Ónodi Henrietta ötéves korában kezdett el szertornázni, 1986-ban már a junior Európa-bajnokságra is kijutott, ahol negyedik helyezést ért el gerendán. Innentől nem volt megállás, 1988-ban mesterfokú magyar bajnok volt négy versenyszámban, 1989-ban az EB-n felemásgyakorlaton aranyérmes lett, ezzel pedig történelmet írt: ő lett a magyar női tornasport első Európa-bajnoka. Persze ehhez áldozatot is kellett hoznia, 2016-ban adott interjújában elárulta, hogy nem volt szinte szabad perce.
Fotó: Getty Images/David Madison
„Heti 11 edzés, naponta 6-8 óra, persze iskola mellett. Ilyen napirend nem hagy időt szabad programra, minden percünk be volt osztva. Viszont már nagyon fiatalon utazhattam, még a szocialista rendszerben is. Rengeteget jártunk külföldön, világot láttam gyerekként. Ráadásul nagyon szerettem tornázni, nagyon motivált voltam. A legjobb barátságaim is a sportból nőttek ki. Valamit valamiért.”
Az 1992-es barcelonai olimpiai játékokon már nem volt kérdéses, hogy a válogatott tagjaként képviseli Magyarországot, ahol lóugrásban első helyen végzett. Címét holtversenyben osztotta meg a román Lavinia Miloșovicival, ugyanakkor talajgyakorlata – amivel ezüstérmes lett – szintén felejthetetlenre sikerült. Bár sokak szerint ő érdemelte volt ebben a versenyszámban is az aranyat, a tornász nem szomorkodik az ott történetek miatt.
„Tornászként gyorsan megtanuljuk, hogy az egyetlen dolog, amit kontrollálni tudunk, az a teljesítményünk. Az én dolgom az volt, hogy minél tökéletesebb gyakorlatot mutassak be. Ezt sikerült teljesítenem. A pontozók munkája, döntése már nem az én feladatom volt. Nincs okom szomorúságra, mert az ezüst is nagyon szépen csillog.”
Versenyszáma még ma is lélegzetelállító:
Henrietta 1997 után vonult vissza, és az Egyesült Államokban telepedett le orvos férjével, akivel három gyermekük született. Ennek ellenére gyakran látogat Békéscsabára, mert ahogyan mondja: „Békéscsaba és Kondoros mindig az otthonom lesz, ott nőttem fel, a család, a közeli rokonság a mai napig ott el. Oda mindig hazamegyek.”
