1992-őt írtunk, amikor mozikba került a Reszkessetek betörők 2. része. Ebben az epizódban Kevin rossz gépre száll, és míg szülei Floridába mennek, ő New Yorkban köt ki, az apja tárcájával együtt.
Mivel nincs karácsony Kevin nélkül, így nehéz kitörölni az emlékezetünkből, hogy a moziban játszik Donald Trump is, aki később az USA elnöke lett.
Chris Columbus rendező, 2 évvel ezelőtt elmesélte, hogyan érte el a “pénzmágus” és elnök, hogy bekerüljön a szupermozi folytatásába.
A filmes úgy fogalmazott, hogy a forgatókönyv szerint Kevinnek mindenképpen a New York-i The Plaza Hotelben kellett megszállnia. Azonban engedélyt kellett kérniük, hogy forgathassanak az impozáns épületben. És ki volt akkoriban a hotel tulajdonosa? Hát persze, hogy Donald Trump, pénzért cserébe igent mondott a forgatásra, majd cselesen közölte, hogy van még egy feltétele: ő is szerepelni akar a filmben, vagy visszavonja az engedélyt.
A stáb felvette a sokak által ismert jelentet, de nagyon féltek a nézők fogadtatásán. A teszt vetítésen azonban hatalmas üdvrivalgás tört ki Trump megjelenése pillanatában, így nem vágták ki az ominózus jelenetet.