Interjú Colm Bairéad-dal, A csendes lány rendezőjével

Egy nappal az Oscar-gála előtt beszélgetünk, épp Los Angelesben vagy. Milyen fokú most az őrület körülötted?

Szerdán érkeztünk a városba, és egymást érik a programok. Előpartik, sajtóesemények… Folyton megyünk valahová. Tizenöten jöttünk, a stáb plusz családtagok, kicsit olyanok vagyunk itt, mint egy utazó cirkusz.

A csendes lány menetelése még tavaly februárban kezdődött a Berlinale Filmfesztiválon. Az Oscar az utolsó állomás?

A díjszezon szempontjából igen, de ezt leszámítva még folytatódik a menetelés. Sok országban – például Magyarországon is – csak mostanában fogják bemutatni a mozik, és reméljük, hogy még sok-sok néző fogja megnézni a mozivásznon.

Colm Bairéad (fotó: Mozinet)

Elképesztő év áll mögötted. Ez az első filmed és sikert sikerre halmozol vele. Mik voltak az év számodra legfontosabb momentumai?

A tavalyi berlini világpremierre örökké emlékezni fogok. Ez volt az első alkalom, hogy ír nyelvű nagyjátékfilmet mutatott be a Berlinale, és bár a fesztivál a szigorú Covid-szabályok miatt épp kisebb volt a szokásosnál, így is mágikus pillanat volt, hogy moziteremben vetíthettük a filmünket. Berlin olyan volt számunkra, mint a hegytető, ahonnan ledobod a hógolyót, ami aztán lefelé gurulva egyre nagyobbá válik. A fesztiválsikereinket otthon, Írországban is felkapták, mivel ír nyelvű nagyjátékfilm nem szokott elérni ilyen sikereket. Az embereket érdekelni kezdte, mi ez a film. A csendes lányt tavaly májusban mutatták be az ír és az angol mozik, és egészen megdöbbentő, de azóta is műsoron van. Az Oscar hetében csak Írországban 35 mozi játssza, pedig már ¾ év telt el a bemutatója óta. November-december környékén úgy tűnt, hogy lekerülünk a vásznakról, erre jöttek a jelölések, és megint tódulni kezdtek rá az emberek. Ez lett minden idők legsikeresebb ír nyelvű filmje odahaza, és nem tudom szavakba önteni, milyen jó érzés, hogy rengetegen jegyet váltottak rá. A BAFTA- és az Oscar-jelölések csak megkoronozták ezt a csodát. Fantasztikus most itt lenni az alkotótársaimmal L.A.-ben, és átélni mindezt. De nemcsak nekünk nagy esemény ez, hanem az országunknak és a nyelvünknek is.

A csendes lány egy novella adaptációja, aminek a címe Foster (Nevelt gyermek). Miért érezted úgy, hogy meg kell változtatnod a címét?

Csodaszép fotók Írországról

Mivel ez egy ír nyelvű film, első körben ír címet próbáltunk neki találni, és a helyzet az, hogy a Foster szónak nincs igazán jól működő ír megfelelője. Tudtuk, hogy változtatnunk kell. Sokáig volt egy munkacímünk, ami angolra fordítva To Stay/To Wait (Maradni/Várni) lett volna, de egy idő után rájöttünk, hogy ez túl absztrakt. A filmünk egyetlen karakter körül forog, ő jelenti a szívét, az ő szemével látjuk a történéseket, így olyan címet próbáltunk találni, ami őt helyezi a középpontba, és mond valamit a nézőnek a főhősről, miközben magáról a filmről is közvetít valamit. A csendnek nagy szerepe van a filmben, sokszor a csendek segítségével kommunikál a nézővel. Ez mind az An Cailín Ciúin (A csendes lány) cím mellett szólt, az meg már csak a bónusz volt, hogy kicsit hasonlít egy másik híres ír film, A nyugodt férfi (The Quiet Man) címére.

Az egész filmet egy kislány, Cáit szemszögéből láthatjuk, végig őt követi a kamera. Nem tartottál attól, hogy túl nagy terhet pakolsz ezzel egy gyerekre? Nem féltél attól, hogy hol találsz olyan gyereket, aki ezt a terhet elbírja?

Az elejétől fogva tisztában voltunk azzal, hogy ez jelenti majd a legnagyobb kihívást. Tudtuk, hogy borzasztó nehéz lesz megtalálni a megfelelő gyereket, épp ezért a castingba sokkal előbb belekezdtünk, mint a film bármely másik fázisába. Hét hónapunkba telt rátalálni Catherine Clinchre, és bőven akadtak nehezítő tényezők. Bár az ír hivatalos nyelvnek számít Írországban, valójában kisebbségi nyelv, amit egyre kevesebben beszélnek. A lakosság mindössze két százaléka használja az írt első nyelvként. Ugyanakkor az oktatási rendszerben van még néhány olyan iskola, ahol ez az oktatás fő nyelve, és nem az angol. Tudtuk, hogy ezekben az iskolákban kell megtalálnunk a mi Cáitunkat, hiszen feltétel volt, hogy a főszereplőnk folyékonyan beszélje a nyelvet. De legalább ennyire fontos volt az is, hogy olyan kislányt találtunk, aki magára tudja ölteni és be tudja lakni ezt a karaktert. Amikor rátaláltunk Catherinere azt úgy éltük meg, mint egy kisebb csodát. Nem volt sok opciónk, ő volt az egyetlen olyan lány, akiben igazán hinni tudtunk. Nélküle ez a film vagy nem készült volna el, vagy teljesen más lenne.

Catherine Clinch A csendes lány c. filmben (fotó: Mozinet)

A siker után Catherine most igazi sztárnak számít Írországban?

Igen, az, ami különösen vicces, mert ő nem olyan lány, aki keresné a rivaldafényt. Eléggé hasonlít a filmbéli karakterére, visszahúzódó, csendes, megfigyelő típus. Nagyon okos, talpraesett gyerek, de elég nehezen élte meg, amikor Írországban megjelentek az óriásplakátok az utcán az arcával. Nem szereti, ha ő van a figyelem középpontjában, inkább eltűnni szeret a tömegben. A szüleitől tudom, hogy folyton Covid maszkot visel az utcán, hogy ne ismerjék fel az emberek. A csendes lány Írországban nagyon nagy filmnek számít, mivel ír nyelvű mozi ekkora sikert még sosem tudott elérni. Rengetegen ünneplik, rengetegen beszélnek róla, és mi is állandóan emlékeztetjük magunkat, hogy ez nemcsak egy álom, amiből hamarosan fel fogunk ébredni, hanem maga a valóság. A feleségemmel, Cleonaval (Cleona Ní Chrualaoí, a film producere) borzasztóan örülünk, hogy büszkévé tehettük a nemzetünket egy ír nyelvű filmmel. Ez a siker magára az ír nyelvre is hatással lehet, hiszen egyre több emberben tudatosul odahaza, hogy tennünk kell azért, hogy a nyelvünk ne haljon ki és fennmaradjon. Van egy saját nyelvünk és kulturális örökségünk, amit óvni kell.

A történet a gyönyörű ír vidéken játszódik, szinte kiált a szélesvásznú képért, mégsem ebben a formátumban vetted fel, hanem az úgynevezett academy ratio-ban, ahol a kép nagyjából kocka alakú. Miért ezt a képformátumot választottad?

Fontos volt számunkra, hogy a nézőkben is tudatosítsuk: a történéseket végig egy gyerek perspektívájából látják. Az ő korában az ember még nem ért mindent a világból, számos olyan dolgot lát vagy hall, aminek az értelmét még nem látja át. Még nem nyílt ki igazán, arra vár, hogy nőjön és kiteljesedjen. Cáit még tanulja a világot és a saját helyét benne, és vannak dolgok, amiket elzárnak előle, mondván, hogy azok nem tartoznak egy gyerekre. Úgy gondoltuk, hogy a szélek lenyesésével azt is jelezzük, hogy Cáit látása még nem teljes, még nem teljesen érti maga körül a világot. Érdekes amúgy, hogy a digitális kamerák szenzora kocka alakú. Vagyis amikor egy szélesvásznú filmet készítesz, valójában annyit teszel, hogy kitakarod a szenzor által felvett kép alsó és felső részét. Amikor Academy Ratio-ban forgatsz, akkor a szenzor szinte teljes spektrumát használod, szóval valójában több képi információt kapsz, mint a szélesvásznú filmnél, és nem kevesebbet, hiszen felfelé és lefelé is kinyílik a világ. Egy gyereknek sokat kell felfelé néznie a magas felnőttekre, és ezért is tetszett az ötlet, hogy inkább felfelé nyissuk ki a képet.

A történet 1981-ben játszódik, de amit a szeretet erejéről és fontosságáról mesél az kortalan és univerzális. Miért volt fontos, hogy a nyolcvanas évek elején játszódjon a cselekmény?

A kiindulópont miatt volt szükségünk rá. Írország sokáig egy szegény katolikus ország volt, ahol a családokban a fogamzásgátlás/védekezés hiánya miatt gyakran olyan sok gyerek született, hogy alig bírták őket eltartani. Szokássá vált, hogy a gyerekeket hosszabb-rövidebb időszakokra elküldték közeli vagy távoli rokonokhoz, hogy addig is egy éhes szájjal kevesebb legyen otthon. De ugyanez történt akkor is, ha mondjuk meghalt az anya a családban. A férfitól nem várták el, hogy egyedül nevelje fel őket, ezért ilyenkor a gyerekeit szétosztotta a rokonság tagjai között. Ma már ez a szokás nincs életben, de a nyolcvanas évek elején még nagyon is élt – nagyjából az ezredforduló környékén halhatott ki – , ezért maradtunk ennél az időszaknál. Fontos volt az is, hogy Cáit még a régi Írország gyermeke, egy olyan korszaké, amikor a gyerekeket ugyan látták, de senki nem hallgatta meg őket, senkit sem érdekelt a véleményük, és nem védték úgy a jogaikat, mint manapság.  

A csendes lány (fotó: Mozinet)

SPOILER! Beszélhetünk kicsit a film végéről? Úgy tudom, gyakorlatilag egy az egyben emelted át a novella nyitott befejezését. Sosem fordult meg a fejedben, hogy változtass rajta?

Mindent feláldoztak a testvérek, hogy dögevő madarakat mentsenek a betondzsungelben

Már a novella első olvasása után éreztem, hogy ez egy tökéletes lezárás, sőt őszintén szólva a befejezés győzött meg arról, hogy nekem ebből filmet kell készítenem. Szinte láttam magam előtt a jelenetet, éreztem az erejét és tudtam, hogy ez nagyon jól működhetne nagy vásznon. Ha csak a közelébe tudunk kerülni annak, amit Claire a novellájában megírt, akkor nyert ügyünk van. Ez egy nagyon erős, katartikus pillanat már az írott változatban is, és ugyanezt az élményt próbáltam meg átadni a film nézőinek is. Sok néző kérdezte tőlem a film vetítése utáni beszélgetéseken, hogy mi történik a nagy ölelés után. Vajon Cáit velük tart és ott hagyja a családját? Őszintén: számomra az igazán fontos az, ami az ölelés előtt történik, az szinte már irreleváns, ami utána jön. Az már afféle szappanopera lenne, ami engem cseppet sem izgat. Engem ennek az utolsó gesztusnak a megmutatása érdekelt a kis Cáit részéről. Ez a kislány érezte, mennyire fontos, hogy jelezze a Cinnsealach házaspárnak, milyen fontos volt neki a velük töltött idő. Ez a film azt mutatja be, hogy a kislány mennyit tud a személyiségében fejlődni egyetlen nyár alatt pusztán azért, mert először az életében törődnek vele és szeretik őt. Nem azért rohan az autó után, hogy azért könyörögjön, hogy vigyék magukkal. Azért rohan utánuk, hogy kifejezze a háláját mindazért, amit tőlük kapott. Abban a pillanatban már érti a fájdalmát annak, amit ez a két ember átélt, és tudja, hogy nekik is milyen sokat jelentett a vele töltött nyár. Megérti, hogy szó szerint és átvitt értelemben is az elhunyt gyermekük cipőjébe lépett. Az a tény, hogy Cáit ezt teszi, reményt ad nekem. Megmutatja, hogy ez a nyár sosem tűnik el a lelkéből nyomtalanul, örökre megváltoztatta őt. Megértette, hogy milyen hatalmas ereje van annak, ha szeretik őt és ő is szeretetet ad. Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy másképp fejezzem be a filmet.

Happy endként tekintesz rá?

Tény, hogy összetöri a szívedet, de a reményt is magában hordozza.

A csendes lány már látható a magyar mozik műsorán.