Saját kezünkkel készített, hatalmas, gyönyörű és foszlós kalácsot tenni húsvétkor az asztalra: elképesztően menő dolog. Igaz, nem szokták olyan csinnadrattával behozni, helyesebben hordozni, mint egy születésnapi tortát, ám a házi kalács is mindig egészben kerül az asztalra, és csak azután szeletelik fel, hogy mindenki megcsodálta a produkciót.
Van ebben egy kis szemfényvesztés is. Szögezzük le, hogy bár az eredmény kétségtelenül látványos és ínycsiklandó, kalácsot sütni határozottan egyszerűbb, mint tortát. Csakhogy, az ördög itt is a részletekben lakik, vagyis ismerni kell néhány trükköt, és be kell tartani néhány szabályt, hogy a kalács tényleg olyan ellenállhatatlanra sikerüljön, hogy legszívesebben ragadozó módjára rá akarja vetni magát a nép és szét akarja tépni. Én általában egyszerre kettő kalácsot szoktam sütni, az elsőt szétmarcangolják a gyerekek, élvezik, ahogy foszlik, isznak hozzá egy kis kakaót, és volt kalács, nincs kalács. A másikat fogyasztják el a felnőttek a sonkával és a tojással, késsel-villával, de közben mindenki a gyerekekre irigy, hogy ők még engedelmeskedhetnek az ösztöneiknek.
Térjünk tehát rá a technikára, vagyis, hogy mitől lesz foszlós a kalács! A rövid válasz az, hogy a dagasztástól, de azért ezenkívül is vannak még trükkök, amik ismerete elválasztja a jó kalácsot a nem jó kalácstól.
Első ilyen trükk, hogy szitáljuk át a lisztet, hogy levegősebb legyen! A gluténmentes liszteket felejtsd el, ezt nem lehet meghekkelni, a kalács foszlósságát a sikér, már néven glutén adja. Nincs mese.
Fontos, hogy langyos folyadékkal dolgozzunk, ez segíti a kelesztést. A vajat pedig csak a legvégén dolgozzuk bele a tésztába, ami valóban kissé nehézkes feladat, ugyanakkor így tudjuk elejét venni, hogy a liszt magába szívja a zsiradékot és elnehezítse a kalácsot.
A kalács megjelenéséhez szorosan hozzátartozik a fonás is. Ha nem vagyunk Gundel Károlyba oltott Figarók, a hármas fonást akkor is simán össze tudunk hozni, de a neten számtalan videó található a hagyományos hatos fonásról, nem egy ördöngösség egyik sem.
Foszlós húsvéti kalács
Hozzávalók (egy kalácshoz)
- 50 dkg BL55-ös liszt (sima finom liszt)
- 1 teáskanál só
- 1 evőkanál cukor
- kb. 3 dl tej
- 1 tojás
- 1 kocka élesztő vagy 1 csomag instant élesztő
- 5 dkg puha vaj
Elkészítés
- Meglangyosítjuk a tejet. Átteszünk belőle kb. 1 dl mennyiséget egy tálkába, elkeverjük benne a cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Langyos helyre tesszük.
- A maradék tejbe belekeverjük az elhabart tojás nagy részét, illetve egy nagyon keveset megspórolunk belőle, ezzel fogjuk megkenni sütés előtt a kalács tetejét.
- A lisztet átszitáljuk. Ha van dagasztógépünk, akkor használjuk bátran a tálját! Belekeverjük a lisztbe sót.
- Hozzáöntjük a liszthez a felfuttatott élesztőt és elkezdjük keverni. Ha van dagasztógép, azzal, ha nincs, fakanállal. Szépen, lassan hozzácsorgatjuk a többi tejet is, közben keverjük és figyeljük a tésztát. Lehet, hogy nem lesz szükség az összes tejre, de az is lehet, hogy még kelleni fog egy kevés. Lényeg, hogy a tészta végül ne legyen sem kemény, sem ragacsos, hanem közepesen lágy legyen.
- Ha nincs dagasztógépünk, amikor összeállt a tészta (vagyis nincsenek benne száraz részek), kézzel dolgozunk, dagasztjuk tovább. Ha van gépünk, akkor csak figyelnünk kell. Akkor van kész a tészta, amikor szép selymes, ruganyos, és teljesen elválik az edény falától.
- Még nem örülünk, mert most kell beledolgozni a puha vajat. Kezdetben elég lehetetlen küldetésnek tűnik, sehogy sem akarnak elegyedni az anyagok, de végül csak megadják magukat és felveszi a tészta a vajat. Amikor ez megtörtént, letakarjuk egy konyharuhával és langyos helyen 1-2 órán át kelesztjük. Akkor jó, ha nagyjából duplájára nőtt és nyomásra visszaugrik a tészta.
- Most kitesszük a tésztát egy deszkára és átgyúrjuk, kinyomkodjuk belőle a felesleges levegőt. Mostanra biztosan tudjuk már, hogy hármas vagy hatos fonást szeretnénk-e, ennek megfelelő számú darabra vágjuk a tésztát, majd 3-4 cm átmérőjű kígyókat sodrunk belőlük. Felül összefogjuk a szálakat és befonjuk, majd sütőpapírral kibélelt sütőlemezre helyezzük.
- Most újabb kelesztés következik. Ne siessük el, különben sütés közben szét fog nyílni a kalács! Várjuk ki, amíg szép, nagy lesz! Megkenjük a megspórolt tojással és 180 fokosra előmelegített sütőbe tesszük. Ha van légkeverés, használjuk, de akkor elég a 170 fok is.
- Nagyjából fél óra alatt sül meg a kalács. Onnan lehet tudni, hogy készen van, hogy a fonás találkozásainál sem fehér már, hanem egészséges színt kapott. Ha sütés közben túl gyorsan barnulna, tegyünk rá egy sütőpapírt!
Most jön a legnehezebb rész: fogyasztás előtt meg kell várni, míg legalább félig kihűl, hogy szeletelni tudjuk. Ha tépni akarjuk, akkor nem kell kivárni.
Jó étvágyat kívánunk hozzá!