Bár Tiffany Gomas neve nem sokaknak lehet ismerős, úgy mint „őrült nő a repülőn” sokkal többen emlékezhetnek rá: a 38 éves marketinges ugyanis azzal vált ismertté, hogy a nyáron olyan jelenetet rendezett az American Airlines egyik járatán, ami még a legkevésbé paranoiás szemlélőknek is minimum a Végső állomás című filmet juttatja eszébe.
A nőt július 2-án Dallasban filmezték le, amint leviharzott egy repülőgépről, és láthatóan zaklatottnak tűnt, miközben egy utastársát azzal vádolta, hogy nem valódi.
Visszafordították a repülőt
Az incidens, amely a texasi Dallas-Fort Worthből a floridai Orlandóba tartó járat fedélzetén történt, és ami miatt a gépnek vissza kellett térnie a kapuhoz, állítólag Gomas hiányzó fülhallgatói miatt robbant ki. A sajtóértesülések szerint a nő elvesztette az AirPodsát, és úgy vélte, hogy a mellette ülő férfi lopta el. Szó szót követett, a nő teljesen hisztérikus állapotba került, ami ahhoz vezetett, hogy a személyzet távozásra szólította fel, és megpróbálta lekísérni a gépről. Az erről készült videón hallatszik, hogy Tiffany a férfire utalva azt hajtogatja, hogy „ő nem igazi”, illetve azt mondja az utasoknak, hogy meg fognak halni, ha a gépen maradnak.
Ülhettek ezen a gépen, és ki***ttul meghalhattok velük vagy nem. Én tuti nem fogok
– hangzik a felvételen.
A nő szavai pánikot keltettek, végül pedig a személyzet úgy döntött, hogy a repülőt vissza kell fordítani, hogy a texasi reptéren még egy biztonsági ellenőrzést hajthassanak végre.
Később Tiffany állítólag megpróbált újra felszállni a gépre, és szóváltásba keveredett a biztonságiakkal is, akik azt gyanították, hogy részeg. A nőnek végül a légitársaság vezetője „szóbeli büntetőjogi felszólítást” adott, és közölte vele, hogy megtagadták tőle a beszállást, és ezért el kell hagynia a biztonsági területet. A kiérkező rendőrök végül a reptér előtt a járdán ülve találták meg, ahol az Uber taxijára várt.
Konteók is megjelentek
Az esetről készült videó vírusként terjedt el a TikTokon, a Tiffanyn nevető kommentek mellett viszont megjelentek olyanok is, amelyek valamilyen nagyobb összeesküvést feltételeztek. Azóta a #ladyonplane (tehát nő a repülőn) keresőszó több mint 100 milliós megtekintést ért el a platformon, és videók ezrei készültek róla.
A leggyakoribb konteó az, hogy Tiffany egy alakváltó démonnal találkozott, de vannak olyanok is, akik szerint egy olyan titkos tervet leplezett le, amiben a légiutas-kísérők is részt vettek. Egyes tartalomgyártók azt is tudni vélték, hogy a nő eltűnt – feltehetőleg persze eltüntették.
Ezért keltett óriási visszhangot, amikor vasárnap Tiffany maga posztolt egy videót, amiben bocsánatot kért a repülős kiakadásért.
Teljes mértékben vállalom a felelősséget a történtekért. Uralkodnom kellett volna az érzéseimen, amit nem tettem meg, a káromkodás pedig teljesen szükségtelen volt
– magyarázta.
Jót szeretne tenni
A nő arról is beszélt, hogy a videó óta folyamatosan zaklatják, figyelik a házát, de még olyan is volt, hogy a szemetét túrta át valaki. „Senki se ismeri valaki más történetét, senkinek nem szabadna ítélkeznie. Senki sem tudja, hogy ez milyen” – tette hozzá.
Tiffany kijelentette, hogy a videó okozta hírveréssel valami jót szeretne tenni, a bocsánatkérése végén közzétett közleményben pedig arról írt, hogy a mentális egészség mellett és a cyberbullying ellen akar küzdeni, amit a követőivel is meg akar osztani.
A paranoiás TikTok-nyomozókat persze ez sem tántorította el: többen úgy vélik, hogy a bocsánatkérés talán nem is igazi, hanem a mesterséges intelligencia műve, mások pedig arról beszéltek, hogy az igazi Tiffanyt egy dublőrrel helyettesítették a videóban…