nlc.hu
Szabadidő

Már áll a karácsonyfa Bécsben, napokon belül nyitnak a karácsonyi vásárok

A melegrekordok és kora őszies időjárás ellenére az osztrák főváros rendületlenül készül a karácsonyi szezonra.

Az adventi időszakban Bécs minden nagyobb tere és bevásárlóutcája karácsonyi pompába öltözik – nincs ez másként idén sem. A Grabenen már szerelik a híres díszkivilágítást, a Bécsi Városháza előtt pedig már a múlt héten a helyére emelték Európa egyik legismertebb karácsonyi vására, a Christkindlmarkt karácsonyfáját. A 115 éves, 28 méter magas fenyőt ezúttal Dél-Tirol ajándékozta az osztrák fővárosnak és 2023. november 10-én gyúlnak ki rajta az ünnepi fények. 

Startra készek a karácsonyi vásárok

A Bécsi Városháza előtti téren felállított 100 standnál idén is főként ausztriai kis- és középvállalkozásoktól származó termékek között bogarászhatnak a látogatók – a választék az illatos gyertyáktól és kézműves szappanoktól az ékszereken és karácsonyfadíszeken át a kerámiákig és mézeskalács-szívig terjed. Az elárusítóhelyeket a karácsonyfa körül idén szellősebben állítják fel, hogy a látogatóknak több helye legyen, az elrendezésük pedig kanyargó utcácskákat idéz majd. Szintén fontos újítás, hogy a szokásos mosdók mellett konténervécéket is felállítanak, így rövidebb lehet majd a sor a vécéknél.

Christkindlmarkt

A Christkindlmarkt bejárata – Fotó: Copyright: Stadt Wien Marketing / Johannes Wiedl

A terület északi része most is karácsonyi mesevilággá változik: ismét lesz világító szívekkel feldíszített fa, Puszi-pont, hagyományos körhinta és gyerekkuckó, ahol a kicsik ajándékot készíthetnek és játszhatnak. Aki az evés-ivás után szívesen mozogna egyet, az megteheti ezt a terület déli részén található 3 ezer négyzetméteres korcsolyapályán, amely – a karácsony után bezáró standokkal ellentétben – egészen 2024. január 7-ig tart nyitva.

De a Christkindlmarkt nélkül is bőségesen adódik alkalma a bécsieknek és a városba látogatóknak, hogy karácsonyi hangulatot tankoljanak. A főúri pompa kedvelőinek ott a schönbrunni kastély előtti karácsonyi vásár, amelyet 30. alkalommal rendeznek meg vagy a barokk kulisszáival és minőségi kézműves termékeivel lenyűgöző karácsonyi falu a Belvedere-nél. Aki a nyüzsgés helyett jobban kedveli a meghitt hangulatot és az eleganciát, annak a Gartenpalais Liechtenstein karácsonyi vására lehet a jó választás.

A tradíciókat követi a Freyungon az Altwiener Christkindlmarkt, az Am Hof karácsonyi vására és a Stephansdomnál található karácsonyi vásár is. A kézműves termékek rajongóinak és a fenntarthatóság elkötelezettjeinek pedig a Spittelbergi karácsonyi vásárra és a Karlsplatzon lévő Art Adventre érdemes kilátogatniuk.

Christkindlmarkt

Körhinta a Christkindlmarkton – Fotó: Copyright: Stadt Wien Marketing / Johannes Wiedl

A bécsiek szívesen találkoznak ilyenkor a Maria-Theresien-Platzon található karácsonyi faluban is, a családosok pedig az Universität Wien Campus-án, mivel itt lehet curlingezni is, a kicsiket pedig gyermekvasút és nosztalgia-körhinta várja.

Sok-sok zenével – a gospeltől a soulon át a popig – és élő koncertekkel készül a bécsi Práter (Riesenradplatz), a Messe Wien Alm Adventje pedig hütte-feelinget kínál, ahol ajándék-, ínyenc-, rendezvény- és családi falu várja a látogatókat.

Aki pedig megcsömörlött a karácsony előtti időszak mézeskalács-illatú mesevilágától, az a MuseumsQuartier belső udvarán felállított MQ Wintergartenben pihenheti ki az advent megpróbáltatásait látványos művészeti és fényinstallációkkal, curlinggel és távirányítós autók versenyével.

(via)

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top