1803 januárjában egy különös hajót mosott partra a víz Japán partjainál, valahol az egykori Hitacsi tartományban. A helybéli halászok még soha nem láttak ehhez fogható vízi járművet: leginkább egy üstre vagy egy rizses fazékra emlékeztetett, az alját valamilyen nehéz fémből kovácsolták, a teteje rózsafának tűnt, és egy ólomüvegből készült ablak díszelgett rajta. A falusiak mind a futurisztikus külsejű, titokzatos eszköz köré sereglettek, és miközben ámulva csodálták ezt a mérnöki remekművet, észrevették, hogy a homályos ablak mögött egy alak sziluettje mozog.
Majd kisvártatva a hajótest egyik panelje felnyílt, és egy többé-kevésbé embernek látszó lény lépett ki belőle; egy feltűnően gyönyörű, fiatal nő. Vörös hajába fehér szálak vegyültek, és különös anyagból készült, szokatlan szabású ruhát viselt, amely igencsak elnyerte a helyi nők tetszését, mert felül szűk volt, a bokája közelében pedig laza. A kezében egy fadobozt szorongatott, amit egy pillanatra sem volt hajlandó elengedni. Kalácsot és vagdalt húst (!) fogyasztott, japánul meg egyáltalán nem beszélt. A falusiak úgy hitték, hogy a rejtélyes idegen egy külországi hercegnő, aki boldogtalan házasságából menekült a világ másik végére, és a dobozban halott szeretője fejét tartotta. A hajóra festett, ismeretlen írásjelekkel és nyelven írt feliratok alapján arra jutottak, hogy brit, bengáli vagy amerikai származású lehet.
Utsuro-bune – 1868 (forrás: publicdomainreview)
A Hitacsi partajainál felfedezett járművet, amelyet a japánok Utsuro-bune (jelentése: üreges vagy üres hajó), vagy Utsuro-fune, esetleg Urobune néven emlegetnek, legalább egy tucat, Edo-korszakból származó irodalmi forrásban említik. Ezek közül legjelentősebb talán Takizawa Bakin 1825-ben megjelent, tizennégy kötetes anekdotagyűjteménye, amely az Idegen nő egy üres lélekvesztőben című fejezetben dolgozta fel a történetet. Takizawa szerint a falusiak végül úgy döntöttek, hogy visszaküldik az idegent oda, ahonnan jött. Nem félelemből vagy gyűlöletből, hanem – némileg meglepő módon – takarékossági okokból. Ugyanis, ha az Utsuro-bune híre eljutott volna a tartomány kormányzójához, akkor alighanem hivatalból alapos vizsgálatot rendelt volna el, ami igen nagy költségekkel jár.
„Mivel a törvényeinek szerint az ilyen csónakot vissza kell küldeni a tengerre, jobb, ha ezt a nőt is szélnek eresztjük. Humanitárius szempontból talán kegyetlennek tűnik ez a bánásmód, de a sorsát senki nem kerülheti el.”
Takizawa Bakin amúgy arra tippelt, hogy a látogató orosz lehetett, mivel tudomása szerint az előkelő nők ott púderezték a hajukat.
Utsuro-bune – 1825 (forrás: publicdomainreview)
Hogy a japán halászok a 19. század elején tényleg visszaküldtek-e egy eltévedt orosz, amerikai vagy bengáli nőt a nyílt tengerre, vagy ez az egész csak mese, normális esetben bizonyára keveseket érdekelne az Edo-kor irodalmát és történelmét tanulmányozó szakértőkön kívül, ha nem lenne rendkívüli – sőt: megdöbbentő! – hasonlóság az Utsuro-bunéről készült korabeli illusztrációk, valamint a huszadik század közepétől csak repülő csészealjaknak becézett azonosítatlan, és vélhetően idegen eredetű repülő tárgyak, vagyis az UFO-k között.
De mivel az Utsoro-bune a legtöbb képen tényleg úgy fest, mintha a paleoasztronautika legismertebb arca, azaz Erich von Däniken álmodta volna meg, az ufókutatók és ufómániások természetesen meg van győződve arról, hogy a történet nem egy egyszerű hajótörést örökít meg, hanem az ún. harmadik típusú találkozások (tehát az az esemény, amelynek során az ember közvetlen, fizikai kapcsolatba kerül más, idegen civilizációk képviselőivel) egyik legkorábbi írásos bizonyítéka; a japán ufológus, Kamon Sóicsi az Utsuro-bune rejtélye című, 2019-ben megjelent könyvében például azt írja, „egyáltalán nem kizárt”, hogy ez az esemény valóban megtörtént, és egyúttal reméli, hogy a történet „esetleg kulcs lehet a modern ufók rejtélyének megoldásához”. Egyébként az Utsoro-bunehoz hasonló járműveket egyesek inkább USO-nak, vagyis unidentified submerged objectnek (azonosítatlan merülő tárgy) nevezik – ezek leginkább a Bermuda-háromszöghöz köthető rejtélyes eltűnésekkel kapcsolatos diskurzusokban szoktak előfordulni, habár a japán partjainál észlelt objektumnak nyilván nem sok köze van ehhez.
Utsuro-bune – 1825 (forrás: publicdomainreview)
Akad persze földhözragadtabb magyarázat is. Kazuo Tanaka tokiói professzor Történt-e harmadik típusú találkozás egy japán tengerparton 1803-ban? című, meglehetősen alapos elemzésében például egy egészen másfajta megközelítéssel él: egyrészt rámutat arra, hogy a történetekben az Utsuro-bune soha nem repül vagy mozog magától, és nem mutatja semmi jelét annak, hogy valamiféle rendkívüli technológiával készült volna, hanem egyszerűen tehetetlenül sodródik a vízen. Tanaka arra a következtetésre jut, hogy az Utsuro-bune meséje alapvetően a folklór és a fantázia irodalmi keveréke, mindezt pedig részben Janagita Kunio japán történész 1925-ös vizsgálataira alapozza. Tanaka és Janagita egyaránt úgy vélik, hogy a történet inkább az edo-kori Japán izolációs politikájának afféle allegóriája lehet; a japánok ugyanis ekkoriban gyakorlatilag teljesen el voltak zárva a külvilágtól, és a köznép nagyon tartott a nyugati világ – különösen Észak-Amerika és Nagy-Britannia – fenyegető kulturális befolyásolásától.
Máskülönben az Edo-kor (1600-1868) igen izgalmas és pezsgő időszak volt, melynek során Japán látványos változásokon ment keresztül: a külvilágtól való – majdnem – totális elszigetelődést választó szigeten több mint 250 éven át béke honolt (ami alighanem világviszonylatban is egyedülálló), közben pedig zavartalanul virágzott a kereskedelem, a mezőgazdaság fellendülésének köszönhetően megduplázódott a népesség, a városok gyors ütemben növekedtek, számolatlanul készültek a képzőművészeti és irodalmi remekművek, a szamurájoknak meg annyira nem volt semmi dolguk, hogy inkább elmentek hivatalnoknak.
Utsuro-bune – 1825 (forrás: publicdomainreview)
A teljes képhez még az is hozzátartozik, hogy a korabeli japán legendákban, mesékben visszatérő motívum „a távoli, titokzatos országból érkező, szépséges nemesasszony, aki csónakkal kel át a tengeren, majd Japánban letelepszik, és dicsőséges dinasztiát alapít” – számos előkelő és befolyásos família akadt ekkoriban Japánban, akik hasonló eredetmítoszokkal próbálta erősíteni a saját legitimitását. Szóval meglehet, hogy az Utsoro-bunénak is errefelé kell keresni a gyökereit, habár a történet legtöbb változatban a ládikát szorongató hajótörött asszony hamar elhagyja Japánt, és nem alapít családot. Talán mégiscsak az a legjobb, ha maradunk az UFO-elméletnél!
