nlc.hu
Szabadidő
Lila zsírkrétát adott tanárnőjének egy diák, ezért

Megható okból őrzi 10 éve egy tanárnő az egyik diákjától kapott lila zsírkrétát

Nagyra értékelte kisdiákja gesztusát.
zsírkréta

Heather Benoit-nak egy látszólag teljesen hétköznapi tárgy a szíve csücske. A 35 éves amerikai tanárnő 10 éve egy lila színű zsírkrétát kapott az egyik diákjától, ez az ajándék és mögöttes tartalma akkora hatással volt rá, hogy azóta is becsben tartja. Sőt azóta is abban a fehér színű dobozban őrzi a szuvenírt, amelyben ő is kapta karácsonykor. Most egy Facebook-posztban árulta el ennek az ajándéknak a megindító hátterét.

Amikor átadta, kinyitottam a dobozt, és azt mondtam: <<Ez lila>>. Mire ő (a diákja – szerk.): <<Igen, ez a tanárnő kedvenc színe. >> Megkönnyeztem, mert ez alatt az idő alatt odafigyelt olyan apró részletekre, mint, hogy melyik a kedvenc színem. Örökre a szívembe zártam a gesztusát, hogy ilyen figyelmes” – vallotta be Benoit, aki jelenleg hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő gyerekeket tanít Louisianában.

Gyakran megmutatom nekik ezt ajándékot, hogy lássák, nem kell pénzt ahhoz, hogy valami értékeset létrehozz, nem kell kiköltekezned magad, hogy megmutasd valakinek, mennyire értékeled őt” – magyarázta a tanárnő, aki arról is beszélt, hogy annyira megérintette egykori tanítványa ajándéka, hogy gyerekkönyvet ír az ajándékról, valamint arról, hogy milyen hatással volt rá, valamint az ajándék mögöttes üzenetéről. Szerinte akár tovább is adható a zsírkréta, hogy másoknak is örömet okozzon. „Az a célom, hogy hogy megmutassam az ilyen egyszerű gesztusok fontosságát” – jelentette ki.

Az elmúlt 10 évben Benoit az egykori tanítványával is megosztotta, hogy milyen sokat jelentett számára az ajándéka. „Azt hiszem, akkor még nem fogta fel annak az egyszerű dolognak a jelentését, amit tett. Szerintem fontos volt, hogy tudassam vele: még mindig megvan az ajándéka” – vallotta be.

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top