Így néz ki a világ legnagyobb tengerjáró hajója

nlc | 2023. Július 11.
Nem aprózták el sem a méretét, sem a befogadóképességét, de a hajó sokkal több lett egy tengerjárónál, igazi luxust nyújt a fedélzetén utazók számára.

Júniusban fejeződött be az Icon of the Seas tengerjáró hajó építése, melyet azóta már nyílt vízen is teszteltek. A jármű minden eddiginél nagyobb méretet öltött, 365 méter hosszúra tervezték, így 5610 utas és 2350 fős személyzet befogadására alkalmas. Ezzel ő lett a világ legnagyobb tengerjárója.

Az Icon of the Seas első tengeri próbasorozata alatt több száz mérföldet tett meg, amely során a fő hajtóműveket, a hajótestet, a fékrendszereket, a kormányzást, a zajszintet és a rezgésszintet mind tesztelték. „Minden a menetrendben foglaltak szerint történt, annak ellenére, hogy az indulása a szélviszonyok miatt késett” – nyilatkozta a Royal Caribbean cég vezetősége.

Carly Caramanna volt az egyik első ember, aki látta a hajót, szerinte az egész hajó pazar lett, de a medencéket és a vízi parkot emelte ki, mint különlegességet. Hét medence és kilenc pezsgőfürdő került a fedélzetre, ami 62%-kal nagyobb vízfelületet jelent, mint a korábbi hajók esetében. Külön kiemelte, hogy az adrenalinfüggők a vízi parkban az első szabad esésű csúszdát is kipróbálhatják majd.

A világ legnagyobb tengerjáró hajójának jelenlegi címe a Royal Caribbean’s Wonder of the Seas, amely éppen tavaly tette meg avatóútját. 362 méter hosszú, és 18 fedélzeten lehet élvezni a véget nem érő víztükör látványát.

via

Exit mobile version