Milák Kristóf katasztrofális állapotban lehet – állítja az úszókapitány

F.C. | 2023. December 13.
Sós Csaba szerint az olimpiai bajnok hónapok óta nem végzett érdemi munkát.

A Sportrádió vendége volt Sós Csaba, szövetségi kapitány, aki – az interjúban – többek között arra is kitért, mi a helyzet jelenleg Milák Kristóffal. Arra a kérdésre, hogy hol tart az olimpiai bajnok felkészülése, a következőket mondta: „Sehol, nem végzett érdemi munkát hónapok óta.

Milák Kristóf a 2022-es rövidpályás úszó ob-n – Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Mint a nemzetisport.hu írja, Sós nem köntörfalazott annak kapcsán, hogy meddig juthat Párizsban Milák, ha januártól netán mégis visszatér a medencébe: „Ha vissza is tér, már biztos, hogy Párizs nem lesz olyan, mint lehetett volna, hiszen azt, amit úszhatott volna, ha szeptemberben beleáll a munkába, biztos nem tudja produkálni az olimpián. Az állapotáról pedig a következőket jelentette ki a szövetségi kapitány: „Katasztrofális. (…) Az állóképesség 8-10 nap után kezd elszállni, Kristóf pedig kihagyott fél évet.”

Bevallotta, őt inkább az zavarja, hogy semmiféle hírrel nem tud szolgálni Milákkal kapcsolatban: „Az alapállapotom a Milák-ügyben az értetlenség. Nem tudom, mi történik vele, s nemcsak én, mások sem. Mert valamit csinálnia kell, ha nem úszik. Valaminek jelenleg fontosabbnak kell lennie az életében, mint az úszás.” Elmondása szerint arra utaló jel, hogy ennyire kiégett volna, hogy esetleg depressziós lenne, nem volt.

 „Én visszavárom őt. (…) Nekem nagyon hiányzik Kristóf, öröm volt őt úszni látni. (…) Én készülök arra, hogy visszatér. Hogy ez mikor lesz, azt nem tudom. Megértem, hogy mindenki Párizshoz és a januárhoz kanyarodik vissza, de hangsúlyozom, az olimpiai nagy siker már nem realitás” – nyilatkozta Sós Csaba.

Exit mobile version