nlc.hu
Szabadidő

Miért jók a szexjátékok?

Minden nőnek szüksége lenne vibrátorra!

Milyen pszichológiai előnyei vannak a szexjátékoknak? A szakember szerint több pozitív hatása van, mint gondolnád.

A szexjátékok körül már oszladozik a tabu szerencsére, de még azért nem annyira beszélünk nyíltan a vibrátorokról és társaikról, mint David W. Wahl, Ph.D., szociálpszichológus és szexkutató szerint kellene. A szakember egyenesen azt állítja, hogy minden nőnek (és párnak) szüksége lenne legalább egy vibrátorra.

„Egyszer egy kutatás során az egyik résztvevő elmondta, hogy a vibrátorát egy cipősdobozban tartja elrejtve, a szekrénye legmagasabb polcán, egy halom pulóver alatt – írja a szociálpszichológus. – Azt gondolhatnánk, hogy azért dugta el ennyire, hogy a párja vagy a gyerekei ne találják meg, ám sem gyereke, sem pedig állandó partnere nem volt, egyedül élt. Akkor miért rejtette el? Mert fiatalkorában azt mondták neki, hogy ez szégyenletes dolog. Még akkor is, ha egyedül élt, használta, és örömét lelte benne, szégyennek élte meg.”

A szexuális játékszerek, vibrátorok elterjedt jelenléte ellenére még mindig tartja magát a stigmatizáló és megszégyenítő mögöttes jelentés. A szégyen mögött több ok is meghúzódhat: egyrészt a maszturbáció tabu a közbeszédben, másrészt a nő partnere úgy érezheti, hogy azért van szükség vibrátorra, mert ő nem tudja megfelelően kielégíteni a nőt, amin megbántódik. Illetve lehet az is az oka, hogy a szexuális élet egy nő számára sokkal inkább rejtegetni való téma társadalmi szempontból, a nő a megbélyegzést kockáztatja, a „hírneve” sérülhet, ha kiderül, hogy maszturbál otthon szexuális segédeszközöket használva. Ez utóbbi akár abban is megakadályozhatja a nőt, hogy egyáltalán eljusson addig, hogy kísérletezzen a szexjátékokkal.

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

A szexuális segédeszközök pszichológiai előnyei azonban messze felülmúlják a velük kapcsolatos negatív jelentéseket. A szexjátékok testi-lelki egészség, a kommunikáció és a párkapcsolati dinamika javítására alkalmas eszköz lehet a szakember szerint. A segédeszközök használata a maszturbáció és általában a szex során a következő pozitív hatásokat hozhatja:

  • Javítja a mentális egészséget a stressz enyhítésével, a szexuális feszültség oldásával és a hangulat javításával.
  • Intimebbé teheti az együttlétet, ha felül tudtok kerekedni azon a tévhiten, hogy azért kell a szexjáték, mert nem tudjátok kielégíteni egymást. Őszinte kommunikációval ezt a kérdést tisztázni kell és tudatni a másikkal, hogy azért szeretnél vibrátort használni, hogy még magasabb fokon szerezzetek egymásnak örömet. Fogjátok fel a szexjátékokat tanulási élményként.
  • A szexjátékok segíthetnek az orgazmus elérésében mind egyénileg, mind pedig párban.
  • Segíti az egészséges kommunikációt a pároddal. Amikor szexjátákokról beszélgettek, akkor feloldódnak a tabuk és társadalmi elvárások, minél nyíltabban beszéltek egymással erről a témáról, annál inkább normalizálódik a kapcsolatban a segédeszközök jelenléte. Ezenkívül ez a fajta beszélgetés újabb kommunikációs csatornákat is megnyithat a szexről és a vágyakról.
  • A tabu és ítélkezés ledöntésével, a gyakoribb orgamzmussal és a mentális egészség javulásával a szexjátékok használata az önbecsülés növekedését is eredményezhetik.
  • A szexjátékok növelhetik a szexuális önismeretet. Használhatók a test jobb megértéséhez és annak meghatározásához, hogy mi okoz örömet.
  • A szexjátékok bevezetése egyszerűen bővítheti a hálószobai repertoárt, segít fenntartani a tüzet és elkerülni, hogy rutinná váljon a szex az évek során.

A szex akkor a legjobb a szakember szerint, ha szórakoztató és az élet élvezetét éljük át közben. Ebben a szexjátékok sokat segíthetnek. Legyen szó vibrátorról, anál dugóról, vibrációs gyűrűről, análgyöngysorról, mellbimbópumpáról, masszírozóról vagy dildóról, mindenkinek kell egy szexjáték.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top