A magyar Balla Riana Emma még csak 11 éves, de már meghódította Hollywoodot

Rakita Vivien | 2023. Május 20.
Olyan világsztárokkal játszott már együtt, mint Jamie Lee Curtis, Cate Blanchett vagy Luke Evans. És ez még csak a kezdet a magyar csodagyereknek.

Vajon hány olyan ember van, aki végül abban a szakmában helyezkedett el, amit gyerekkorában megálmodott magának? Szerintünk nem sok. Balla Riana Emma viszont valószínűleg azon kevesek közé fog felnőttként is tartozni, aki azt csinálja, amit kislányként is szeretett volna. Oké, a magyar lány még mindig csak 11 éves, viszont egész életében tudta, hogy színésznő akar lenni. És úgy is lett. „Mindig is éreztem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Mindig is ilyen céltudatos voltam: háromévesen kijelentettem, hogy színész és énekes szeretnék lenni, és azóta ezt csinálom” – mesélte az RTL Reggeliben.

Riana hétévesen vágott bele a színészetbe, azóta pedig 31 különböző díjat nyert. A Los Angeles Film Awardson megkapta a Legjobb fiatal színésznőnek járó elismerést 2020-ban a Defekt című magyar kisfilmben nyújtott alakításáért. Az American Golden Picture Filmfesztiválon pedig ugyanezért a legjobb gyerekszínész díját vihette haza. De a kislánynak nemcsak színészi, hanem operetténekesi ambíciói is vannak. „A zene és a filmezés mindig is jelen volt az életemben, párhuzamot alkotott – ez most is így van, nem tudnék a kettő között választani. Már kiskoromban látszott, hogy »színpadra teremtettek«, mindig is ezzel szerettem volna foglalkozni.”

Fotó: Facebook/Balla Riana Emma

A határ a csillagos ég

És az van, hogy ezek nem csupán cuki gyerekkori álmodozások – már ha a korábban felsorolt díjakból ez még nem derült volna ki. Riana idén a New York-i Carnegie Hallban fog fellépni. A Nők Lapjának a kislány anyukája, Balla-Daragó Laura elmesélte, hogy 2021-ben „Riana első helyezett lett klasszikus szólóénekes junior kategóriában a Golden Classical Music Awardson; a Csárdáskirálynőből adta elő Szilvia belépőjét, és jutalomként koncertlehetőséget kapott. Ez egy rangos nemzetközi verseny, amelyre minden évben több ezren jelentkeznek világszerte, ezért hatalmas megtiszteltetés a győzelme.” Az ambiciózus kislány saját magának jelölte ki az útját, a szülei sosem lökték a reflektorfény felé. Ellenben mindenben támogatják.

Riana Miskolcon lakik, ami miatt extra nehézségekbe ütköznek, a családja ugyanis egyáltalán nem tehetős, a kislány pedig hiába jár fellépésekre, egyelőre nincs jelentős bevétele. „Jellemző, hogy mobilnetre sem telik nekünk, így amikor Pestre utazunk castingokra, rendszeresen idegenektől kell útbaigazítást kérnem, az emberek pedig emiatt úgy néznek rám, mint egy ufóra. Hiszen ott a mobil, miért nem nézem meg rajta a címet?” – magyarázta a magazinnak Laura, aki már három éve főállásban momedzser. Vagyis ő hozza-viszi Rianát a castingokra, munkába és fellépésekre, miközben a már magántanuló gyerek oktatásáért is felel. Bármennyi lemondással is jár ez az egész, Riana hálásabb nem is lehetne a szüleinek abban, hogy előteremtik neki az álmai megvalósításának lehetőségét. „A szüleimnek köszönhetek mindent. Az, hogy engem támogatnak, nagyon nagy áldozattal jár.”

Hollywood már a tenyeréből eszik

A befektetett idő, pénz és energia pedig nyilván a szülők számára is megtérül, hiszen nincs annál szebb, mint látni, milyen boldog az ember gyereke. És Riana akkor van csak igazán elemében, amikor forgatásokra jár. Nemcsak azért, mert világsztárokkal együtt dolgozhat – bár persze ez sem elhanyagolható szempont. Riana az első szerepét rögtön Az elmeorvos című netflixes sorozatban kapta meg, amiben Dakota Fanning, Daniel Brühl és Luke Evans szerepel. Utóbbi „megdicsérte a ruhámat és a cipőmet is”, és még közös képet is kért a kislánnyal. Jamie Lee Curtist tudnám még kiemelni – mondta a Reggeliben. – Nagyon pozitívan állt hozzám, megdicsért, hogy milyen hatalmas nagy színésznek talál engem, és ezt a közösségi oldalain is megosztotta.”

Szóval a híreségekkel is szuper dolog találkozni, de Rianának konkrétan szenvedélye a filmezés. Olyannyira, hogy tavaly debütált a Rianás című kisfilmje, amit ő maga írt és aminek ő játssza természetesen a főszerepét is. Édesanyja, Laura pedig momedzserből rendező lett, ő ült be ugyanis a Rianás direktori székébe. A rövidfilm gyakorlatilag nulla pénzből készült, a stáb tagjai mind olyan szakemberek voltak, akikkel Riana a karrierje során jóban lett, és akik tehetségesnek tartják a kislányt – mindkét kategóriából vannak bőven a szakmában. Ehhez képest a Rianás egy rakás díjat besöpört. „Hihetetlenül büszkék vagyunk Rianára, annál is inkább, mert ezeket a díjakat felnőtt színésznő kategóriában nyeri. Éppen tegnap is kapott egy elismerést” – lelkendezett Laura a Nők Lapjának. A kislány pedig az újságnak elárulta: nem egy filmterv van még a fejében. De mielőtt újat készítene, tovább gyűjti a tapasztalatokat. Így legközelebb a 1242 – A Nyugat kapujában című filmben láthatod viszont.

via

Exit mobile version