nlc.hu
Szabadidő

Ünnepi varázslat Szegeden, ahol télen sem áll meg az élet!

Idén télen az Ifjúsági ház karácsonyi rendezvényeitől elkezdve, a város különböző pontjain levő kézműves börzéken át, egészen a Dóm téren pompázó karácsonyi vásárig, minden napra jut egy-egy kihagyhatatlan program Szegeden.

Szegedi karácsonyi vásár
A bor, zeneszó és a képzőművészet szentháromsága

Adventi koncertekből nincsen hiány az ünnepi időszakban! A Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekara december 4-én és 5-én koncertezik a Szent-Györgyi Albert Agórában. December 7-én az ünnepi fényekben úszó belvárosi hídon átsétálva, a Bálint Sándor Művelődési Házban az Újszegedi Kamarazenekar Adventi Hangversenyén hangolódhatnak a résztvevők. A jótékonykodást és a zene élvezetét összekötve a Mesebeli Karácsony – Jótékonysági koncertet ad, amit december 9-én rendeznek meg a patinás Szegedi Dómban. A belépésért cserébe egy jó állapotú gyermek- vagy ifjúsági könyvet kérnek felajánlani a szervezők, amit Kárpátaljára juttatnak el, rászoruló gyermekeknek és fiataloknak. A műsort neves szegedi előadóművészek és gyermekkórusok teszik színesebbé az adományozók számára.

A szegedi Rudi és Fickó reggeliző-étterem, egy újdonsággal lepte meg vendégeit novemberben, ugyanis elindították a BOROKOSÍTÓ sorozatukat, amit az ő szavaikkal élve: „elsősorban azoknak ajánlunk, akik szeretnének átfogóbb ismereteket szerezni a borok világáról, mindezt nem egy iskolapad mögött, hanem egy lazább és elegánsabb környezetben, szórakoztató hangnemben. Azok se riadjanak vissza, akik csupán részt vennénk egy, a megszokottól kicsit másabb köntösbe bújtatott borkóstolón.”  A december 15-i esemény, a Borok határon innen és túl címet kapta, borimádóknak a részvétel kötelező!

A kultúrakedvelők harmadik kihagyhatatlan megállója pedig a Móra Ferenc Múzeum, ahol az utolsó lehetőséget elcsípve, december 31-ig megtekinthetők olyan nemzetközi kiállítások, mint a „Az ókori Kína kincsei – A Jáde Császárok Kora” , vagy pedig az “Agyagkatonák – Az első kínai császár halhatatlan őrei” című tárlat, ahol mérethű agyagkatonákkal találkozhatnak a látogatók, továbbá gyermekfoglalkoztató rész is várja a kisebb-nagyobb gyermekeket.

Szegeden jár a Mikulás

Szeged híres bábszínháza, december 5-én Mikulás váró műsort ad, remélve, hogy ellátogat hozzájuk is a Nagyszakállú, zsákjában minden jóval…  December 6. délutánján a Klauzál tértől indul a Mikulás járat, ahová várják a csatlakozni vágyó gyerekeket. A menet a Dóm teret veszi célba, útközben pedig nagy eséllyel összefuthatnak a barangolók a Télapóval, aki szintén a Dóm téri vásárba fog megérkezni.
A felnőtteket sem felejti el idén a szegedi Mikulás, ugyanis Miklós napon a városba látogat Pintér Béla társulata, a Pinceszínházban lehet majd megtekinteni a Kaisers, TV, Ungarn című darabot, melynek szereplői többek között Thuróczy Szabolcs, Szamosi Zsófia és Enyedi Éva.

Szegedi karácsonyi vásár

Ünnepi pompa Szegeden

A Szegedi Karácsonyi Hetek utánozhatatlan varázsa egészen biztos, hogy meghozza az ünnepi hangulatot! A karácsonyi vásár a Dóm téren, tele hazai kézműves termékekkel, forralt borral, langallóval és gőzölgő kürtőskaláccsal, ahol minden vasárnap részt lehet venni a közös gyertyagyújtáson, amikor egy újabb adventi gyertya kerül sorra a tér közepén lévő monumentális koszorún. Az utóbbi évek elengedhetetlen látványossága az óráskerék, ahonnan be lehet látni az egész várost, közben pedig ajánlatos forró krampampulit szürcsölni! December 1-től december 24-ig látogatható a karácsonyi vásár, ami minden korosztály számára remek szórakozást nyújt – pónilovaglás, szalmalabirintus és kölyökkuckó a kisebbeknek, zenés előadások, tűzzsonglőr show és szív alakú világító szelfipont a nagyobbaknak. Akik pedig még jobban megismernék a várost, és annak ünnepi pompáját, az Adventi séta tökéletes választás, hiszen a Széchenyi tér, Kárász utca, Tisza Lajos körút és Dugonics téren át a Dóm térig túravezető segítségével, érdekességeket és színes történeteket hallhatnak a résztvevők a napfény városáról.

Karácsonyi vásár

A Szegedi Nemzeti Színház a klasszikus darabok kedvelőit, a Szerelmes Shakespeare című előadására várja, de az sem marad hoppon, aki egy könnyedebb, nevetéssel teli estére vágyik, a Loveshake – az élet összeráz, színházi duett 80 percben, Rezes Judit és Szabó Győző párkapcsolatának igaz történetén alapul, amit a két színész ad elő.
A december pedig nem teljes a karácsonyi dalok felcsendülése nélkül. Amerika egyik leghíresebb Gospel kórusa látogat Szegedre december 8-án, Janza Kata és Polyák Lilla ünnepi hangulatot varázsol az Ifjúsági Házba, a JaMese zenekar az Agórában adja elő Szabó T. Anna verseire írt Zenés Adventi Kalendárium című albumukat, Fenyő Miklós pedig december 9-én 55 év rock & roll koncertshow-ján mozgatja meg a táncolni vágyókat.

Szegedi Nemzeti Színház

Szegedi Nemzeti Színház

Látogass el Szegedre te is, és éld át az ünnepi készülődés hangulatát!

Szponzorált tartalom

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top