Kritika a Drága gyermek című Netflix sorozatról

Németország válasza A szobára abban mindenképp jeleskedik, hogy villámgyorsan szippantja be a nézőt, és az első két epizódban annyi izgalmas kérdést tesz fel és annyi váratlan fordulattal bombáz minket, hogy ezután képtelenség abbahagyni. Ez még akkor is igaz, amikor a második felére azért már összeállhat a néző fejében, hogy a Netflixnél az alkotókat a lélektani hitelességnél, a karakterek összetettségénél és a hihetőségnél azért sokkal jobban érdekelte a sokkhatás és az, hogy kb. tízpercenként előálljanak egy meglepő fordulattal, amire talán senki nem számít.

A Drága gyermek messze nem olyan mély sorozat, mint amilyennek mutatja magát, ráadásul alapvetően klisék halmozására épít, bár olyan ügyesen használja őket, hogy ettől hosszabb-rövidebb időre el tudja fedni a kliséjellegüket. Rémesen szórakoztató sorozat elrabolt nőkről, egy sorozatgyilkosról, fogságban nevelkedett gyerekekről és persze az ügy hatása alatt szenvedő, folyton fájdalmas arcot vágó, depressziós rendőrökről, akik az ügy megoldásától várják a nagy feloldozást.

Apu családfantáziája a Drága gyermekben (Fotó: Netflix)

A fondorlatos és csavaros sztori

A sorozat kiindulópontja tényleg 10 pontos. A rendőrök egy eszméletlen, cserbenhagyott, elütött fiatal nőre bukkannak egy erdei úton, mellette egy kiskamasz, meglehetősen furcsán viselkedő lánnyal. Mindkettejüket beviszik a kórházba, ám hamarosan kezd nyilvánvalóvá válni, hogy ez az ügy jóval több több egy cserbenhagyásos gázolásnál. Felmerül a gyanú, hogy az elgázolt nő valójában egy bő egy évtizede eltűnt lány, Lena, a kislány pedig Hannah, aki az elrablójától született, és ők ketten – Hannah kistestvérével kiegészülve – az elmúlt évtizedet egy ablaktalan házban töltötték, ahol a titokzatos elrablójuk bizarr és szigorú szabályai szerint éltek, aki egyfajta ál-idilli családi környezetet próbált ott felépíteni a két gyereknek.

A fenti állítások egy része aztán gyorsan meg is kérdőjeleződik, ahogy újabbnál újabb részletekre derül fény az ügyből, ami részről részre válik egyre csavarosabbá. A Romy Hausmann regényéből adaptált, hatrészes német minisorozat nagyon jó abban, hogy rendszeresen átértékeltesse velünk mindazt, amit megtudtunk, mivel az új információk mindig újabb szempontokat emelnek a cselekménybe, mindig új szögből kapunk rálátást a történésekre.

A Drága gyermek döbbent nyomozója (fotó: Netflix)

A forgatókönyv rengeteg szereplőt mozgat, de senki sem válik igazi főszereplővé, ennek a sztorinak számos főszereplője van. Főszereplő a fogságból kiszabadult Lena, főszereplő Hannah, de főszereplő az ügyben eljáró két nyomozó is, ahogy a 12 éve eltűnt Lena nagyszülei is sok-sok reflektorfényt kapnak. Rendszeresen kapunk flashbackeket a múltból, de mindig csak pont annyit, hogy nehogy egyszerre túl gyorsan leplezzék le a trükkjeiket a forgatókönyvírók. Az epizódok egyenként nagyjából háromnegyed órásak, és patikamérlegen adagolva szállítják az izgalmakat, egy idő után kissé öncélúan.

Anya nem csak egy van

A Drága gyermek egyik legnagyobb trükkje, hogy el akarja hitetni velünk, hogy komplexen foglalkozik traumákkal, traumafeldolgozással és az áldozatok pszichológiájával, miközben mindezt valójában teljesen aláveti a cselekmény fordulatainak, egy váratlan fordulatért pedig bármikor kivégzi a pszichológiai hitelességet. A sorozat ezen elemeit nem igazán lehet úgy kritizálni, hogy ne tévednénk a SPOILER-ek terepére, így innentől kezdve mindenkit kérek, hogy csak saját felelősségre olvasson tovább.

A Drága gyermek egyik legbicskanyitogatóbb húzása, hogy elhiteti, a két fogva tartott gyereknek igazából teljesen mindegy, ki az anyja, bőven elég, ha egy, a valódi anyjukra korban és testalkatban hasonló, ugyanolyan színűre festett hajú nőt löknek oda eléjük, akinek a tenyerére rápakolnak egy ugyanolyan égési sérülést, mint amilyen anyunak is volt, és már meg is van oldva az anyaprobléma. Hogy miért pont az égési sérüléstől fogadnak el az anyjukként a gyerekek egy arcra amúgy egyáltalán nem hasonlító, vadidegen nőt, azt inkább senki ne kérdezze. Kissé öncélú az is, ahogy a kiszabadult áldozatot átfordítják fanatikus, a rendőrségnek szándékosan hazudozó bosszúállóba.

De a sorozat egyik legátlátszóbb trükkje, hogy a rendőrök nem jönnek rá azonnal az elkövető kilétére, amint felfedezik, hol van az a különleges ház, ahol fogva tartották „anyut” és a gyerekeket. Egyszerűen egy ilyen területre csak nagyon-nagyon kevés embernek lehet szabad belépése, ami pillanatok alatt rendkívül szűkre csökkenti a szóba jöhető gyanúsítottak számát. Csakhogy a rendőrök a forgatókönyvírók kedvéért jótékonyan megfeledkeznének erről, hogy aztán a sztori legvégén mégis előhúzzák a kalapból.

A sorozat szerencsére van annyira magával ragadó és tempós, hogy nem igazán engedi a nézőnek, hogy elgondolkodjon a hibáin. Engem is csak az utolsó két részhez érve kezdtek idegesíteni az öncélú logikátlanságok, de akinek nem szokása ilyesmiken fennakadni, az nyugodtan élvezheti a csúcsra járatott thriller-eszköztárat, mert a Drága gyermek a hibáival együtt is egy rendkívül izgalmas, élvezetes sorozat. Csak közben/utána nem szabad sokat gondolkodnunk azon, mit is láttunk.