Náray Tamás új könyve korrajz a javából, csak sajnos nem túl szép, amit mutat

Náray Tamás Volt egyszer egy varrodám című könyvét éppen azok nem fogják elolvasni, akiknek leginkább kellene. De ez nem a könyv hibája.

Benecz Judit

2021. November 13.

Kiolvastam az új Náray Tamás könyvet. Nem a spanyol süteményeset, abból inkább sütök, hanem az önéletrajzi ihletésűt, mind a 888 oldalát. A Volt egyszer egy varrodám a 2014-ben megjelent Az utolsó reggel Párizsban folytatása, egy regény, amiből megtudhatjuk, hogyan alakult főhősünk élete, mégis, sok szempontból egészen eltér attól, és akkor is lebilincselő olvasmány, ha a párizsi eseményekről lemaradtunk.

Az írás, mint terápia

Náray Tamás többször beszélt már róla, hogy pszichiátere tanácsára kezdett könyvet írni. Mint minden valamirevaló terápia részeként, a gyerekkor történéseit esetében is helyükre kellett tenni, aminek elsőrendű eszköze volt az írás. Az már más kérdés, hogy a legtöbb esetben ezekből az irományokból maximum egy fiókban őrizgetett napló lesz, és nem egy sokadik kiadást megért sikerkönyv. Mégis, Náraynál így alakult a történet, művészi érzékenysége és maximalizmusa úgy tűnik, itt is remek párosnak bizonyultak. Az utolsó reggel Párizsban tehát ily körülmények hatására született, akkoriban, amikor még a Náray divatház javában működött.

A visszaemlékezések nyomán kibontakozó történet nemcsak gyerekkorát, karrierje kezdetét dolgozta fel, de az előző generációkhoz visszanyúló tanulságokkal is fel voltak vértezve lapjai. És bár az életbölcsességek, elénk tárt tapasztalatok épp úgy elgondolkodtatók, mint mostani könyve esetén, mégis, van egy olyan történelmi távolság a jelen és a párizsi regény ideje közt, ami megenged egyfajta kívülről való szemlélődést. Ha találunk is hasonlóságot életünk, családunk élete, eseményei, és a könyv történései közt, azok többnyire a múlt részei.

Nem úgy a Volt egyszer egy varrodám esetén, amit nem lehet szimplán regényként jellemezni, aminek cselekménye tart A-ból B-be, és aztán vagy lebilincselőnek tartja az olvasó, vagy nem. Az események ugyanis mind egy-egy olyan állomásai a történetnek, amelyek iszonyú kemény társadalomkritikát is megfogalmaznak. Ebből a szempontból pedig értékes gondolatmenetek, tartalmas párbeszédek láncolata a regény, amelyek mindennapi életünk legbosszantóbb helyzeteire mutatnak rá.

Könyvajánló: Náray Tamás – Volt egyszer egy varrodám

Korrajz a javából, csak sajnos nem túl szép, amit mutat

A divat világáról gyakran csak felszínes külsőségek jutnak az emberek eszébe: sztárok, csillogás, rengeteg pénz, siker, na meg szép ruhák. Ahol az élet mintha csak vörös szőnyegről vörös szőnyegre lépdelne a vakuk fényében, és ha sztár divattervezőnk épp nem smúzol a kamerákkal, biztosan egy új ruhát rajzolgat valami luxus penthouse-ben. Nos, aki erre számít, vagy holmi öltözői pletykákra ismert emberek (szó szerint is) viselt dolgairól, az mélységesen csalódni fog. A könyv, amit az elmúlt bő két évtized legismertebb magyar divattervezője írt, aki ezernyi divatbemutatót tartott, kollekciók tucatjait tervezte a felső tízezer számára, színdarabok és televíziós műsorok hosszú sorához biztosította a jelmezeket és öltözékeket, olyan realistán mutatja be kis magyar valóságunkat, hogy az néha már felkavaró.

„Tele az életünk olyan tivornyázó alakokkal, akiknek a zsebéből hulik a tepertő! Tudja, ez a létezés valójában nem más, mint egy mérgező koktél az úrhatnámság puncslila poharába töltve, amelynek a bázisa a kulturálatlanság, ehhez jön adalékként az igénytelenség, a zamatát pedig ennek a Fenékig, cimborám! fantázianevű elixírnek, a gátlástalanság és a mindenkin való állandó gúnyolódás adja, totális stílustalansággal felrázva, és nem keverve, James Bond után szabadon az alkalmi vörös szőnyegen.” (Náray Tamás: Volt egyszer egy varrodám)

Náray Tamás esetében mindig kiérződik egyfajta népnevelő szándék az interjúiból, ami talán első hallásra bántó, mi több, idegesítő lehet, ám ha így érezzük, jobb megállni egy picikét és elgondolkodni a hallottakon. És magunkon. A regénnyel is hasonló a helyzet. A taglalt témák az ostoba udvariatlanságtól a végzettséghez nem kötődő proli, irigykedő mentalitáson vagy az álszent megnyilvánulásokon át a tisztességtelen, csak a saját érdekét néző, mást gondolkodás nélkül eltipró attitűdig mindent érintenek. Vannak visszatérő elemek, mint a kritika létjogosultsága, a vélemények értéke, a hárítás művészete vagy a „volna” értelmetlensége, amelyekre többféle kontextusban is rávilágít.

„Olyan belátást kap az olvasó az én lelki világomba, ami a legnyersebben őszinte”

A könyv cselekménye bő tíz évet ölel fel, amelyhez a muníciót az elmúlt öt-hat év történései adták. Az oldalakon egy váltakozó intenzitással haladó történetet ismerünk meg, olyat, amilyen az élet maga. Amiben egy átlagos hétköznapot egy telefonhívás is felfordíthat fenekestül, egy szalonba betérő vendég pedig a négy sarkából fordítja ki életünket, ha nem vigyázunk. Az események során krimibe illő helyzetek bonatkoznak ki, amelyek veszélyességét éppen az adja, hogy túlságosan is valószerűek. Persze ne feledjük, ez egy önéletrajzi ihletésű regény, amellyel kapcsolatban írója azt nyilatkozta, a történet végkimenetelét meghatározó szál csupán fikció, mégis, ha nem vele, hát mással már szép eséllyel megtörténtek hasonló, a teljes egzisztenciára hatással lévő események.

„Dávid elitista volt, és az is maradt, amit soha nem is tagadott, és olyannyira az volt, hogy szerinte még akkor is az lett volna, ha a körülményei okán nem lehetett volna elitista.” (Náray Tamás: Volt egyszer egy varrodám)

Felmerülhet a kérdés, egyáltalán miért fontos, mennyi a valóságalapja a regénynek? Ha az utolsó betűig a képzelet szüleménye lenne, akkor is egy élvezhető, fordulatos és rengeteg magvas gondolatot tartalmazó könyvről beszélhetnénk. Miután azonban nem titok, hogy szerzője saját életét váltotta karakterekre, az olvasóban (na jó, bennem biztosan) ott motoszkál a vágy, hogy jobban megismerje, megértse, ki is az a Náray Tamás. Egy kis esélyt pedig kapunk is minderre, ahogy egy interjúban elmondta, „Ez a könyv annyiban más, mint Az utolsó reggel Párizsban, hogy itt a [terápiát bemutató részekben] olyan belátást kap az olvasó az én lelki világomba, ami a legnyersebben őszinte”. Másfelől az is tagadhatatlan, hogy ha megnézzük, meghallgatjuk, elolvassuk Náray Tamás elmúlt évek alatt adott interjúit, észrevesszük, a regény főhősének, Dárnay Dávidnak gondolatai, szavai, véleményei tökéletesen egybecsengenek azokkal.

A könyv lelkileg mégsem lehúzó, inkább elgondolkodtató, a lezárása meglepő. Élvezetes belelátni egy picit egy szalon életébe, abba a sürgés-forgásba, ami egy varrodát, a háttérmunkát meghatároz, még ha nem is rózsaszín köd lengi körbe a történetet. Egyes szereplők pedig kimondottan szerethető, szimpatikus alakok, mint Péter, Dávid társa, János, a kertész, vagy Teréz, a szalon direktrisze, olyanok, akiket szívesen megismerne az ember még jobban. Már ha valóban léteznek.