Fantasztikus fogásról számolt be a Pecaverzumnak egy Gergő nevű horgász, aki egy akkora harcsát emelt partra, hogy ha hitelesíttette volna a halat, akkor akár az országos csúcs is az övé lehetne.
A fiatal férfi még idén március 23-án akasztotta meg a gigantikus harcsát a Bodrog folyóban Tokaj környékén. Elmondása szerint azért nem számolt be eddig a rendkívüli fogásról, mert nem se ideje, se energiája nem volt, párjával pedig babát várnak, de a barátai unszolására végül megosztotta a nyilvánossággal a történetét.
„Amikor megláttuk, hogy a hatméteres csónaknak majdnem a fele volt [a hal], akkor mindketten lesápadtunk” – idézte fel az eseményeket Gergő. Az óriási harcsát végül 3,5 órás fárasztás után sikerült apósával a ladikba emelnie este 11 óra körül.
A harcsa teljes hossza 256 centiméter volt, és bár a súlyát megmérni nem tudták, becslésük szerint 120 kiló fölött lehetett. Összehasonlításképpen: az országos rekord egy 113 kilós, 230 centiméteres harcsa.
Gergő elmondása szerint visszaengedték volna a harcsát a vízbe, de meg sem bírták emelni, és a csónakból vissza sem tudták volna dobni, valamint más horgászok szerint az öreg hal nem élte volna túl a megpróbáltatásokat. Így viszont azzal szembesültek, hogy a Suzuki, amivel érkeztek, nem lesz megfelelő a harcsa elszállítására, ezért hívni kellett egy terepjárót.