nlc.hu
Szabadidő
Júniusig számíthatunk bajba kerülő „panelrécékre”

Panelrécék: ezt tedd, ha a tetőn szaladgáló vadkacsafiókát találsz

Egyszerűen segíthetünk a bajbajutott madarakon.

Az elmúlt évtizedben új települési madárvédelmi problémaként jelentkezik az épületek erkélyein, lapostetőin március-áprilisban fészket építő és kotlani kezdő tőkés récék, majd a fiókák kikelésének és fészekelhagyásának április-májusi időszaka. A „tetőn szaladgáló” vagy „utcán mászkáló” röpképtelen récefiókákkal, melyek a magas peremmel rendelkező tetőkről nem tudnak lejutni, így éhen és szomjan pusztulhatnak, nagy magasságból betonra, aszfaltra esve halálra zúzzák magukat, autók ütik el őket. A jelenség egyelőre Budapestre jellemző, de számítani lehet arra, hogy a viselkedés az ország más nagyvárosaiban is megjelenik, áll a Magyar Madártani és  Természetvédelmi Egyesület közleményében. 

A többnyire talajon fészkelő ludak, récék és bukók egyes fajai rendszeresen költenek vízközeli sziklafalak párkányain, erdők fáinak odvaiban is, ahonnan a frissen kikelt fiókáknak a mélybe kell vetniük magukat. A fészekhagyó fiatalok vastag és tömött, levegővel teli tollazata az azonnali úszóképesség mellett a sok méter magasan lévő fészekből kiugró madarak testi épségét is biztosítja, nagy százalékban megóvva őket a becsapódás végzetes sokkjától. Balesetek természetesen ennek ellenére is előfordulnak, de összességében a tortúrát mindig túléli annyi fióka, hogy a kockázat megérje a szülőknek, a fajnak.

Nemrég kikelt tõkésréce fiókák (másként vadkacsa, Anas platyrhynchos) együtt gyakorolják az úszást és a táplálék megtalálását az Ivacsi-tó vízén

Nemrég kikelt tőkésréce-fiókák (másként vadkacsa, Anas platyrhynchos) együtt gyakorolják az úszást és a táplálék megtalálását az Ivacsi-tó vizén (Fotó: MTVA/Jászai Csaba)

Madaraknál is ismert a szupernormális viselkedés, amikor az erős motivációs (többnyire a fajfenntartáshoz kapcsolódó) hatás alatt álló élőlény bizonyos kulcsingerek hatására a szemlélő számára megdöbbentő, többnyire rekorddöntési kísérletnek tűnő dolgot tesz. Úgy tűnik, hogy a városok magas épületei ilyen szupernormális kulcsingert jelentenek a költési izgalomban lévő tőkésréce-tojók számára, melyek így a fészkeiket a majdan kikelő fiókák számára nem megfelelő helyekre építik.

Szerencsére ezeken a bajba került családokon viszonylag egyszerűen lehet segíteni: a fiókák kikelését követően a fiatalokat és a tojót külön szállítódobozba téve (a madarak legtöbbször kézzel is könnyen befoghatók) a közeli Dunához, nagyobb vízhez lehet vinni, ahol nyugodtan elengedhetjük őket. Érdekes kapcsolódó információ, hogy az eredetileg kavicsos zátonyokon, fövenyeken fészkelő kis lile is fel-felköltözik gyöngykaviccsal burkolt lapos tetőkre (elsősorban településszéli szuper- és hipermarketek tetőire), ahol fészekhagyó röpképtelen fiókái hasonló problémával szembesülnek, mint a récék.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top