Náray Tamás nevét szinte az egész ország ismeri. Nevét legtöbben a divatiparból ismerhetik, azonban szerteágazó életútjának köszönhetően képzőművészként, illetve íróként is kipróbálta magát. Elsőre talán azt hihetnénk, hogy egyértelmű volt számára, miszerint művészként fog majd elhelyezni, azonban az író francia-német szakon szerzett külkereskedelmi közgazdász diplomát. Az egyetem után nem sokkal egy külkereskedelmi vállalatnál is dolgozott, ahol az év üzletkötője lett.
Náray Tamás 1987-ben került Párizsba egy nemzetközi ruhatervezői különdíjjal. Divattervezői munkásságát egy mindössze két négyzetméteres bizsu üzletben kezdte, amit a Lenin körúton nyitott meg.
A 90-es évek elején kezdett el itthon divatbemutatókat rendezni, majd 1997-ben megjelent az első ruhakollekciója is. 2007-ben a barcelonai, majd 2010-ben a berlini üzletét is megnyitotta. Náray Tamás sokszínűségét jól mutatja, hogy asztrológusi diplomát is szerzett. Évekkel később az írás, illetve a képzőművészet felé orientálódott, önálló kiállításaival pedig 2017 óta találkozhatunk Magyarországon, illetve külföldön is egyaránt.
A divattervező, festő, illetve író arra a kérdésre, hogy melyik szerepben tudta a legjobban megvalósítani a csak rá jellemző egyediséget, pontosabban melyik is igazi Náray Tamás, a következőt válaszolta Friderikusz Sándor podcastjában:
Inkább az jellemző rám, hogy valamit egész életemben bizonyítani akartam
Az író elárulta, hogy mindig is szeretett volna valamiben bizonyítani, illetve ezzel együtt a saját útját is kereste, mivel úgy gondolta, hogy sosem volt egy dologban kimagaslóan nagy tehetség. Ezzel az érzéssel talán sokan tudnánk azonosulni.
Annak ellenére, hogy nevét nem csak Magyarországon, de már külföldön is ismerik, minden egyes interjúban hihetetlenül nagy szerénység övezi.
Történeteivel, tapasztalataival, illetve bölcsességeivel pedig sokunknak belopta magát a szívébe, hiszen olyan igaz élettörténeteket oszt meg a könyveiben, illetve egyes interjúkban, amely tanácsot és vigaszt is nyújthat a nehéz időkben.
Most pedig elhoztunk nektek néhány kedvenc idézetünket Náray Tamástól:
Kiemelt kép: Fülöp Dániel