nlc.hu
Szabadidő
Süllő helyett gigacsukát fogott

Süllőt akart fogni, de valami egészen más akadt horogra

Egyáltalán nem bánkódott a horgász.
horgász,

Remek rablózóhely változatos ragadozóállománnyal a debreceni Látóképi-víztározó, olyannyira, hogy néha nem is az a hal kerül horogra, melyet a horgászok célba vesznek. Ez történt a minap id. Bencze Lajossal is, aki süllőt szeretett volna fogni botos, élőhalas módszerrel. Csakhogy nem várt vendég lepte meg a horgászt, ugyanis egy jól megtermett, 8,2 kilós csuka harapott rá a csalira – számolt be a Pecaverzum.

Lajos egyáltalán nem bánkódott, boldogan fotózkodott a csukával, amit utána visszaengedett a vízbe.

Molnár József tógazda elmondta a portálnak, hogy csukából fogtak már közel 12 kilósat is a Látóképi-víztározón, ám az ilyen, 8 kilós nagyságúak ritkák.

Amúgy azt a pecást is nagy meglepetés érte, aki – pár hónapja – egy piranhát fogott ki a romániai Temes folyóból. Gilisztával horgászott, amikor horogra akadt a hústépő fogakkal rendelkező, egzotikus hal. Azonnal értesítette a hatóságokat. A Dél-Amerikában honos ragadozóhal valószínűleg akváriumban nevelkedett, majd a tulajdonosa egyszerűen a folyóba dobta.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top