Ne kövesd el a hibát, hogy éhesen ülsz be a Dodin Bouffant szenvedélye című filmre! Ha mégis így tennél, készülj fel rá, hogy úgy fogod elhagyni a mozitermet, hogy azonnal rohanni akarsz a hozzád legközelebbi fine dining étterembe, hogy az étlap teljes tartalmát magadévá tedd. Ár nem számít. Ez a film izgató. Felizgatja a gyomrodat. Kalandra csábítja.
Arra, hogy olyan dolgokat kóstolj meg, amiről korábban azt sem tudtad, hogy léteznek. Izgatottá tesz, hogy merj kísérletezni. Elcsábít. Azt akarja, hogy élvezd. Egy olyan filmre, ami nagyrészt egy XIX. század végig francia konyhában játszódik, talán furcsa azt mondani, hogy látványfilm, pedig a Dodin Bouffant szenvedélye valóban az. A lehető legnagyobb vásznon kell nézni, ahogy készülnek az ételcsodák, mert egyszerűen fantasztikusan néz ki.
Lakományi akció
A Dodin Bouffant szenvedélye egy gigantikus akciójelenettel indít. Gigantikus, mert nagyjából fél órán át tart. Akciójelenet, mert olyan izgalmasan van felvéve, mintha egy autós üldözést néznénk. Valójában egy kellemesen nyárias színekben úszó konyhában járunk, ahová Eugénie (Juliette Binoche) és segédei épp behozzák a kertből a friss zöldségeket. Aztán kiegészülve a birtok urával, Dodin Bouffant-tal (Benoît Magimel) együttes erővel elkezdik előkészíteni az ételeket, szeletelni a zöldségeket, felmelegíteni a sütőt satöbbi. Közben keveset kommunikálnak, látszólag félszavakból is értik már egymást.
Dodin Bouffant szenvedélye (2023)
A felsorakoztatott ételek mennyiségéből könnyedén levonhatnánk azt a következtetést, hogy itt egy kisebb seregnek főznek, de a valóság ennél nem is állhatna távolabb. Mindössze a nagy ínyenc, a francia konyha Napóleonjának is becézett Dodin Bouffant négy barátja jön át vendégségbe, és mivel az urak igazi ínyencek, kiszolgálják őket minden földi jóval. A sütés-főzésnek itt ritmusa van: olyan példás sebességgel és határozottsággal követik egymást a fázisok, hogy nézőként csak ámulni lehet ezen a hatékonyságon. Jonathan Ricquebourg operatőr kamerája valósággal belakja a konyhát, ott érezzük magunkat az események sűrűjében, ahol még egy hal bőrének megpucolása is nagyszabású látványossággá válik. Minden képsoron érződik a szenvedély: nemcsak azoké, akik főznek, hanem a filmesek szenvedélye is. A vietnámi rendező, Anh Hung Tran képeiben és jeleneteiben olyan energiák lakoznak, amit csak ritkán látni.
Nappal a konyhában, este a hálószobában
Aki erre kíváncsi, annak azért elárulom, hogy a Dodin Bouffant szenvedélyének története is van. A sok-sok sütés-főzés között ugyanis szép lassan kibontakozik előttünk Dodin és Eugénie szeretettel teli viszonya. Először könnyedén azt hihetjük, hogy ők egy házaspár, de ez nincs így. Eugénie inkább egyfajta múzsája Dodinnak, és a szenzációs ötletei kivitelezője. Míg a zseninek kikiáltott Dodin sorra hozza a fantasztikus ételköltemények ötleteit, addig Eugénie az, akinek a segítségével kivitelezi őket, sőt a nő képes hozzáadni még egy csavart, hogy az étel még annál is jobb legyen, ahogyan azt Dodin megálmodta.
Látni a tekintetükön, hogy elképesztően tisztelik egymást, a konyha és a hálószoba náluk majdhogynem egyre megy: mindkettőben ugyanolyan jól érzik magukat együtt, csak másként. Ha nappal végeztek a konyhában, este folytatják a hálószobában.
A férfi szeretné feleségül venni Eugénie-t, a nő azonban vonakodik: házasság nélkül is olyan jól elvannak együtt évek óta. Miért kellene ezt elrontani?
Dodin Bouffant szenvedélye (2023)
Eugénie-vel azonban valami baj van. Időről időre megszédül és elájul. Látszólag semmi különös, hiszen miután magához tér, úgy folytatja az életét, mintha mi sem történt volna. Az orvos nem talál semmit, szerinte csak többet kéne pihennie, de Dodin aggódik. A film egyik legszebb jelenetében ő megy le a konyhába főzni, hogy egy kellemes vacsorával kényeztesse az épp lábadozó szívszerelmét. Érezzük, látjuk, hogy az étel milyen szeretettel készül, a férfi a szívét-lelkét beleadja. Az pedig még intimebbé teszi ezt a törődést, amikor a felszolgálás után megkérdezi Eugénie-t, hogy nézheti-e őt evés közben. Talán furcsán hangzik a kérés, de ebben a filmben ez a szeretet, a tisztelet és a megbecsülés jele.
Szenvedéllyel a szenvedélyről
Mostanában divatos irányzat a fine dining és persze az ultragazdagok, valamint az étkezési szokásaik kritizálása, sőt olykor lenézése a filmekben. A tavalyi év két nagy sikere, A menü és A szomorúság háromszöge is erre épült. Bemutatták, milyen hedonista semmirekellők ezek a gazdagok, akik azt se tudják, mire költsék a pénzüket, az étkezéseik pedig tökéletes alanyul szolgáltak a kigúnyoláshoz. A Dodin Bouffant szenvedélye az ellenpólust képviseli.
Ebben a filmben az étkezés művészet és szenvedély, és meg kell adni a módját. A vagyonokba kerülő lakomák itt nem kivagyiságból készülnek, hanem a művész a szenvedélyének hódol.
Van valami csodálatosan dekadens a Dodin Bouffant szenvedélyében. Egy olyan világ tárul fel előttünk, ahol a pénz nem, csak a szenvedély, az elhivatottság és a szerelem számít, és ennek mindent megéri alávetni. Tényleg őrület, ahogy vagyonokat érő ételcsodákkal tömik teli magukat kipukkadásig – ezzel kapcsolatban a filmnek akad pár jó poénja –, és csak azt nem értettem a film közben, hogy ezek a szereplők hogyan éltek idáig anélkül, hogy kétszáz kilósra híztak volna. Sportolni egyszer sem látjuk őket, az biztos.
Dodin Bouffant szenvedélye (2023)
Amikor már azt hittem, hogy a számtalan főzős tévéműsor és vetélkedő után ebben a témában már nem lehet semmi igazán izgalmasat csinálni, jött Anh Hung Tran és új szintre emelte mindazt, amit a főzésről gondolunk. A film titka pedig az, hogy az élvezetéhez valójában még csak az sem kell, hogy érdekeljen minket a konyhaművészet. A rendező abban igazán kiváló, hogy olyan szereplőkkel ismertessen meg minket, akik szenvedéllyel, maximális odaadással és alázattal végzik a dolgukat. A szenvedélyük pedig a nézőre is átragad, és ez teszi annyira lenyűgöző moziélménnyé a filmet.
A Dodin Bouffant szenvedélye című filmet az 57. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál kínálatában láttam. A magyar mozikba várhatóan az ősz folyamán érkezik.
