Megtalálták a férfit, aki a Colosseum falába véste a barátnője nevét

S. Z. | 2023. Június 30.
A vandalizmusért akár ötmillió forintos pénzbüntetésre és 5 év börtönre is ítélhetik a brit férfit, ha sikerülne Olaszországban bíróság elé állítani.

Az olasz rendőrség szerint Nagy-Britanniában él az a turista, aki egy hete a Colosseum falába véste kulccsal a barátnője nevét. 

A rendőrségnek az esetről készült videofelvételek alapján, fotók összevetésével sikerült azonosítania az elkövetőt, akinek a nevét azonban nem hozták nyilvánosságra. A pár elhagyta Olaszországot, még mielőtt őrizetbe vehették volna.

A turista azt véste a római Colosseum falába, hogy „Ivan+Haley 23”.

Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter, aki a múlt héten felháborodott üzenetben ítélte el a rongálást, újra kikelt a „civilizálatlan és abszurd” viselkedés ellen, és köszönetet mondott a rendőrség gyors fellépéséért. Mint hozzátette: ha az ügy bíróság elé kerül, a tárca lesz a felperes. Reményét fejezte ki, hogy az igazságszolgáltatás szigorúan alkalmazni fogja a törvényt.

Korábban előfordult már hasonló rongálás a Colosseumnál, ami súlyos pénzbüntetést vont maga után. A vandál tettet egy amerikai turista videózta le. A kaliforniai férfi elmondta, hogy azt követően tette fel a közösségi médiára, hogy a Colosseum őrei nem mutattak érdeklődést a felvétel iránt.

Idén ez már a negyedik eset volt, amikor valaki a Colosseum falára rajzolt. A vandalizmusért akár 15 ezer dolláros (ötmillió forintos) pénzbüntetésre és 5 év börtönre is ítélhetik a brit férfit, ha sikerülne Olaszországban bíróság elé állítani.

(Kiemelt kép: Unsplash)

(MTI)

Exit mobile version