nlc.hu
Szabadidő
Így néz ki egy 1 eurós szicíliai ház felújítva

Emlékszel még az 1 eurós szicíliai házakra? Ez a pár vett egyet és felújította

Összesen 60 millió forint körüli összeget költöttek rá.
sambuca

Ahogy arról mi is beszámoltunk, 2019-ben az 5800 lakosú Sambuca elkezdett árulni néhány tucat önkormányzati lakást – azzal, hogy ha a vevők vállalják, hogy legalább 15 ezer eurót költenek a felújításra, és leszurkolnak egy ötezer eurós letétet, egy euróért juthatnak hozzá az ingatlanokhoz.

Az ajánlat kisebb tömeghisztériát okozott, a szicíliai kisvárost elöntötték a házat venni akaró külföldiek. Bár nem jutott mindenkinek ház, aki venni akart, ez a pár szerencsével járt: az amerikai Massoud Ahmadi és a felesége, Shelley három éve birtokosa egy festői szépségű épületnek.

A pár átszámítva körülbelül 3 és fél millió forintot fizetett az ingatlanért, de azóta további 68 milliót költöttek arra, hogy lakhatóvá tegyék.

A két hálószobás, 250 négyzetméteres házban megmaradtak az eredeti faablakok, a majolika csempézett padló és a boltíves, kétszintes mennyezet. Három fürdőszobával, nappalival és egy nyitott márványkonyhával, valamint egy hegyre néző tetőterasszal is rendelkezik.

Tavaly januárban fejezték be a felújítást, és mostanra Sambuca di Sicilia és a Washington DC melletti Marylandben lévő otthonuk között osztják meg idejüket.

A ház megvásárlásának egyik feltétele az volt, hogy három éven belül fel kell újítani, amit Massoud elmondása szerint “elképzelni sem tudott”, és csak a helyi építészek és kézművesek segítségének köszönhetően sikerült megvalósítani.

A nyugdíjas közgazdász szerint így az ingatlan már körülbelül 85 millió forintot is megér, de eszükben sincs eladni: a pár beleszeretett a tengertől mindössze 20 percre fekvő kisváros hangulatába.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top