nlc.hu
Szabadidő

Szexológus a pornóról

„Sokan hiszik, a női orgazmus eléréséhez az kell, amit a pornóban látnak” – Interjú Katona Katalin szexuálpszichológussal

A szex kimondva, kimondatlanul ott van mindannyiunk életében, a különböző reklámoktól kezdve a filmeken át, egészen a pornográf tartalmakig. Utóbbi különösen meghatározó főleg a kamasz fiúk életében, de azt, hogy ez milyen hatással van rájuk, illetve társadalmunk női tagjaira, kevésszer taglaljuk igazán. Katona Katalinnal beszélgettünk budapesti rendelőjében, hogy választ adjon néhány ezzel kapcsolatos kérdésre.

Mennyire vagy tisztában a pornófilmek kínálatával?

A kliensek sokkal tájékozottabbak. Azt szoktam mondani nekik, hogy szakemberként nem feltétlenül az a dolgom, hogy a pornóipar és a szexipar legújabb vívmányaival képben legyek. Nyilván tőlük is nagyon sok mindent hallok, de annyi fajtája van már a pornónak, hogy szerintem szinte lehetetlen is lenne mindent felkutatni. Némelyiknek a nevét sem tudnám megjegyezni. Azért sem kell nekem feltétlenül a bugyrokban elmerülni, mert a szexuális zavarnak az okát attól függetlenül kell megtalálnunk, hogy tudnánk, hogy a klienst mi hozza izgalomba. Nyilván egy speciális műfajú pornó esetén utána szoktam olvasni a témának.

Milyen hatásai lehetnek a pornófilmeknek? Hat-e ez egyáltalán az emberekre, vagy csak tévhit?

Semmiképpen nem tévhit. Ez egy nagyon tágan értelmezhető kérdés, önmagában nem a pornóval van a baj. Az erotikus filmek kiszolgálnak egy létező igényt. Szexualitásra mindenki vágyik. A pornóval az a probléma, hogy alapvetően a szexuális vágy felkeltését szolgálná, de manapság kicsit fordítva ülünk a lovon. A szexuális ciklusnak megvan a maga sorrendje: megszületik a vágy, izgalomba jövünk, aztán megtörténik az aktus – legalábbis elérjük valahogy az orgazmust – végezetül pedig jön a lecsengés szakasza. Hogyha maga a folyamat egy jó élmény, akkor cirkulárisan folyamatban tartja magát: egy idő után újra lesz vágyunk. Ma már szinte egy jégkrémet is erotikus ingerekkel adnak el. Így a szexuális tartalom annyira ott van már a mindennapi életben, filmekben, vagy a legegyszerűbb sit-comokban, hogy megfordul a sorrend: nem alakul ki vágy és aztán keresünk hozzá ingeranyagot, hanem előbb jön az ingeranyag és abból születik meg a vágyunk.

Szeretném kiemelni, hogy mint mindenben, a felnőttfilmekkel kapcsolatban is van egy arany középút és lehet jól használni. Vannak is olyan esetek, amikor kifejezetten javasoljuk pároknak, ha ez mindkettejük számára elfogadható módszer.  

Katona Katalin

Katona Katalin szexuálpszichológus

Mik azok a helyzetek, ahol ajánlanád ezeknek a tartalmaknak a megtekintését?

Hosszú távú, monogám kapcsolatokban, ahol beszűkül az együttlét, megszűnik a vágy, kifejezetten segíthet a pornó. Az ember legnagyobb erotikus szerve az agy. Ha az agyunkban az erotikus ingerekért felelős idegeket stimuláljuk fantáziával, akkor az vissza tudja hozni a vágyat. A pornó ilyen esetekben jól használható. A legtöbb pár általában rájön magától, hogy bevethetik ezt a módszert. Nyilván nem célszerű állandóan alkalmazni, mert hajlamosak lehetnek hozzászokni, de stimulátorként megfelelően tud hatni. Vannak, akik az erotikus filmekből tudnak inspirálódni. Szoktunk olyan filmeket is ajánlani, ahol a nőket helyezik a középpontba. Ez a műfaj például olyan nőknél alkalmazható, akik szoronganak a szexualitástól.

Mely negatív hatásai vannak a felnőttfilmeknek, amelyeknek a nők az elszenvedői?

A pornóban úgy jelenítik meg az aktust, mintha a nőnek nagyon jó lenne az, amit a férfi csinál, hiszen a nő közben liheg, kiabál, sikongat, minden elhangzik. Ám a felnőttfilmekben a legtöbb esetben használják a nőt, ami a lányokra nézve is káros. A női nézők azt tanulják ebből, hogy ez a valós közösülés. Nem számít, hogy nekik mi esne jól, hogy ők mit tapasztaltak ki, ha kedvezni akarnak a partnereiknek, azt kell csinálniuk, amit abban a pár perces filmben láttak. Ha ennyi filmben van szinte ugyanúgy ábrázolva a közösülés, akkor a valóságban is pont így kell lennie.

Az is egy érdekes káros következmény, hogy sokan azt hiszik, a női orgazmus eléréséhez az kell, amit ezekben a filmekben látnak. Később, amikor elmagyarázom az örömszerzés anatómiáját, csak pislognak. Ez a fajta reakció sajnos férfiakra, nőkre egyaránt jellemző.

Volt olyan eset is, ahol a férfi partner nem hitte el, hogy a nőnek orgazmusa van, mert a pornóban máshogy látta, az ő párja pedig nem sikongatott, nem fetrengett, nem karmolta össze.

Mi a helyzet a női nézőkkel?

A nők testképét borzalmasan rombolja. Általában a testrészeket túlhangsúlyozzák mind a sminkkel, mind a ruhákkal. Ha pedig nem vállalják be azokat, amiket a filmekben látnak, akkor meg azért lehet egy szégyenélményük, mert azt gondolhatják, hogy ,,biztos én vagyok a prűd”. Emiatt sajnos belekényszerítik akár saját magukat is olyan típusú aktusokba, amelyek számukra nem élvezhetők. Ezekben a filmekben úgy ábrázolják például az anális közösülést is, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Valójában azonban gyógytornászok hada tudja azt bizonyítani, vagy akár urológusok, proktológusok is, hogy azért a szex ebben a formában nem kivitelezhető, nem egészséges és nem helyénvaló. Az egészségügyi következményekkel azonban nem foglalkoznak a pornófilmekben.

Mi a véleményed a nők szerepéről ezekben a filmekben?

Én nőként azt gondolom, hogy ahogy ma ábrázolják a szexet, nem lehet élvezetes egy nő számára. Nagyon durvának gondolom, egyoldalúnak. Hiányzik belőle a figyelmesség, az összehangoltság, az, hogy ez egy kölcsönösségre épülő folyamat legyen. Szexuálpszichológusként és magánemberként is azt gondolom, hogy ez így nem helyénvaló. Nyilván vannak lágyabb filmek, illetve ezért néznek sokszor leszbikus pornót, mert abban még finomabban van ez ábrázolva. De a leszbikus felnőttfilmekre is azt kell mondjam, hogyha megnéz az ember néhány friss munkát, már sokszor alkalmaznak segédeszközt, amit szerintem nagyon durván használnak. Ezekben a helyzetekben is mintha arra helyeződne a fókusz, hogy férfipótlás jelenjen meg. Meg lehet találni a kellemesebb, erotikusabb filmeket is, de azért a pornó alatt jellemzően nem ezt értjük.

Pornófilm forgatás

A Gamma Films pornófilm forgatása egy Los Angelesi stúdióban (Fotó: Profimedia)

Mit értünk a mai pornófilmek alatt?

Ma a pornófilmek tartalma egyre durvább. Egyre erőszakosabbak lesznek és ennek az erőszaknak az áldozatai jellemzően nők. Ez nem jelenti azt, hogy BDSM vonal felé kell eltolódni. Szoktam mondani, hogy képzeljük el a filmekben látott eseményeket a való életben. Például, ha egy nő éppen mosogat szexi fehérneműben, megjelenik a vízszerelő és bármiféle beleegyezés nélkül magáévá teszi őt, az a való életben, ha jogi szempontból nézzük, minimum magánlaksértés és nemi erőszak. Ahogy ezeket az aktusokat ábrázolják, nagyon erőszakosak. Nincs előjáték, nagy nemi szervekkel, nagy mozgásokat végeznek, ami miatt egyébként rengeteg a sérülés a pornófilmek forgatása közben, főleg nőknél, de ezekről sehol nincs információ.

Mi történik, ha valaki a pornó rabjává válik?

Ha valaki túlzásba viszi az önkielégítést, vagy pornóhasználatot, egyfajta ingerlési módhoz szokik hozzá. Ez azért probléma, mert valójában egyetlen női testnyílás sem lesz alkalmas arra a jövőben, hogy számára azt a mértékű stimulációt nyújtsa, amivel ő el tud élvezni. Számtalan férfi kliensem van most is, akik rendszeres pornófogyasztók és nem tudnak orgazmust elérni, amivel sajnos a partnert effektíven használhatatlanná teszik.

Kapcsolati szinten mit jelent függőnek lenni?

Függőség esetén kikophat a párkapcsolatból a szexualitás, ami a felnőtt kapcsolatoknak egy nagyon fontos jellemzője. Nyilván van, aki elfogadja ezt a következményt, vagy valahogy megoldja a pár a problémát. De ha egy partnertől elfordul a másik fél, mert a pornó kényelmesebb, akkor az önértékelésbeli problémákat is okozhat. Nőknél nagyon gyakori, hogy ha a partnerük pornót néz, akkor azt megcsalásként élik meg. Ebben mondjuk szerintem van egyfajta torzítás, amit helyre kell tenni fejben.

Akkor kimondhatjuk, hogy férfiaknál jellemzőbb a pornófüggőség?

Igen. Azért is, mert a pornóipar inkább a férfiakat célozza meg. Természetesen nők is néznek pornót, de tapasztalatom szerint náluk nagyon ritkán áll fenn a függőség problémája. A nők egy picit mérsékeltebb pornófogyasztók, szólnak erről kutatások, hogy még a mai világban is fontosabbak nekik az érzelmek, mint a férfiaknak.

Milyen hatással lehet a pornófilm egy gyerekre?

A legfrissebb kutatások szerint már egészen fiatal, akár hétéves gyerekek is találkoznak pornográf tartalommal. A kamaszok közül pedig minden harmadik rendszeresen használ pornót. Ezzel az a probléma, hogy egy kisgyerek még a gyermeki fejlődés folyamatában van. Ha néz egy pornófilmet, nagy testrészeket lát, irreálisan hangos reakciókat hall, minden túl van tolva ezekben a filmekben is, mint bármelyik másik filmben. Egy gyerek ezeket a nagy nemi szerveket a saját testéhez fogja hasonlítani.

A pornó érzelmek nélkül ábrázolja a szexualitást. A gyereknek ez lesz az első gondolata, hogy ehhez nem kell érzelem, nem kell szerelmesnek lenni, nem kell tisztességgel bánni a másikkal, hanem a szex az igények kiszolgálásáról szól. Probléma lehet abból is, hogy kipróbálják, amiket a filmekben, újságokban láttak. Ennek egyik oka a szexuális felvilágosítás hiánya. Nem veszik komolyan a szülők, és sajnos az oktatási rendszer sem, hogy egészen pici kortól kéne megtanítani a nemi szervvel való megfelelő bánásmódot és hogy ahhoz nem érhet senki. Nem azt kell megtanítani, hogy szexre való, hanem hogy csak az enyém. Nem adjuk oda bárkinek, nem mutogatjuk.

Pornófilm forgatás

Minden harmadik kamasz gyerek rendszeres pornófogyasztó

Kamaszkorban már javul ez a helyzet?

A kamaszok is úgy értelmezik, hogy ez a valóság. Kamaszkorban, ahogy beindul az életkor fejlődésével a maszturbáció, ami egy természetes jelenség és a normál szexuális fejlődésnek a része, a mai gyerekek a pornóhoz fordulnak. Elmarad, hogy a gyerek a saját fantáziáját kezdje el megélni. Mondják, hogy ne nézzen a gyerek annyi virtuális tartalmat, mert leállítja a fantáziatevékenységet, a pornó is egy kicsit ilyen. Készen kapja a néző a képeket, nem kell elképzelni.

Mi lenne az az alsó korhatár, ami már különösebb kárt nem okozhatna nekik a fejlődésben azzal, hogy pornót néznek?

Ne legyünk szemellenzősök, a mai világban, ahol jogilag tizennégy éves kortól lehet szexuális életet élni, reálisan tizennégy-tizenöt éves korban talán már jobban tudják kezelni. De ezt meg kellene előznie egy alapos felkészülésnek. Ez sajnos nem a valóság.

Milyen hatással lehet ez a későbbi szexuális életre?

A pornóhasználat egy nagyon steril dolog. Nincsenek szagok, nincsenek testnedvek, nem kell figyelni a partnerre, akkor csinálják, úgy csinálják, ahogyan nekik jól esik. Ha túlzásba viszik, az első valós szexuális élmény undorító lehet. Egy averzív dolog lehet belőle, sokkal inkább eltávolodni akarhatnak tőle, minthogy be akarnák illeszteni az életükbe.

Volt egy kliensem, aki nem volt még valós partnerrel, aztán miután lett egy párja, meglepetten mesélte nekem, hogy a szex a valóságban nem is olyan, mint ahogyan azt a felnőttfilmekben látta. Jól élte meg, de nagyon sokszor nem ez a helyzet.

Mit gondolsz miért van az, hogy a pornóról beszélni ciki, vagy szégyenteljes dolog?

Rettenetesen prűdek a magyarok. Talán nemcsak a magyarok, hanem a világon máshol is. Sajnos nincsen egy jól bevált módszerünk arra, hogyan beszéljünk a szexualitásról. Alapvetően senki nem tanított meg minket kommunikálni a szexről. Manapság ez még mindig arról szól, hogy a közösüléssel kapcsolatban két dolgot kell tudni: terhesnek lehet lenni meg nemi betegnek. Ez egy nagyon veszélyes dolog, mert a gyerek egy idő után rájön, hogy ezekkel jó dolgok is járnak. Ha a filmben is pozitívan ábrázolják, akkor abban lehet valami. De nem mernek kérdezni, nincs kihez fordulni, így a pornóból kezdenek tájékozódni. Ez a lépés vezethet egy rosszul felépített szexuális fejlődéshez. A szülők is eltévedtek ebben a témában. Abban hiszek, hogy a gyerekeknek a születésüktől fogva meg kell nevezni a testrészeit, be kell avatni abba, ami éppen érdekli. Folyamatosnak kéne lennie, mindig a gyerek életkorához igazodva. Az egész témát egy misztikum veszi körül, tele tabukkal, amin változtatni kéne.

Szerző: Tari Petra, az ELTE BTK Kommunikáció és Média Tanszékének alapszakos hallgatója 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top