nlc.hu
Szabadidő
Pénz nélküli élet

15 éve él pénz nélkül egy brit férfi: „Az első néhány hónap nehéz volt”

Egy ideje a technológiának is búcsút mondott.

Mark Boyle 2008-ban hagyott fel a pénzhasználattal, és azóta is pénzmentes életmódot folytat. Idővel a technológiának is búcsút mondott és egy természetesebb életre váltott.

Mark Boyle

Mark Boyle nem kért többet az anyagi világból – Forrás: YouTube – videó

A brit férfi – üzleti és közgazdasági diplomával a zsebében – gyorsan talált egy jól fizető állást egy bioélelmiszereket gyártó cégnél Bristolban. Nem volt más terve, mint egy jó munka, hogy megvehesse azokat az anyagi javakat, amiket a társadalmunk a sikeres élethez társít. Ám 2007-ben egy esti baráti beszélgetésen minden megváltozott. Egy barátjával, a lakóhajóján egy pohár bor mellett átbeszélték a világ problémáit, és Mark arra jött rá, hogy a legtöbb probléma gyökere a pénz. „Beláttam, a pénz egyfajta elszakadást hoz létre köztünk és tetteink között, ezért úgy döntöttem: kipróbálom lehet-e anélkül élni” – emlékezett vissza a kezdetekre.

Nem sokkal ezután Mark eladta a drága lakóhajóját, beköltözött egy régi lakókocsiba, amit adományként kapott valakitől, aki csak meg akart szabadulni a járgánytól, és belevágott a pénzmentes életbe. Elmondása szerint az első néhány hónap nem ment könnyen, mert a megszokott kényelmet – mint például a reggeli kávét – olyan dolgokkal kellett helyettesítenie, amiket ingyen, a természetből szerezhet be.

Az első néhány hónap nehéz volt, aztán megtaláltam az utat” – vallotta Mark. „Ha belegondolsz, hogy az már mennyire zavaró, ha elköltözöl vagy munkahelyet váltasz, képzeld el azt, hogy ha mindent egyszerre változtatsz meg” – jegyezte meg. Pár hónap után azonban belejött. Idővel könyvet is írt a pénz nélküli életmódjáról, amelyben részletesen bemutatta, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie az átállás során, milyen gyakorlati megoldásokat alkalmazott, valamint a filozófiáról, ami erre a drasztikus életmódváltásra késztette.

Mark Boyle ,

Mark Boyle eleinte ebben a kiszuperált lakókocsiban élt – Forrás: YouTube – videó

Több barátom lett, mint előtte volt. Nem voltam beteg, mióta belevágtam, és soha nem éreztem magam fittebbnek” – mesélte Mark, aki 2017-ben úgy döntött, hogy egy magasabb szintre emeli a minimalista életmódját azáltal, hogy búcsút mond a technológiának. Így például lemondott az áramról, a vezetékes vízről, az internetről, az okostelefonról.

Mark bevallotta, korántsem könnyű úgy élni, ahogy ő teszi, és jól tudja, nem mindenki lenne képes követni a példáját. Reméli azonban, hogy a példája legalább arra ösztönzi az embereket, hogy kevésbé függjenek a pénztől és a technológiától.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top