TóCsa: Te mikor hallottál először a filmről?
Andi: Valamikor ősszel, amikor kijött az első trailere. Már akkor tudtam, hogy nekem ezt látnom kell, nem maradhat ki.
TóCsa: Volt egy korai fázisa is a körülötte lévő hírverésnek még a forgatás idejéből. Sok-sok paparazzi fotó készült Sydney Sweeney-ről és Glen Powellről Ausztráliában, és a social mediában mindenki azt találgatta, hogy ők ketten biztosan összejöttek, pedig akkoriban volt párjuk. A duó meg nem sietett azzal, hogy cáfolják a pletykákat. Nyilván azért, mert egy romkomnak jót tesz a hírverés, hogy a sztárjai az életben is összejöttek.
Andi: Ez elkerült engem, az viszont már a trailer alapján átjött, hogy megvan köztük a kémia. Ez aztán magában a filmben már hatványozottan megvolt. Mindkettőjüket ismertem korábbról. Sydney Sweeney-t az Eufória első évadában jegyeztem meg magamnak, bár ott még nem volt ő annyira hangsúlyos szereplő.
TóCsa: Igen, inkább a második szezonban vált azzá.
Andi: Glen Powellt A számolás jogában láttam először, ő volt John Glenn, és nagyon szerettem A szerelem asszisztensei című netflixes romantikus vígjátékban is, amiben a főnökeiket hozzák össze Zoey Deutchcsal. Szerintem üde színfoltja most Hollywoodnak.
Fotó: Profimedia
TóCsa: Tény, hogy a romkomok főszereplői általában szép emberek, de nem volt olyan érzésed, hogy Sydney Sweeney és Glen Powell már-már túl szépek? Előbbire szerintem nyugodtan mondhatjuk, hogy egyfajta szexszimbólummá avanzsált, utóbbi hasizma meg Matthew McConaughey fénykorát idézi. A műfaj főhősnői a fénykorban inkább az olyan bájos/cuki nők voltak, mint Julia Roberts vagy Meg Ryan, nem a kor szexszimbólumai. Szerintem Sweeney egy húsz évvel ezelőtti romantikus vígjátékban még a csábító unokatestvér szerepét kapta volna, és nem a főhősnőét.
Andi: Tény, hogy mindketten nagyon jól néznek ki, de én például Glen Powellben nemcsak a dögös pasit látom.
Van egy ilyen régi vágású hollywoodi sztár vibe-ja, olyan férfiakat juttat eszembe, mint mondjuk James Dean.
TóCsa: Vagy James Stewart.
Andi: Pontosan. Ez a fajta old school sárm szerintem izgalmassá teszi őt, több lesz tőle, mint egy szexi pasi. És érzek benne némi öniróniát is, ami szintén jól áll neki. Mondjuk tény, hogy vele ellentétben Sydney Sweeney már nagyon 21. századinak tűnik.
TóCsa: Az egyértelmű szexszimbólum státusz ellenére őt meg aranyos lányként próbálták eladni nekünk.
Andi: És ez nem esett le róla. Persze nem sokat tudok Sweeney-ről, de amit eddig láttam belőle interjúk során, az alapján azt gondolom, a valódi természetéhez közel állhat ez az image, azért is működik a dolog. Ráadásul a karaktere kicsit szerencsétlen, ezzel jól ellensúlyozza a kinézetét, ami picit megközelíthetetlennek mutatná egyébként.
TóCsa: Először úgy látjuk a filmben, hogy majd’ bepisil, aztán egy kávézó nyilvános wc-jében szerencsétlenkedik, hogy megszárítsa az összevizezett nadrágját, hogy ne tűnjön úgy, mintha bepisilt volna.
Andi: Pont erről beszélek, kicsit olyan istencsapása az egész karakter, de ettől lesz olyan, mint bármelyikünk, és már kapcsolódni is tudtál vele. Abból a szempontból is szerencséje van, hogy nagy őzikeszemei vannak… ettől tud bájos figuraként is hitelessé válni. A sminkje sem volt túltolva, természetesnek tűnt. Nekem eladta magát a kedves csaj szerepében. Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy a casting során elvárás volt-e, hogy még a mellékszereplők is mind ilyen jól nézzenek ki. Mintha a tehetségnél hangsúlyosabb szempont lett volna a kinézet a kiválasztásukkor.
TóCsa: Igen, ez nekem is feltűnt.
A régi romkomokban általában a főszereplő páros nézett ki nagyon jól, esetleg a nagy rivális, itt pedig tényleg mindenki. Még az olyan idősebb színészek is, mint Dermot Mulroney vagy Bryan Brown a fénykorukban kimondottan jó pasinak számítottak.
Andi: Itt még az ausztrál szörfös fiú is dögös volt, pedig ő elvileg egy komikus karakter a filmben, akin azért nevetünk, mert elég butácska.
TóCsa: Őt el is neveztem magamban Ausztrália Pintér Tenyájának. Az egyetlen kivétel a szexi faktor alól Glen Powell legjobb haverja volt, akit Gata játszik a filmben. Ő már-már aszexuálisnak tűnt, főképp egy olyan filmben, amiben szinte mindenki szexi és dugni akar.
Andi: Őt nem tudtam hová tenni. Ha nem szerepelt volna a filmben a karaktere, szerintem észre se vettük volna a hiányát.
TóCsa: A szexi szereplők mellett egy másik látványosság is volt a filmben: Sydney városa. Eddig nem volt a térképemen, de az Imádlak utálni szépen eladta nekem. Néha olyan érzésem volt, mintha egy turisztikai reklámfilm képeit nézném.
Andi: Tényleg szép, de én nem vágyom oda. Tudod, a nagy pókok és a kígyók… Ettől függetlenül az operaház tényleg gyönyörű, bár azt nem hiszem, hogy a valóságban is csak néhány ember lézengene ott, ahogy a filmben.
TóCsa: És mindenki épp lánykérésben volt.
Andi: Igen. (nevet) De a tengerpart lenyűgöző arrafelé, engem megvett a látvány.
TóCsa: Csodálkozom, hogy a filmek mostanáig ennyire nem használták ki Sydney városának adottságait. De majd ezután. Mit gondoltál a shakespeare-i vonalról?
Andi: Képzeld, én úgy ültem be rá, hogy fogalmam sem volt, hogy ez egy Shakespeare-adaptáció. Miközben a Kenneth Branagh-féle Sok hűhó semmiért az egyik nagy-nagy kedvencem. Viszont nagyon gyorsan leesett a dolog.
TóCsa: Szerinted a többi nézőnek is leesik majd?
Andi: Azért a fejezetcímek eléggé árulkodóak, és a párbeszédekben is időznek belőle, sőt egy ponton még a Sok hűhó semmiért címet is kiírják. Szóval bőven akad nyom, amiből rá lehet jönni.
TóCsa: Ráadásul időnként a film szándékosan válik színpadiassá, hogy ezzel is tisztelegjen Shakespeare előtt.
Fotó: Profimedia
Andi: Igen, de ezek a jelenetek itt már egyfajta paródiaként jelennek meg szerintem. Vicces volt, hogy még az eredetiben a főhősöket Beatrice-nak és Benedeknek hívják, itt Ben és Bea lett belőlük, a könnyebb emészthetőség miatt.
TóCsa:
Mondjuk a konkrét mondatok beemelése a párbeszédekbe engem kissé zavart. A shakespeare-i nyelvezet és a korhatáros komédiákra jellemző, mai káromkodós dumák az én fülemnek néha nehezen fértek meg egymás mellett. Tény, hogy a filmet nem eredetiben, hanem szinkronizálva láttuk.
Andi: Néha nagyon éles a kontraszt. Főleg olyankor, amikor a szereplők tiktokos szlenget is belekevernek a beszédükbe.
TóCsa: Visszatérő szinkronos hiba, hogy az akcentusokkal nem tudnak mit kezdeni. Itt az ausztrál szörfös csávó például úgy beszél, mint egy magyar parasztember a kocsmában.
Andi: Ezeket magyarra fordítva borzasztó nehéz lehet visszaadni. Engem egyébként annyira nem zavart a dolog, de talán csak azért nem, mert a karakter nem szerepel olyan sokat, nem tényező a filmben.
TóCsa: Arról az aspektusról még nem nagyon beszéltünk, hogy ez egy rendkívül horny film. A szereplők már alapból miniruhákban vagy fürdőruhákban vannak, mégis folyton vetkőztetik őket, és majdnem mindenki szexelni akar benne. Kissé szokatlan ez a mostani hollywoodi felhozatalban. Az egyik fontos szereplőt például kapásból úgy ismerjük meg, hogy monokinizik a tengerparton, ha tűz üt ki, azt természetesen a levetett ruhával kell eloltani, ha pedig pókot látunk, azonnal le kell vetni az összes ruhánkat, hátha akad benne még egy. Már-már az volt az érzésem, hogy szexkomédiát nézek.
Andi: Olyan szempontból ez egy szexpozitív film, hogy mostanában mintha kevesebb ilyen jellegű jelenet lenne. És ugye azt is tudjuk, hogy a Z-generáció egyáltalán nem vevő ezekre a jelenetekre. Megfogalmazódott bennem, hogy bár tényleg klassz két szép embert aligruhákban – vagy ruha nélkül – nézni, de a romkomok tekintetében nem ehhez vagyunk szokva. Általában azt látjuk, ahogy elcsattan a csók, majd vágás, és már fekszenek egymás mellett a szereplők az ágyban. Tudjuk, hogy mit csináltak, de nem látunk belőle semmit. Nekem bejött, hogy ebben a filmben tovább mentek ennél, és nem a fantáziára bízták. Kellően erotikus volt, a közönségességnek szikrája sem volt meg benne.
Fotó: Profimedia
TóCsa: Ez nekem is bejött, az viszont már kevésbé, ahogyan időnként beemelték az altesti humort is a filmbe.
Andi: Az énem egyik fele egyetért veled, és szerintem is sok volt kicsit, de nem tagadom, én felnevettem ezeken a jeleneteken. Engem ilyenkor is vitt magával a történet. Lehet, hogy sokadjára már fárasztónak érezném, most viszont szórakoztatott.
TóCsa: Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy túrázás közben a sziklán állva egymás fenekének fogdosása közben felcsúsztatják az ujjukat a másik fenekébe. Abban a helyzetben ennek nem láttam értelmét, és igazából vicces se volt.
Andi: Na igen, akkor úgy éreztem magam, mint aki hirtelen átkerült a Másnaposok 2-be. Néha átestek a ló túloldalára, viszont nem volt indokolatlanul sok ilyennel megtűzdelve a történet szerencsére.
TóCsa: Az nem zavart, hogy a film igencsak kiszámítható?
Andi: Szerintem ettől lesz jó egy romkom. A végén úgyis összejönnek, nem?
Azért nézzük a műfajt, hogy elhiggyük, ez velünk is megtörténhet. Kiszámíthatóságot várunk tőle. Az viszont már jobban zavart, hogy néha komoly túlzásokba estek. Valljuk be, nem volt túl hihető, hogy mentőhelikopterrel szállíttatja magát a lány után.
TóCsa: Furcsa kettősség jellemzi a filmet. Néha teljesen életszerű, hihető szituációkkal és hihető dumákkal, mint például a film eleji megismerkedésük. Máskor pedig filmszerűen túlzó, mint az általad említett helikopterjelenetnél.
Andi: Az utóbbi azért is volt furcsa, mert előtte az, hogy Sydney Sweeney szíve összetört és emiatt sírva fakadt, még annyira hihető volt. Az egy olyan pillanat volt, amivel könnyen tudtam azonosulni, mindannyiunkkal történt már ilyen. Erre utána jön az operaház-jelenet a nagy túlzásaival. És az is elég mesterkélt volt, ahogy az elején a főszereplők összevesznek egymással. Hát ki hagyná tárva-nyitva a bejárati ajtaját egy nagyváros közepén, hogy aztán bárki csak úgy besétálhasson és kihallgathassa a beszélgetését?
TóCsa: Valahogy össze kellett ugrasztaniuk őket a nyilvánvaló vonzódás ellenére, és nem volt jobb ötletük. De az is lehet, hogy Sydney a világ legbiztonságosabb városa, és mindenki nyitott ajtónál éli az életét.
Andi: Bizonyára így van. (nevet) Volt bajom a film túlkapásaival, de szerintem a mai közönségnek egy olyan film, mint a Notting Hill – Sztárom a párom már túl lassú lenne. Más lett azóta az emberek ingerküszöbe. Kell bele a helikopteres nagyjelenet meg a pókos pucérkodás.
TóCsa: A zenés végefőcím azért kárpótolt valamennyire, igaz?
Andi: Ott már a dalválasztás elvitte a hátán az egészet. Amúgy Will Gluck rendezőnek Natasha Bedingfield nagy beakadása lehet, mert már a Könnyű nőcske című filmjében is fontos szerep jutott egy Bedingfield-dalnak.
TóCsa: Azt hiszem le kéne vonnunk a következtetéseket. Én magamban úgy fogalmaztam meg, hogy nem született új romkom klasszikus, de a hibái ellenére az Imádlak utálni bőven szórakoztató darab, amiben jó pár erős poén akad.
Andi: Én azért nem venném el tőle a lehetőséget, hogy a műfaj új klasszikusává váljon. Rengeteget romkomot nézek, és nagyon ritkán akadok rá ennyire szórakoztató darabra. Az pedig külön jót tesz neki, hogy nagyvásznon is látható. Olyan kevés romantikus vígjáték kerül mostanában mozikba, hogy az Imádlak utálni már-már kuriózumnak számít. Nálam ez biztosan újranézős lesz.
Az Imádlak utálni január 18-tól látható a magyar mozikban.
