Az év sikere a gyerekkereskedős botrányfilm

Az Egyesült Államok mozijaiban idén nyáron 173 millió dollárt hozott a Sound of Freedom (A szabadság hangja) című film, ezzel az év tizedik legtöbb bevételt hozó mozis produkciójává vált. A bevételi listán megelőzi az ötödik Indiana Jones-filmet (172 millió dollár) és a hetedik Mission: Impossible-t is (160 millió dollár), de a siker nagysága akkor lesz igazán döbbenetes, ha elárulom, hogy míg az utóbbi filmek egyenként több mint negyedmilliárd dollárból készültek, addig a Sound of Freedom teljes költségvetése csupán 14,5 millió dollárra rúgott, vagyis csak a mozibevételekből már bejött a belefektetett pénz tizenkétszerese.

Míg a Mission: Impossible-filmet és az Indiana Jones és a végzet tárcsáját nagy dérrel-dúrral mutatták be nálunk, addig a Sound of Freedom kapcsán még most sincs szó magyar bemutatóról, miközben – némi késéssel ugyan – a világ számos országában játszani kezdik nyár végétől vagy ősz elejétől. A dolog persze nem magyar sajátosság, Magyarországon kívül számos más ország van még, ahol a film nem lesz mozivásznakon látható, pedig a siker logikája azt diktálná, hogy kapkodni fognak érte.

Csakhogy a Sound of Freedom sikere csak részben a film sikere: a film az amerikai politikai kultúrharc közepében találta magát, melyben a republikánusok a keblükre ölelték, a demokraták pedig mélyen elítélték és ártalmas filmnek tartják. A thrillerről Amerikában szinte lehetetlen a politikát félretéve beszélgetni, annyira körüllengi minden aspektusát.

Hívj meg mozizni egy másik embert!

Különösen érdekessé teszi a Sound of Freedomot a tény, hogy a film forgatása valójában már 2018-ban (!) befejeződött. A bemutatót eredetileg 2019-re tervezték, csakhogy a film jogtulajdonosát, a Fox stúdiót épp akkortájt kebelezte be a Disney, ami nem tudta eldönteni, mit kezdjen a thrillerrel. Végül egy 2020-as bemutató mellett döntöttek, csakhogy jött a pandémia a mozibezárásokkal, és Alejandro Monteverde rendező munkája továbbra is a fiókban lapult. Mivel nem látszott szebb jövő, a producerek közösségi finanszírozás (az összeget több ezer ember dobta össze) segítségével ötmillió dollárért megvásárolták a film jogait a Disney-től, és a jószerivel ismeretlen Angel Studios forgalmazásában küldték mozikba július elején.

Forrás: IMDB

A nagy stúdiókkal szemben nekik nem volt sok pénzük marketingre, cserébe viszont volt egy nagyon jó ötletük. A filmet azzal reklámozták, hogy a főszerepet játszó Jim Caviezel elmondta, hogy fontos lenne, hogy a Sound of Freedom minél több nézőhöz eljusson, ezért, aki csak teheti, vásároljon több mozijegyet, és ajánlja fel azoknak, akiknek nem lenne pénzük moziba menni, hogy ők is értesüljenek a film középpontjában álló gyerekkereskedelem témájáról. Megoszlanak a vélemények arról, hogy a film bevételének mekkora részét hozták az így eladott jegyek, a rendező egy Variety interjúban nemrég azt nyilatkozta, hogy a pontos számot nem tudja, de kevesebb, mint tíz százalékát.

Ezzel szemben áll, hogy a filmmel kapcsolatban számos olyan videó jelent meg a közösségi médiában, ahol nézők filmezték a szinte üres mozitermet, ami amúgy papíron telt házas volt, ugyanis szinte az összes jegyet eladták. A nagylelkű nézők mellett erről állítólag különböző szélsőjobboldali szervezetek tehetnek, akik keblükre ölelték a Sound of Freedomot, és tömegesen vásároltak jegyeket rá, hogy „támogassák a jó ügyet”.

Azok a liberális pedofilok

De miért lett fontos hirtelen az amerikai szélsőjobbnak egy tulajdonképpen átlagosnak mondott hollywoodi thriller? Leginkább a témája miatt. A film Tim Ballard emlékein és történetein alapul, aki az Operation Underground Railroad nevű szervezet kereteiben közreműködött a helyi rendőri erőkkel (gyakran külföldön), hogy segítsen felgöngyölíteni nemzetközi gyerekkereskedelmi hálózatokat, ahol elrabolt gyermekeket adnak el szexrabszolgának.

Ballard egyik üzenete szerint az amerikai gyerekeket úgy lehet leginkább megvédeni, ha az ország megerősíti a déli határait. Ez az üzenet eléggé összecseng Trump és a republikánusok falépítési kezdeményezésével (ami elindult, de sosem fejeződött be) Mexikó határán. De talán ennél is fontosabb, hogy a legutóbbi, 2020-as amerikai elnökválasztás farvizén (pontosabban már korábban elindult, de ekkortájt került a figyelem középpontjába) ismertté vált QAnon mozgalom egyik legfontosabb összeesküvés-elmélete szerint befolyásos és dúsgazdag demokraták egy csoportja (például Clintonék) egy óriási, titkos pedofilhálózatot üzemeltetnek, hogy az elkapott és szexuálisan molesztált gyerekek véréből kikeverjék maguknak az örök fiatalság szérumát. Az elmélet akkora ordenáré marhaságnak tűnik, hogy még egy fantasy könyvben is röhejesnek hatna, ennek ellenére mégis sokan komolyan vették, és a QAnon narratívájába tökéletesen illeszkedett egy film, ami sátáni pedofilok nemzetközi összeesküvés-elméletére és gaztetteire hívja fel a figyelmet.

Az elszabadult hajóágyú: Jim Caviezel

A Sound of Freedom főszerepet az a Jim Caviezel alakítja, akit a nagyközönség A Passió Jézus Krisztusaként ismerhetett meg. Ő bújt Tim Ballard bőrébe, és bár a játékát nem érte sok kritika (maga Caviezel a második legfontosabb filmjének nevezi a Sound of Freedomot A Passió után), a személyét annál inkább. Bár hivatalosan sosem hangzott el, hogy Caviezel maga is a QAnon mozgalom tagja lenne, de az bizonyos, hogy szimpatizál velük. Egy interjúban elmondta, hogy ő is hisz az adrenochrome legendájában (így hívják az állítólagos gyerekvérből készült fiatalító szert), és több olyan rendezvényen is részt vett, ami a QAnon támogatását élvezte. Maga Caviezel egyébként azt mondja, hogy egyáltalán nem hallott a QAnon mozgalomról a film 2018-as forgatása idején, ráadásul a filmet forgalmazó Angel Studios is elhatárolódott a QAnon-os elméletektől.

Forrás: IMDB

Érdekes volt a Variety Alejandro Monterverde rendezővel közzétett interjúja, amiben a direktor nem próbálta védeni a főszereplője nézeteit, inkább azzal védekezett, hogy neki rendezőként nem dolga a casting során a színészei hátterét vagy politikai nézeteit vizsgálni, egyszerűen csak a legjobb színészt akarja megtalálni az adott szerepre. Márpedig amikor Caviezelnek a sztorit mesélte, a színész szabályosan elsírta magát, mivel három, Kínából örökbe fogadott gyerek édesapjaként mélyen érintette őt a történet. Monteverde érezte, hogy Caviezel számára fontos ez a film, márpedig rendezőként számára létfontosságú, hogy a főszereplője lelkesedjen a film iránt. A direktor egyben azt is kifejezte, hogy elmondhatatlanul szomorú amiatt, hogy a filmjére rávetül a QAnon árnyéka, ugyanis a kettőnek szerinte semmi köze egymáshoz.

Nem tett jót a Sound of Freedom hírnevének az sem, hogy a film egyik támogatója szintén gyerekkereskedelmi ügybe keveredett. A rendező erre azt mondta, hogy ahogy a Wall Street sem ellenőrizheti, hogy kik kereskednek a részvényekkel, úgy ő sem nézheti meg egyenként, hogy egy közösségi finanszírozás során kik álltak a filmje mögé.

Trump beköszön

Persze szép dolog, ha valaki nyilvánosan elhatárolódik egy akkora baromságtól, mint a QAnon, de tény, hogy nem tett jót a film hírnevének az sem, hogy vezető republikánusok, illetve a párttal szimpatizáló befolyásos emberek (Steve Bannon, Sean Hannity, Jordan Peterson, Ted Cruz, Kevin McCarthy…) sorra álltak ki a Sound of Freedom mellett. Ez lett a film, amit látnia kell minden igazhitű, keresztény amerikainak. A legnagyobb hatást természetesen az exelnök, Donald Trump ajánlása gyakorolta, aki nemcsak szép szavakkal biztatta az embereket a thriller megtekintésére, hanem exkluzív vetítést rendezett prominens nézők egész sorának a floridai golfklubja mozitermében.

Trump a filmet nagyon fontosnak nevezte, és leginkább arra használta, hogy a saját egykori migrációt ellehetetlenítő törvényeit méltassa (valahogy ő bármilyen témából önmagához talál vissza) rajta keresztül, és azt ígérje, hogy az újraválasztása után még inkább megerősíti majd Amerika határait, hogy teljesen ellehetetlenítse ez által a gyerekkereskedelmet az országban.

Tiszta Elrabolva

A fentiek alapján nagyon úgy fest, hogy a Sound of Freedom a készülése idején egyáltalán nem akart táptalajt adni összeesküvés-elméleteknek, egyszerűen időközben úgy alakult, hogy a film fő pont témája rímelt a szélsőjobb számára fontos témákkal, ezért örömmel rárepültek, hogy kihasználják. Az pedig már a filmesek számára egy szerencsés mellékhatás, hogy ebből a mozibevételek formájában 173 millió dolláros jegyforgalom származott. Tény, hogy azért ők sem ártatlan bárányok: amint látták, milyen közönség vevő a filmjükre, elsősorban az ő mozikba csábításukra lőtték be a marketingjüket.

A filmmel azonban nemcsak vélt és politikailag kiprovokált problémák vannak, hanem valósak is. Az még a kisebb gond, hogy a filmesek jelentősen eltorzítják és felnagyítják Tim Ballard valódi szerepét és súlyát, aki természetesen nem kommandózott egymaga a dzsungelben és nem számolt fel egyedül egy nemzetközi gyerekkereskedő-hálózatot. Maradjunk annyiban, hogy Hollywood az életrajzi filmekben amúgy is gyakran szeret túlozni.

Sokkal komolyabb gondot jelent, hogy a film egyáltalán nem valós képet mutat a gyerekkereskedelem működéséről. A Rolling Stone cikkében egy emberkereskedelmi ügyekre specializálódott ügyvéd, Erin Albright szenzációhajhásznak nevezte a filmesek megközelítését. Szerinte ártalmas mítoszok terjesztéséhez vezet az, ha az emberkereskedelmet úgy ábrázolják, hogy az abban résztvevők többnyire gyanús idegenek, akik akár az utcáról ragadják el a gyerekeinket, majd titkos börtönökben várnak arra, hogy valaki megvásárolja őket.

Ezzel szemben a valóságban az emberkereskedelemben a legtöbbször valamelyik szülő vagy rokon segédkezik, nők esetében pedig a párjuk tehető felelőssé. Gyakran hosszan tartó manipulációval veszik rá a gyerekeket arra, hogy maguk egyezzenek bele a dologba. Albright szerint azzal, hogy a film Elrabolva-filmekbe illő, egyértelműen idegenek által elkövetett erőszakos cselekedetként ábrázolja mindezt, csak azt éri el, hogy a bíróságokon később még nehezebben bizonyíthatók legyenek a valódi emberkereskedelmi ügyek, hiszen a film hatására a bíró és az esküdtek is másmilyennek képzelik majd őket.

A film amerikai forgalmazója nemrég közzétette azon országok listáját, ahová sikerült eladniuk a Sound of Freedom forgalamzási jogait. Magyarország nem volt köztük.