Melissa Noble négy évvel ezelőtt éppen egy helyi pékségbe látogatott el, hogy kikérje a napi kávéadagját, azonban ekkor még nem sejtette, hogy pár perccel később egy életre szóló barátságot fog kötni a nála 57 évvel idősebb Bryannel.
A nő elmondása szerint a férfi beszélgetést kezdeményezett vele, majd Melissa később olyat tett, amit még ezelőtt soha: megkérte, hogy csatlakozzon hozzá egy kávéra, illetve egy sütire. Kezdetben az idős férfi vonakodott, majd nem kellett hozzá sok idő, hogy beadja a derekát.
„Botrányosnak tűnhetett, hogy egy házas, háromgyerekes édesanya megkér egy ismeretlen férfit, hogy együtt fogyasszák el a süteményt, azonban ebben a forgatókönyvben ez mégsem így volt” – mondja Melissa az Insidernek.
Bryan ekkor 91 éves volt, míg az édesanya 34. A nő elmondása szerint az 57 év korkülönbség ellenére rövid idő alatt közeli barátok lettek. Melissa hozzátette, miszerint már az első alkalommal is kerülték a felszínes témákat.
„Beszélgettünk a halál utáni életről és a szexualitásról. Megvitattuk a vallás hatását, a természeti katasztrófákat, a feltörekvő komikusokat, és azt, hogy a pénz egyenlő-e a boldogsággal” – mesélte.
Ahogyan véget ért a kávés „randevú”, Melissa rögtön elkérte a férfi telefonszámát, mivel érezte, hogy ez egy gyönyörű barátság kezdete lesz. Nem sokkal később a nő bemutatta Bryant a férjének is, így szinte már évek óta családtagnak tekintik.
Véleménye szerint az életkor gyakran megakadályozza a hozzájuk hasonló barátságokat, mivel a társadalmunkban elég erősen jelen van egyfajta sztereotípia az idős emberekkel szemben.
A finn Tampere-i Egyetem és a Dublin-i Trinity College kutatóinak 2021-es tanulmánya a különböző generációkhoz tartozó barátságokat vizsgálta. Mind a fiatal, mind pedig az idősebb résztvevők egyetértettek abban, hogy a nagy korkülönbség gyakran olyan értéket és szórakozást kínál, amelyre talán elsőre nem is gondoltunk volna. Melissa szerint élete egyik legjobb döntése volt, hogy akkor meginvitálta a férfit egy kávéra. Sokat jelent számára, hogy őszintén és mélyen tudnak egymással kommunikálni.
„Bryanhez mindig fordulhatok egy kis bölcsességért vagy egy jó nevetésért, ha éppen rossz kedvem van – mondta Melissa. – Hálás azért, amije van, és több értéket tulajdonított az emberi kapcsolatoknak, mint az anyagi dolgoknak. Nagyon pozitív és fiatalos hozzáállása volt.”