nlc.hu
Szabadidő
Kvíz a Szomszédok sorozat szereplőiről

Retró-kvíz: Emlékszel még, ki kicsoda a Szomszédokból?

A Netflix és társai még a kanyarban sem voltak, amikor a Szomszédok című sorozat családok ezreit szegezte a képernyő elé kéthetente sugárzott epizódjaival.

Az újonnan épült gazdagréti lakótelepen játszódó Szomszédok című teleregény első része 1987. májusában került adásba, és 13 évadon keresztül tartotta izgalomban lelkes követőit. 

Komlós Juci, Lenke néni a Szomszédokból

Fotó: Fotocentrál.hu – Burghardt Ferenc

Te is Szomszédok rajongó-voltál?

A történet három, ugyanarra az emeletre költöző család ügyes-bajos dolgairól szól, és szép lassan egyre mélyebb betekintést enged a munkahelyi eseményeikbe, illetve a rokonaik, barátaik mindennapjaiba is.

A Szomszédok egy-egy része mindössze 30 percig tartott, és az újabb epizódra két hetet kellett várni. A teleregényt csütörtök esténként tűzték műsorra és sok családban vált megszokott programmá a történések követése. 

Az ikonikusra sikerült szereplőgárda mellett nagy vonzereje volt a ma már retrónak számító sorozatnak az, hogy az akkoriban aktuális társadalmi problémákat is beleszőtték a készítők. Emlékszel még Vágási Ferire és Gábor Gáborra? Porold le velünk az emlékeket, meglátod, szuper lesz!

Ki kicsoda a Szomszédokból?

Alma a Szomszédokból

Max pontot csak a vérbeli Szomszédok-rajongók érhetnek el! Te is az voltál?

Nyitókép: Fotocentrál.hu – Meglepetés Archívum

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top