Pavel Ivanovics Melnyikov (művésznevén: Andrej Pecserszkij) hazájában elég népszerű, azonban nyugaton szinte alig ismert orosz regényíró volt a 19. században, aki műveiben rendszerint a Nyizsnyij Novgorod-i terület, a Volgán túli vidékek lakóinak – az egyszerű parasztoknak, kupeceknek, óhitűeknek és eretnekeknek – életét és szokásait örökítette meg. Ahogy a Világirodalmi Lexikon is írja, a patriarchális erkölcsi tradíciókat és életformát őrző óhitűekkel rokonszenvezett, az ősi hagyományokhoz és erkölcsi forrásokhoz hű, művelt, fiatal iparos-és kereskedőnemzedékben kereste az eszméit megtestesítő hősöket, a szakadárok dogmáinak és a titkos szekták fanatizmusának gyilkos befolyásával szemben pedig komoly kritikákat fogalmazott meg. Az 1881-ben, élete vége felé megjelent Na gorah (A hegyekben) c. regényének egyik fejezetében egy különös gyakorlatról számolt be, amely már a 16. század óta virágzott a Szergacsi járásban.
Ezen a környéken legalább harminc faluban abból éltek az emberek, hogy medvéket idomítottak: vagyis különböző fantasztikus trükkökre tanították a az állatokat (lehetőleg már kölyökkoruk óta), és vásárokra vitték őket, hogy ott szórakoztassák az egybegyűlteket. Vagy akár még exkluzívabb eseményeken: egy anekdota szerint például az itt kiképzett mackók produkálták magukat válogatott vendégsereg előtt, Rettegett Iván és Marfa Sobakina menyegzőjén, .
Az 1812-ben, a napóleoni háborúk idején háború Szergacsba került francia foglyok saját szemükkel látták a híres idomított medvéket, és alig hittek a saját szemüknek. Az egész azzal kezdődött, hogy a franciák hetykén kijelentették, miszerint Napóleon hamarosan friss csapatokat küld, és az oroszok úgysem nem lesznek képesek győzni ellenük. Erre a helyi rendőrfőnök visszavágott: Ha kell, küldhetünk medveezredeket is. Majd meghívta a franciákat egy különleges zászlóalj felvonulására.
Orosz medveszelidítők egy 19. századi festményen (forrás: Wikipedia)
Pecserszkij így írt az eseményről: A medvék gazdái csak nyaranta vándoroltak egyik helyről a másikra, télen pedig mind a falujukban maradtak. A rendőrkapitánytól azt a hírt kapták, hogy egy bizonyos időpontig be kell hozniuk a medvéket a városba. Körülbelül ezer állat jelent meg, amelyeket aztán rendezett sorokba vezényeltek, és arra utasították őket, hogy nyomjanak egy botot a vállukhoz, majd a földön kúszva mutassák be, hogyan szoktak a kisgyerekek borsót lopni. A rendőrfőnök így magyarázta a franciáknak a különös mutatványt: “Puskagyakorlatokat tanítanak nekik, és azt, hogyan kell a földön mászni, akár a vadászok”. A franciák valósággal el voltak ámulva, és levélben megírták otthon maradt rokonaiknak, hogy saját szemükkel láttak egy zászlóaljnyi medvét. “Alighanem ez volt az a pillanat, amitől kezdve a franciák minket, oroszokat, medvéknek kezdtek nevezni.
Az idomított medvék igazi sztárjai voltak a vásároknak és a különböző ünnepségeknek. Nemcsak a hátsó lábukon tudtak járni, hanem különböző jeleneteket is eljátszottak. Dmitrij Rovinszkij történész és régész Képek az orosz nép életéből című művében több leírást is közölt a medvekomédiákról, ahogyan ezeket a mutatványokat nevezték. Az egyik népszerű jelenet például egy szépítkező lányt mutatott be: a medve leül a földre, egyik mancsával az orrát dörzsöli, és közben a másik karmos lábát a feje elé tartja, mintha egy tükörben szemlélné magát.
Szergacs címere (forrás: Wikipedia)
Egy-egy medve akár 50 különböző jelenetet is elő tudott adni: Egy hosszú botot hátrafeszítenek, majd elengedik, mintha nyílvesszőt lőnének ki egy íjjal; borsót lopnak, mint a kisgyerekek, hasrafakszenek, ahol száraz, és térdre, ahol nedves; lefekszenek és földön hemperegnek, hogy eljátsszák a férjüket dédelgető feleséget. Ezután megragadnak egy kalapot, és körbejárják a nézőket, hogy egy kis fizetséget kérnek előadásukért.
A szergacsi medvék olyan népszerűek voltak (egészen 1866-ig, amíg be nem tiltották a medvekomédiákat), hogy II. Katalin elrendelte, hogy a város címerében egy toptygin (szó szerint taposó – a medve orosz neve, amely az állat jellegzetes, taposó járásából ered) szerepeljen. A szergacsi medveidomárok maguk pedig tisztelettudóan szergacsi Mihajlo Potapics úrnak nevezték el a medvéiket.
