nlc.hu
Szabadidő
Bujtás János a Szomszédok folytatásáról

A Szomszédok rendezője a folytatásról: „Ehhez a kormány beleegyezésére is szükség volna”

Bujtás János állítása szerint az MTVA elnöke közölte, hogy a kormány beleegyezése nélkül nem lesz folytatása a Szomszédoknak.
Fehér Anna a A Szomszédok című teleregény felvételén

Magyarország egyik legnépszerűbb sorozata, a Szomszédok már 25 évvel ezelőtt befejeződött, de mivel ma is sokan kedvelik az 1987-ben indult teleregényt, szóba került, hogy legyen folytatás.

Bujtás János, a sorozat atyja, Horváth Ádám oldalán a kezdetektől a Szomszédok társrendezője volt, és a Vasárnapi Blikknek elárulta, hogy öt évvel ezelőtt készítettek egy emlékadást, amikor felvetődött a folytatás gondolata.

„A Szomszédok az ország helyzetét mutatta be, az átlagemberek mindennapjait, ami ebben a mai, felgyorsult világban, a technológia fejlődése miatt talán még érdekesebb és aktuálisabb lenne, mint régen” – mondta Bujtás, és több, még élő alapszereplővel is beszélt, akik többségében nyitottan álltak egy esetleges folytatás lehetőségéhez.

Sőt, Bujtás a folytatás ötletével megkereste az MTVA-t is.

A Szomszédok újraforgatása olyan komoly gondolat, hogy korábban az MTVA elnökét is megkerestem az ügyben, akinek tetszett az ötlet, mert ő is szerette a sorozatot. Ám ez nem csupán az anyagi forrásokon múlik, finoman jelezte felém, ehhez a kormány beleegyezésére is szükség volna. A tárgyalás függőben maradt, én viszont reménykedem abban, hogy talán egyszer megvalósulhat.

Az nem derült ki, hogy ez pontosan mikor történt, 2018-tó Papp Dániel az MTVA vezérigazgatója, elődje pedig Vaszily Miklós volt.

(Kiemelt kép: Fotocentral Archívum/Meglepetés)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top