nlc.hu
Szabadidő

Gigaharcsa a Szálkai víztározóból

„Óriási adrenalinsokk ért” – 210 centis halszörnyet fogott ki László

Élete hala akadt a horgára.
horgász

Tizenöt év kitartása meghozta a gyümölcsét Bulla László, mőcsényi hobbihorgász számára, aki kapitális harcsát fogott ki a Szálkai víztározóból – számolt be a teol.hu fotókat is közzétéve a gigahalról.

A kitűzött célom az volt, hogy a korábbi 15 kilós harcsámnál nagyobbat fogjak, mondjuk egy körülbelül 20 kiló felettit, de álmomban sem mertem volna gondolni, hogy ennyivel nagyobb hal akad majd a horgomra” – vallotta be a pecás.

A gigaharcsa csak fél óra fárasztás után adta meg magát, amikor is a parton lévő horgásztársak jöttek be segíteni, hogy a csónakba tudja emelni László, aki egy 210 centiméter hosszú, 70 kiló feletti lesőharcsát fogott ki. “Óriási adrenalinsokk ért. (…) Bár ez eddigi életem legnagyobb hala, folytatom a horgászatot ugyanitt, Szálkán, és azon leszek, hogy ezt a csúcsomat is megdöntsem majd” – árulta el a hobbihorgász.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top