150 híres írónak küldött levelet a diák egy irodalmi vita miatt

1963-ban egy 16 éves Sand Diego-i gimnazista, bizonyos Bruce McAllister heves irodalmtörténeti vitába keveredett a tanárnőjével: a pedagógus ugyanis határozottan meg volt győződve arról, hogy a szépirodalmi szövegek mélyén különféle megfejtésre váró szimbólumok lapulnak, amelyeket a szerzők direkt rejtettek oda, abban a reményben, hogy az olvasók majd fáradságos munkával felhozzák őket a felszínre, akár a gyöngyhalász az igazgyöngyöt. McAllister szerint azonban

Az ambíciózus fiatalember nem elégedett meg azzal, hogy magában füstölögjön, hanem cselekedett is: összesen 150 darab (igen, 150) köztiszteletben álló kortárs regényírónak küldött postán egy – írógéppel szerkesztett – levelet négy kérdéssel, vagyis afféle hevenyészett felmérést. Ebben aziránt érdeklődött, hogy a megszólított szerzők tudatos alkalmaznak-e különféle rejtett szimbólumokat a műveikben, vagy ez csak belemagyarázás. Ez a különös projekt persze rengeteg munkával járt, hiszen még bőven az email és az internet korszaka előtt jártunk. McAllister végülis a helyi könyvtárban található Twentieth-Century American Literature (Huszadik századi amerikai irodalom) című sorozatból nézte ki az írók címeit. Ami pedig még sokkal megdöbbentőbb: összesen 75-en válaszoltak is, ki hosszabban, ki rövidebben.

Az egyik legnagyobb sci-fi író, Isaac Asimov is a válaszolók között volt (fotó: Wikipedia)

Íme a négy kérdés, és néhány jellemző válasz:

1. kérdés: Szándékosan helyez el különféle rejtett szimbólumokat az írásaiban? Ha igen, kérem, árulja el, milyen módszerrel teszi ezt. Vagy esetleg mindez tudat alatt történik?

• Jack Kerouac: Nem.
• Isaac Asimov: Tudatosan? Egek, dehogy! Tudat alatt? Hogyan is lehetne azt elkerülni?
• Joseph Heller: Igen, szándékosan támaszkodom a szimbolizmusra az írásaimban, de nem olyan mértékben, ahogyan azt sokan állítják… Nem, nem helyezek tudat alatt szimbólumokat az írásaimba, bár sokszor előfordul, hogy az események az eredetileg szándékolt jelentésen túl további jelentést kapnak.
• Ray Bradbury: Nem, tudatosan soha nem csinálok ilyesmit. Ez öntudatos gyakorlat lenne, és az öntudatosság legyőzi az alkotó tevékenységet. Jobb, ha hagyjuk, hogy a tudatalatti elvégezze helyettünk a munkát, míg mi félreállunk. A legjobb szimbolizmus mindig véletlen és természetes.
• Norman Mailer: Nem vagyok benne biztos, hogy egy dolgozó regényírónak jó ötlet túl sokat foglalkoznia a dolog technikai vonatkozásaival. Általában a legjobb szimbólumok egy regényben azok, amelyekre csak a mű befejezése után leszünk figyelmesek.
• Ralph Ellison: A szimbolizmus a cselekményből fakad… Ha egy író egyszer tudatában van az elbeszélés során felmerülő implicit szimbolizmusnak, kihasználhatja és tudatosan manipulálhatja mint művészetének hasznos erőforrását. A fikcióra kívülről ráerőltetett szimbólumok hajlamosak elégedetlenül hagyni az olvasót, mivel tudatosítják benne, hogy valami idegen dolog került bele.
• Saul Bellow: Egy „szimbólum” – a maga módján – a tényekből nő ki.
• Richard Hughes: Tudatosan? Nem. Tudat alatt? Valószínűleg igen. Végülis, kisebb mértékben, ugyanez igaz a mindennapi beszélgetéseinkre – valójában mindenre, amit gondolunk, mondunk és teszünk.

A kérdőív 3. és 4. sora, Jack Kerouac válaszaival (Forrás: The Paris Review)

2. kérdés: Hajlamosak-e az olvasói olyan szimbólumokat találni az írásaiban, amelyeket ön nem szándékosan helyezett el oda? Ha igen, mit gondol az ilyen típusú felfedezéskről? (Humoros? idegesítő? stb.)

• Ralph Ellison: Igen, az olvasók gyakran következtetnek arra, hogy valamiféle bonyolult szimbolizmus van a műveimben, de ez nem tudatos a részemről. Az én reakcióm többnyire a bosszúság. Néha azért viccesnek találom. Időnként még kellemes is, mert azt jelzi, hogy az olvasó elméje kreatív módon együttműködött azzal, amit írtam.
• Saul Bellow: A szimbólumvadászat abszurd.
• Joseph Heller: Ez gyakran előfordul, és minden esetben jó okkal történik; sok esetben sikerül megtudnom valamit a saját könyvemről, mert az olvasók olyan dolgokat látnak meg benne, amiről én nem is tudtam, hogy ott van.
• John Updike: Időnként megesik, de általában nem veszik észre a szimbólumokat, amelyek ott vannak.
• Jack Kerouac: Néha humorosnak találom, máskor meg bosszant; attól függ, hogy mennyire vagyok elfoglalt.

3. kérdés: Úgy érzi, hogy a klasszikusnak számító szerzők szándékosan helyeztek el rejtett szimbólumokat az írásaikban, vagy inkább tudat alatt?

• John Updike: Némelyikük (Joyce, Dante) tudatosbb voltak, mint mások (Homérosz), de lehetetlen elképzelni bármilyen jelentős elbeszélő műalkotást valamilyen szimbolikus dimenzió nélkül.
• Ray Bradbury: Ezt neked kell kiderítened.
• Joseph Heller: Azt hiszem, minél kifinomultabb az író, annál kevésbé használ direkt szimbólumokat, és inkább afféle kerülőúton próbál hatást elérni.
• Ralph Ellison: Az ember szimbólumalkotó és -használó állat. A nyelv maga is a kommunikáció szimbolikus formája. A nagy írók mindannyian szimbólumokat használtak fikcióik formájának alakítására és irnyítására.
• Jack Kerouac: Sterne nem vesződik szimbólumokkal, Joyce viszont igen.

Jack Kerouac, a beatnemzedék megkerülhetetlen írója nem volt a szimbólumok nagy barátja (fotó: Wikipedia)

4. kérdés: Van-e még valami hozzáfűznivalója a vizsgált témához, vagy van-e bármilyen meglátása, amit a kutatás szempontjából lényegesnek tart?

• Richard Hughes: Gondolkodott-e azon, hogy a tudatalatti szimbólumalkotás milyen mértékben része az olvasás folyamatának, egészen másképp, mint az írásban betöltött szerepe?
• Jack Kerouac: A szimbolizmus rendben van a fikcióban, de én egyszerűen igaz történeteket mesélek, amelyek olyan emberekkel estek meg, akiket ismerek.
• John Updike: Jobb lenne, ha ezeken maga gondolkodna.
• Iris Murdoch: A hétköznapi életben sokkal több szimbolika van, mint amennyire egyes kritikusok képesek azt felismerni.
• Ray Bradbury: Nincs sok mondanivalóm, csak figyelmeztetni akarlak, hogy ne vedd ezt az egészet túl komolyan, ha a jövőben szépirodalommal akarsz foglalkozni. Ha kritikus akarsz lenni, az egészen más tészta… A szimbólumokkal való játék, még kritikusként is, egyfajta gyerekes társasjáték lehet. Vannak más dolgok, amelyek nagyobb értéket képviselnek bármely regényben vagy történetben… emberség, karakterelemzés, igazság… A jó szimbolizmusnak olyan természetesnek kell lennie, mint a légzésnek… és olyan diszkrétnek.

McAllister (aki ma már nyugdíjas irodalomprofesszor), pár éve azt nyilatkozta, hogy nagyon meglepődött azon, hogy ilyen sok választ kapott, a tanárnője pedig egyenesen el volt ragadtatva; ennek ellenére a szimbólumvadászat tovább folytatódott egészen az 1965-ös tanév végéig.

(via)