Kertmozizástól a karaoke partiig – forradalmasítottuk a nyári estéket

nlc | 2023. Július 28.
Rég élveztük ki ennyire a nyár minden percét, és ezt csakis a Samsung The Freestyle-nak köszönhetjük.

Már megszámolni sem tudom, hány éve mondogatjuk a családommal, hogy ha eljön a nyár, csapunk egy nagy kertmozizást. Minden télen megtervezzük, ábrándozunk arról, hogy milyen hangulatos lesz a csillagok alatt filmezni, sőt, volt, hogy már konkrét haditervvel is előálltunk – de végül soha nem valósítottuk meg. Egészen idén nyárig. Mostanra én már abszolút lemondtam erről, hiszen beköltöztem a betondzsungelbe (bár tény, hogy azért gyakran hazalátogatok a kertes családi házba). Június elején azonban hívtak a szüleim, hogy ugyan ugorjak már haza a hétvégén, mert volna egy meglepetésük. Nem, nem az volt, hogy házi edzőteremmé változtatták a szobámat, hanem az, hogy mozit varázsoltak a kertből. Amikor beléptem, teljesen üres volt a terasz. A kinti székek lekerültek a fűre, és a fal felé néztek. A kis asztalon ott várt a frissen pattogatott kukorica, mellette nachos. A falat pedig egy érdekes kis szerkezet világította meg.

Családi hagyomány születik

Ez volt a Samsung The Freestyle, amit apukám szerzett be a napokban. Eddig sokszor megakadtunk azon a problémán, amikor a kertmozit terveztük, hogy nincsen vászon, amire vetíthetnénk. Ilyenkor mindig azt mondtuk, hogy maximum a falat használjuk e célra, de soha nem gondoltuk komolyan: ez a felület nem filmvetítésre való, hiszen béna lesz rajta a kép. Nem stimmelnek majd rajta a színek sem, és ráadásul tuti ferde lesz az egész. Ezt a problémát küszöbölte ki apám a The Freestyle-lal. Az eszköz automatikus korrekciója lehetővé teszi ugyanis, hogy tökéletes szögben nézzük a képet, az Autofókusz funkció pedig akár 254 cm-es méretben is tiszta és éles képet vetít szinte bármilyen felületre. Menő, mi? És még nem hallottál semmit!

Fotó: Samsung

Két másik problémát is meg kellett oldanunk, ha hamisítatlan moziélményre vágytunk. Ezek közül az egyik a hang. Elmondom neked, hogy a The Freestyle-lal olyan gondunk egyszerűen nincsen, hogy ne lenne elég hangos a film. Amióta júniusban elkezdtük a kertmozizást – mert igen, azóta hagyomány lett belőle –, megnéztük az új Top Guntól kezdve a Mamma Miáig egy rakás nagy kedvencünket, és mindegyik fantasztikusan szólt! A másik dolog, amivel küzdöttünk, az az, hogy senkinek nem volt kedve kicipelnie a laptopját a kertbe, hogy onnan indítsuk a mozit. A Samsung szerencsére ezt is pikk-pakk megoldotta nekünk: a The Freestyle ugyanis annyira extra, hogy beépített smart TV és streaming szolgáltatásai is vannak, vagy akár az okostelefonunk képernyőjét is ki tudjuk tükrözni, és a Smart Things appon keresztül tudjuk vezérelni az egész eszközt. Így anélkül válogathattunk kedvünkre a produkciók között, hogy az bárkinek is különösebb fejfájást okozott volna.

Sőt, mára már annyira elkapott minket a gépszíj, hogy a Manifest fináléját is a kertben daráltuk le. Oké, amikor éjfél körül még bennünk volt, hogy nézzünk még egy részt, akkor persze beköltöztünk a nappaliba, hogy ne zavarjuk a szomszédokat, de a The Freestyle-lal ez sem jelentett nagy cipekedést. Visszapakoltunk a teraszra, a kis 830 grammos varázsgépet meg bevittük a házba. Itt már csak annyit kellett eldöntenünk, hogy melyik falra vetítsünk – a 180 fokos forgatásnak köszönhetően (amit egy hagyományos projektorral nem tudnál megtenni) hamar kiszúrtuk a legoptimálisabb felületet, és már térhettünk is vissza a 828-asok rejtélyéhez. És megnéztünk még négy részt.

Multifunkciós csodagép

A napokban pedig egy újabb funkcióját fedeztük fel a The Freestyle-nak – teljesen véletlenül. Kerti partit tartottak a szüleim családi barátoknak, és persze én és a tesóm is hivatalosak voltunk. Azt gondolnád, hogy négy emberből legalább egy lesz annyira felkészült, és gondoskodik a zenéről… Hát nem így történt. Apám hordozható hangszórója lemerült, én a magamét az albiban hagytam, a tesóm meg végső kétségbeesésében már a nappali hangfalát állt volna neki szétszerelni és kiköltöztetni a kertbe. Szerencsére egy ember azért észnél volt: az anyám (ki más?!). Neki jutott eszébe, hogy talán a The Freestyle-lal zenét is tudunk lejátszani, ha már a hangszórója mindig olyan jól működik a mozis estéken. Kiderült, hogy már megint igaza volt.

A Samsung The Freestyle nagy teljesítményű beépített hangszórója 360 fokos hangzást biztosít. A mobiltelefont is lehet csatlakoztatni Bluetooth-on keresztül, hogy onnan indítsuk a jobbnál jobb slágereket. (Csak halkan jegyeznénk meg, hogy két végtelenül különböző ízléssel rendelkező DJ veszélyesnek bizonyulhat. Nem, nem estünk egymás torkának a tesómmal, miért kérded?) Mikor besötétedett, kihasználtuk a The Freestyle Háttér módját és hangulatvilágítást vetítettünk a falra, aztán persze előkerült néhány régebbi fotó a telefonjainkból, és elindult a nosztalgiavonat.

Fotó: Samsung

Ezek után az a helyzet, hogy két opcióm van. Vagy hazaköltözöm, hogy a Samsung The Freestyle közelében legyek, vagy ellopom apámtól a varázsdobozt. Na jó, van egy harmadik is: veszek egyet magamnak is, mert enélkül egyszerűen nem lehet élni. Főleg nem nyáron.

Exit mobile version