Monumentális koncerttel búcsúzott el Angliától a 76 éves Elton John Glastonburyben

T.CS. | 2023. Június 26.
76 évesen játszott először a legendás Glastonbury fesztiválon Elton John, és az első fellépése egyben az utolsó is volt. A zenész ráadásul nemcsak Glastonburytól, hanem Angliától is búcsúzott: állítása szerint többször nem lép fel a szigetországban. A búcsú monumentálisra és érzelmesre sikerült.

Soha nem gondoltam volna, hogy a Glastonburyt játszom, és itt vagyok. Ez egy nagyon különleges és érzelmes este számomra, mivel lehet, hogy ez lesz az utolsó fellépésem Angliában, úgyhogy jobb, ha jól játszom, és szórakoztatlak benneteket, hiszen olyan régóta álltok ott

– köszönt be a közönségnek Glastonburyben Elton John, aki igazán megdolgoztatta a közönségét, ugyanis nem voltak töltelékszámok. Kizárólag gigaslágerek hangzottak el, melyek nagy része a hetvenes évekből származott – derült ki a beszámolókból.

Monumentális koncerttel búcsúzott el Angliától a 76 éves Elton John Glastonburyben

Elton John megköszöni a közönségnek a sok szeretetet (Photo by Leon Neal/Getty Images)

Monumentális koncerttel búcsúzott el Angliától a 76 éves Elton John Glastonburyben

A Glastonbury színpadképe alulnézetből (Photo by Leon Neal/Getty Images)

Monumentális koncerttel búcsúzott el Angliától a 76 éves Elton John Glastonburyben

Elton John a zongoránál (Photo by Kate Green/Getty Images)

Elton John búcsúzik

Elton John búcsúzik Anglia színpadaitól (Photo by Leon Neal/Getty Images)

Elton John koncert

A közönség imádta a monumentális látványt (Photo by Leon Neal/Getty Images)

A Glastonbury koncert a zenész Farewell Yellow Brick Road turné egyik fontos – ha nem a legfontosabb – állomása volt. Jó formában, kicsattanó örömmel lépett színpadra, és bár az elmúlt években hallhattunk beszámolókat az egészsége romlásáról, ebből semmi sem látszott rajta. Korát meghazudtoló energiával irányította a tömeget a zongorája mögül, és persze időnként előre is lépett onnan.

A setlist egyértelműen nem csak egy best of volt, hanem egyfajta karriermese: a dalain keresztül mesélt a múltjáról és arról, hogy mi tette őt azzá, akit aznap Glastonburyben óriási tömeg ünnepelt. Csalódást a programban maximum az jelenthetett, hogy a pletykák még arról szóltak, hogy Britney Spears lesz az este meglepetésvendége, de helyette a közönségnek Brandon Flowers-szel kellett beérnie a Killers zenekarból, a Don’t Go Breaking My Heartba pedig Rina Sawayama segített be.

A záró dalnégyes (Saturday Night’s Alright for Fighting, I’m Still Standing, Don’t Let The Sun Go Down on Me és persze a Rocket Man) tette fel a koronát az amúgy is király estére. A Don’t Let The Sun Go Down on Me előtt Elton megjegyezte, hogy mindent elveszíteni számára olyan, mintha örökre lemenne előtte a nap. Emiatt kár aggódnia, hiszen bármi is történik, az ő zenéje még nagyon sokáig ragyogni fog. És ha szeretné, bármikor meggondolhatja magát: a közönség biztosan örülne a visszatérésének. 

Exit mobile version