nlc.hu
Szabadidő
Balaton-átúszás 2023

Novák Katalin is átússza a Balatont, csaknem telt ház lesz a vasárnapi sporteseményen

Várhatóan 25-26 fokos lesz a víz.

A halasztás után is csaknem telt ház lesz vasárnap a 41. Lidl Balaton-átúszáson. Az időjárás miatt egy nappal eltolt sporteseményen a visszalépések után is több mint 11 ezer amatőr sportoló rajtol a három versenyszám valamelyikében. A klasszikus, Révfülöp-Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot 9500-an tervezik teljesíteni. Köztük lesz Novák Katalin is, a köztársasági elnök a férjével együtt, első alkalommal ússza át a Balatont a csaknem 200 vitorlásból és kishajóból kialakított úszófolyosóban – írja az MTI.

Novák Katalin

Novák Katalin először vesz részt Balaton-átúszáson – Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A köztársasági elnök nagyon menő szettben vág majd neki a távnak:

Az előrejelzések szerint kellemesen meleg, 25-26 fokos, de kicsit hullámzó vízben kell teljesíteni az idei úszást.

A Balaton első átúszója, Szekrényessy Kálmán dzsidáskapitány ennél még jóval hosszabb távot csinált végig. 1880. augusztus 29-én a Siófok és Balatonfüred közé eső 14 kilométeres szakaszt úszta át, 6 óra 40 perc alatt. Lényegében ezzel a teljesítménnyel született meg maga a magyar úszósport. Az ezt követő években még két alkalommal úszta át a tavat, de úszva teljesítette többek között a Vác-Budapest közötti 30 kilométeres távot a Dunában, a nyílt tengeren pedig Pegliből Genovába úszott. 1882-ben az első, Tihany és Balatonfüred között megrendezett öböl-átúszást is megnyerte, mégpedig 1 óra 42 perces idővel, ami akkor világrekordnak számított nyílt állóvízben. A dzsidáskapitány Balaton-átúszását 16 évig senki sem tudta megismételni, 1896-ban aztán Gräfl Károly úszta át másodikként a tavat. A 14 kilométeres szakaszt azonban ezek után sem szívesen vállalta senki, így előbb 13, később 7, végül pedig 5 kilométerre csökkentették a távot, ez utóbbi érvényes ma is.

A Révfülöp és Balatonboglár közötti Balaton-átúszást eredetileg szombaton rendezték volna, de a bizonytalan, zivatarveszélyes időjárás miatt csütörtökön a halasztás mellett döntöttek. A választott távot teljesítők a budapesti atlétikai világbajnokságra beváltható 50 százalékos kedvezményes jegyvásárlásra jogosító kupont kapnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top