen félelmetes és veszélyes, ezzel pedig nemcsak ő, hanem maga a You is szintet lépett. És ahogy Joe még egyszer utoljára elmosolyodik, rájövünk: Taylor Swiftnek már megint igaza volt – tényleg baromi fárasztó folyton az antihősnek szurkolni. De úgy néz ki, eljutottunk arra a pontra, amikor már nincs is rá szükség. Joe viszont legalább elfogadta, hogy „helló, én vagyok a probléma”. Valamit valamiért, végül is.