„Még ma is előfordul velem, hogy olykor felriadok az éjszaka közepén, és azon gondolkodom, hogy juthattam ki élve Auschwitzból. Abból a táborból, ahol annyian meghaltak…” – kezdi egy 2023-as júniusi videójában Dr. Edith Eva Eger. A neves, magyar származású, de immár évtizedek óta Amerikában élő pszichológus gyorsan hozzáteszi azt is, ezeken az éjszakákon mindig eltöpreng egy kicsit a vele történteken, aztán mindig arra jut, a Jóistennek minden bizonnyal tervei voltak számára.
„Azért élek, hogy segíthessek az embereknek: kiszabadulni abból a koncentrációs táborból, amit a gondolataikból építettek a fejükben saját maguknak. A sötétségből segítek a fénybe lépni”
– összegzi.
„Túlélő vagyok, nem áldozat”
Dr. Eger, vagy Edie, ahogy a posztjait rendszerint aláírja, előadásaiban gyakran idézi fel ártatlanságának utolsó pillanatát. 1943 nyarát írjuk ekkor, Edith mindössze 15 éves, növendék balerina, aki elmondása szerint arról álmodozik, hogy sikerül bekerülnie az olimpiára utazó csapatba. „Arra készülök, hogy az udvarlóm lefotózzon, miközben spárgázom. Miközben bemutatom a gyakorlatot a kamerának, úgy érzem, a világom teljesebb nem is lehetne. […] Sejtelmem nincs róla, hogy soha többé nem térek vissza erre a helyre. Hogy hamarosan, a semmiből kopogtatnak az ajtónkon és ez a kopogás engem (és velem együtt másokat is) rémálomba illő utazásra indít majd – Kassáról egyenesen Auschwitzba.”
Edith Eva Eger fiatalon (Fotó: Instagram)
Edith úgy érzi, miközben valójában semmi és senki nem készíthette fel őket arra a sok szörnyűségre, ami az auschwitzi haláltáborban várt rájuk, kicsi korától kezdve olyan élettapasztalatokat gyűjtött, amik végül ahhoz segítették hozzá, hogy túlélje a szörnyűségeket. „Már gyerekként sok időt töltöttem egymagamban” – meséli Edith, majd elárulja, ennek csak egyik oka volt, hogy a csenevész, vézna, ráadásul kancsal kislányt, aki Auschwitz előtt volt, nővérei egyfolytában azzal cukkolták, hogy a külseje miatt sosem fog férjhez menni.
A másik ok, amiért a kamasz Edith szívesebben töltött időt egymagában, hogy nagyon hamar fel kellett nőnie. „Apám nagy bohém volt; ivott, kártyázott, biliárdozott, és amikor hétvégenként felszívódott a cimboráival, én gondoskodtam az anyámról” – mesélte a pszichológus a Nők Lapja újságírójának még 2020-ban. Hozzátette, mindezt ma már egyáltalán nem bánja, sőt, úgy érzi, pontosan ezeknek a tapasztalásoknak köszönhetően érkezett felkészültebben a haláltáborba, és végül emiatt voltak meg a belső erőforrásai ahhoz, hogy életben tartsa magát és a nővérét is. „Azt mondogattam magamnak, ha a mai napot túlélem, holnap már szabad leszek. Holnap látni fogom a vőlegényemet.”
„A megbocsátás olyan ajándék, amivel magamnak kedveskedem”
A szabadulását követően Edith sokáig senkinek sem beszélt Auschwitzról. Még azután sem, hogy 1949-ben végül a kommunizmus elől Amerikában emigrált. Ma már tudja, hogy ezzel a „belső migrációval” nagy hibát követett el, akkor azonban úgy vélte, csak így óvhatja meg a gyerekeit attól, hogy ugyanúgy kelljen szenvedniük, mint neki. „Ez egészen addig tartott, amíg el nem olvastam Viktor FranklAz ember az értelemre irányuló kérdéssel szemben című művét” – meséli Edith, majd azzal folytatja, hogy olvasás közben úgy érezte, a könyv minden oldalához tíz másikat tudna írni. „Annyira felizgatott a dolog, hogy végül írtam egy cikket Viktor Frankl és én címmel, amit valaki elküldött neki, ő pedig visszaírt, hogy szeretne találkozni velem. Így lett a mentorom, a tanárom, barátom, munkatársam.”
Dr. Edith Eva Eger (Fotó: Profimedia)
A gyógyulás ezután még hosszú évtizedekig tartó belső munkával és utazással járt. Ennek egyik fontos állomása volt, hogy a pusztító harag és a gyász különböző stációinak megélését követően, Dr. Eger megbocsátott a náciknak.
„Tisztázzunk egy dolgot! Nekem nincs isteni hatalmam, hogy megbocsássam a bűnöket. A megbocsátás olyan ajándék, amivel magamnak kedveskedem. Hogy nem cipelem tovább a nácikat. Hogy nem a múltban élek”
– árulta el a pszichológus a Nők Lapjának adott interjúban, ahol azt is kifejtette, mindez nem jelent egyet azzal, hogy fátylat borított volna a múltra. „Nem felejtem el a koncentrációs tábort, nem győzöm le magamban, hanem megértem és elfogadom, hogy ez olyan seb, ami örökre ott marad.”
Dr. Eger nem tervezte, hogy valaha könyvet ír mindarról, amit át kellett élnie: „Sokan kértek, hogy írjak könyvet, de én évekig automatikusan azt feleltem, hogy nincs mondanivalóm” – mesélte 2022-ben a 24.hu-nak. Végül Philip Zimbardo kérésére állt kötélnek, aki rámutatott „az ismertté vált túlélők egytől egyig férfiak”. Az, hogy a világnak szüksége volt egy női hangra, már elég volt ahhoz, hogy Edie belevágjon: elsőként megírta A döntés című könyvét, ami azonnal bestseller lett, majd mikor olyan visszajelzéseket kapott, hogy az olvasóknak valami gyakorlatiasabbra lenne szükségük, elkészült az Az ajándék is – amivel túl a 90-en, Dr. Eger kétszeres bestsellerszerzővé vált.
„Meg kell tanulni elfogadni azt, ami fölött nincs kontrollunk”
Az elmúlt évek legfontosabb eseményeit Dr. Eger sem hagyhatta szó nélkül. Miközben 2021-ben a Hősök tere rendezvényén ő maga is elismerte, hogy a koronavírus-járványt nem lehet összehasonlítani a holokauszt kegyetlenségeivel, a pszichológus mégis talált egy aspektust, ami érzése szerint hasonlóvá tette az összehasonlíthatatlant. „A koronavírus-járvány alatt nem tudtuk, mit fog hozni a holnap. Pontosan úgy, ahogy annak idején én sem tudtam, mi vár rám a lágerben.”
Dr. Edith Eva Eger (Fotó: Robin van Lonkhuijsen/ANP/AFP)
„Nekem naponta mondták a fogvatartóim, hogy nem fogok a lágerből élve kikerülni, de én elhatároztam, hogy nem fogják megtörni a lelkemet. Az az elkötelezett elhatározás tartott életben, hogy nem hagyom, hogy valaki a belsőmet megkapja. Arra gondoltam, akárhogy is, de túl fogom élni” – mesélte a pszichológus, aki szerint létfontosságú, hogy megtanuljuk elfogadni azokat a dolgokat, amik fölött nincs kontrollunk.
Ami pedig az ukrajnai háborút illeti, Dr. Eger úgy látja, a történelemnek van hajlama arra, hogy ismételje önmagát. „Mintha újra 1939-et látnám, de őszintén remélem, hogy tévedek. A háborúban ugyanis mindenki veszít. Mindenki. A győztes is veszít, emberek tömegei pedig a semmiért halnak meg. Volt alkalmam az ukránoknak videóüzenetet küldeni; azt mondták, százezer emberhez jutottak el a mondataim, amik a remény megőrzéséről szóltak. Szerintem sosem szabad feladni a reményt. Engem ez tartott életben Auschwitzban” – nyilatkozta tavaly a 24-nek.
„A halálos ágyamon is boldog leszek”
Dr. Eger negyven felett kezdett el pszichológiát tanulni, akkor, amikor az emberek nagy része legyintve annyit mond, minek, túl késő. „Nem érdekel, mennyi a kronológiai korom” – jelentette ki egy interjújában, majd azt is elárulta egy életéből vett példán keresztül, miért nem: „A műszakvezetőm ajánlotta, hogy szerezzek doktorátust, mire kifakadtam, hogy de hát mire meglesz a doktori címem, ötvenéves leszek. A főnököm erre csak annyit mondott: »És? Úgy is ötvenéves leszel, ha nem próbálod meg«”.
Ezek után talán nem csoda, hogy a ma 96 éves pszichológus még ma is aktívan dolgozik, és ha rajta múlik, egyhamar nem is adja fel a munkát, már csak azért sem, mert nem hisz a nyugdíjba vonulásban. Ami pedig a mindennapjait illeti, arról tavaly ezt mondta:
„Mikor reggelente felkelek, egyszerűen elönt a boldogság, hogy élek. […] Tudom, hogy a halálos ágyamon is boldog leszek. Nem azt fogom kérdezni, mit adott nekem a világ, hanem azt: mit tudtam én adni a világnak azért, hogy senkinek ne kelljen újraélnie azt, amit nekem?”
