nlc.hu
Szabadidő
A londoni Whipping Tom, azaz a Fenekelő története

A nők pánikoltak, a férfiak röhögtek – felforgatta a várost a londoni Fenekelő

Előugrott a sötét sikátorokból, rávetette magát a kiszemelt nőre, majd felemelve a szoknyáját durván elfenekelte. Mire bárki segíthetett volna, már rég felszívódott. London hírhedt Fenekelője a 17. században egy éven át rettegésben tartotta Anglia fővárosának női lakosságát.

Whipping Tom, vagyis Fenekelő Tom. Ez volt a beceneve az emberek között annak a perverznek, aki arról lett hírhedt, hogy esténként, sötétedés után London belvárosának utcáit járja, és a Fleet Street, a Strand és a Holborn környékén magányos sétáló nőkre vadászik. A naptár 1681-et mutatott, a perverznek pedig sokáig senki sem állta útját és szabadon garázdálkodhatott.

Puszta kézzel, néha pálcával

A férfi többnyire sötét sikátorokban vagy elhagyatott udvarokban bujkált, onnan tartotta figyelemmel az utcákat. Ha meglátott egy magányos nőt, villámgyorsan ott termett mellette, elkapta, felemelte a szoknyáját, majd erősen elfenekelte.

Többnyire puszta kézzel, de előfordult, hogy volt nála egy pálca is a perverziójához. A fenekelés igazán erőteljes volt: több áldozatának is súlyos sérüléseket okozott.

A legenda szerint általában csendben tette a dolgát, bár néha elkiáltotta magát, hogy „Spanko!”, vagyis „Náspángolás!”, bár a legendának némileg ellentmondanak a feljegyzések, melyek szerint erre egyetlen alkalommal került sor.

Hírhedtté a Fenekelőt leginkább az tette, hogy sok áldozata volt, és sokáig nem tudták elkapni. Állítólag olyan villámgyorsan hagyta el az erőszakos tettei helyszínét, hogy sokak fejében megfordult, hogy nem is igazi ember, hanem egy ártó szellem garázdálkodott London belvárosának utcáin.

Fenekelés

Amikor az elfenekelést nevelési célzattal használták (fotó: Getty Images)

Ketten álltak bíróság elé

A sok eset hatására a nők felháborodtak, mert úgy érezték, a rendőrség tehetetlen és nem tesznek meg mindent, hogy megvédjék őket. Idővel sötétedés és a boltok zárása után inkább nem mentek ki az utcára. Aki mégis kimerészkedett, az többnyire vitt magával valamilyen önvédelmi eszközt – hegyes kötőtűt, ollót… – , amivel támadás esetén megvédheti magát. Néhány férfi is megelégelte a szomorú helyzetet: ők nőnek beöltözve járták az utcákat, arra várva, hogy a Fenekelő majd őket támadja meg, és így végre elkaphatják.

Bár az esetek után egy névtelen könyv is megjelent Whipping Tomról, az elfogásának körülményei máig tisztázatlanok. Mindenesetre nem egy, hanem két férfit is letartóztattak: egy férfidivat-üzlet tulajdonosát és a segédjét. A bíróság őket vádolta meg a fenekelési ügyekkel, de arról már nem maradtak fenn feljegyzések, hogy elítélték-e őket. A támadások mindenesetre véget értek, és ismét kimerészkedhettek a nők London belvárosának utcáira.

Egy támadássorozat utóélete és a magyar fenekelő

Az eset azonban érdekes tanulságokkal szolgált. A Fenekelő sikeres ténykedéséhez az is kellett, hogy a támadásokat sokan ne vegyék komolyan. A korabeli feljegyzések gyakran inkább vicces csínytevésekként emlékeztek meg róluk, és nem mint valódi, erőszakos támadásokról, miközben több utalást is fennmaradt arra vonatkozóan, hogy valójában azok voltak.

A férfiak a támadásokat magukra nézve nem érezték veszélyesnek, ráadásul akkoriban még sokkal elfogadottabb volt a családon belüli és a nőkkel szembeni erőszak, sok férfi számára egy elfenekelés csak a napi rutin részének számított, így sokan humorosnak találták, hogy valaki az utcán ezzel szórakoztatja magát.

Pár évvel később, 1712-ben a Fenekelő kapott egy utódot Hackneyben, aki ugyanezt a becenevet kapta, és több mint 70 nőt fenekelt el, mielőtt elkapták.

Magyarországnak is akadt egy híres fenekelője, a hírhedt Füttyös Gyuri. A szellemi fogyatékkal élő férfi a hatvanas évektől a kilencvenes évek közepéig hírhedt alaknak számított Budapest utcáin. Többnyire egy összetekert napilappal a kezében járt-kelt, amivel örömmel csapott rá az útjába kerülő oszlopokra, padokra, autókra és… női hátsókra.

Sokan tartottak tőle emiatt, több alkalommal is megverték egy-egy ilyen inzultus után, de ő sosem hagyta abba, bár tény, hogy Füttyös Gyuri fenékcsapása messze nem volt annyira erőszakos, mint a londoni elődjéé. Állandóan fütyörészve járt-kelt, gyakran kéregetett és amikor betért egy kávézóba, előszeretettel kiitta az asztaloknál ülő vendégek italát azok engedélye nélkül. A kilencvenes évek közepén eltűnt, sokak szerint megfagyhatott vagy agyvérzést kapott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top