nlc.hu
Szabadidő
Kritika az A New Kind of Wilderness című dokumentumfilmről

Idilli nagycsaládos életet éltek a természet lágy ölén, ám jött a rák és a megözvegyülés

Maria és a férje idilli gyerekkort álmodott meg a négy gyermeküknek. Életet egy farmon, ahol minden ételt maguknak termelnek meg, és a gyerekek iskola helyett odahaza tanulnak a szüleiktől. Az álom sok-sok munka árán valósággá vált, csakhogy az idill nem tartott sokáig: Mariát rákkal diagnosztizálták, és a földi paradicsom, amit együtt teremtettek, fenntarthatatlanná vált.

2024-et írunk, mögöttünk van az emberemlékezet óta legmelegebb január a Föld bolygón, így nem csoda, hogy az új álomélet már nem a nagyvárosba költözés, hanem pont a menekülés onnan. Miközben a természet változik körülöttünk, és az arra nyitottak napi szinten olvashatnak elemzéseket arról, hogyan romlik el végérvényesen az életünk, nem csoda, hogy páran elébe akarnak menni a társadalmi összeomlásnak.

Ha már nem egy idilli társadalom veszi körül őket, úgy döntenek, hogy megteremtik a maguk kis földi paradicsomát: egy helyet, ahol önellátó életet élhetnek távol az összeomlás felé tartó civilizációtól.

A New Kind of Wilderness

Fotó: A5 Film/Sundance

A norvég Maria Vatne és az angol férje, Nik Payne is hasonló megfontolásból vásárolt maguknak egy nagyobb földterületet mindentől távol. Némi bankkölcsönből, rengeteg munkával építették fel a vidéki álomotthonukat azzal a tervvel, hogy a saját fogyasztásukat a farm állatai és növényei fedezik majd, miközben a tehetséges fotósként dolgozó Maria fotós- és videós projektjei megteremtik a pénzt a hitel törlesztéséhez és a család egyéb kiadásaira.

A földi paradicsom megépült, azonban élvezni csak néhány éven át tudták: Maria megbetegedett, a rák gyorsan elvitte. A férje, Nik pedig egyedül maradt a gyerekekkel és egy álommal, amihez két felnőttre volt szükség.

Két ember álmát egyedül teljesíteni

Ha felénk nem is, Maria Norvégiában némi ismertségre tett szert, ugyanis fotós és videós formában aktívan közvetítette a világnak, hogyan építik fel az áloméletüket Nikkel, és milyen az életük a gyerekeikkel a természet lágy ölén. Az idilli képekre (a wildandfree oldalon máig megtekinthetők) és történetekre felfigyelt Silje Evensmo Jacobsen is. A dokumentumfilm-rendező felkereste Mariát: a fotós ugyan szimpatizált az ötlettel, hogy film készüljön a családjáról, de sosem jutottak egyről a kettőre.

Jacobsen aztán döbbenten értesült Maria gyógyíthatatlan betegségének híréről, majd haláláról és ekkor döntött úgy, hogy mégis csak belevág a projektbe. Csakhogy ez a filmterv már egészen más volt, mint amit korábban dédelgetett: egy idilli család képe helyett már egy olyan családot mutatott be, akik életük legnagyobb kihívása előtt álltak. Vajon folytatni tudják a gondosan felépített és megtervezett életüket az édesanya hiányában is vagy el kell engedni ezt a közösen épített álmot?

A New Kind of Wilderness

Fotó: A5 Film/Sundance

Az idei Sundance Filmfesztivál legjobb külföldi dokumentumfilm díjának nyertese, az A New Kind of Wilderness (Egy új típusú vadon) ugyan már Maria nélkül készült, mégis olyan, mintha halálában is szereplője lenne a filmnek. És nemcsak azért, mert archív családi videók is bevágásra kerülnek, és azokon láthatjuk/hallhatjuk őt.

Az anya/feleség hiánya végig érezhető, rengeteget beszélgetnek róla, emlékeznek rá, hatással van a döntéseikre, a férje, Nik pedig rengeteget dolgozik azon, hogy bár Maria elment, ő továbbra is próbáljon olyan életet biztosítani a gyerekeiknek, ami méltó ahhoz, amit ők ketten létrehoztak számukra.

Gyászolni már nincs idő

A dokumentumfilm nem szépeleg, egyből belevág a közepébe: néhány idilli archív felvétel után egyből a gyászoló özvegy, Nik Payne mellett találjuk magunkat, aki sok segítségre nem számíthat. Mivel Angliából költözött Norvégiába, a családja túl messze van ahhoz, hogy segíthessenek neki. A helyzetet bonyolítja, hogy a négy gyerekből a legnagyobb, Ronjo még a felesége előző kapcsolatából született, és az édesanyja halála után elköltözött a vér szerinti édesapjához. Erre Maria is számított a halála előtt, ezért megkérte a férjét, hogy a halála után ne költözzön a gyerekekkel Angliába, ugyanis nem szerette volna, hogy a gyerekei túlzottan eltávolodjanak egymástól.

Nik tehát ott áll egyedül, családi háttér nélkül, nyakán a bankhitellel, miközben működtetnie kell egy farmot, vigyáznia kell a három gyerekére, a lassan kamaszodó Frejára, és a két kisfiúra, Falkra és Ulvra, ráadásul még tanítania is kellene őket, ugyanis a feleségével a házi taníttatás mellett tették le a voksukat. Emellett pedig még fel kellene dolgoznia a gyászát is, amire ennyi feladat mellett már alig marad ideje.

A New Kind of Wilderness

Fotó: A5 Film/Sundance

Ahogy Nik, úgy a nézők szíve is belesajdul a felismerésbe: Nik és Maria álma Maria nélkül nem fenntartható, és ha a férfi nem szeretné, hogy a bank vegye el a farmot tőlük, meg kell őket előznie azzal, hogy eladja azt. És ez még csak az első kompromisszum a sok közül, amit a családnak meg kell hoznia.

Egyik kompromisszum a másik után

A film főszereplője egyértelműen Nik, aki ugyan nem egy szószátyár férfi, de időről időre mégis megnyílik a rendező kamerája előtt: talán még segített is neki a forgatás, ugyanis legalább volt valaki, akinek mesélhetett a fájdalmáról és a kétségeiről. Látjuk őt tetterős férfiként a fizikai és lelki összeomlás határán, ugyanakkor látjuk azt is, hogy tisztában van azzal: a gyerekei miatt ezt nem engedheti meg magának.

De közel ennyire fontos szereplő a lánya, Freja is. Ő az, aki már látja és felfogja, milyen súly nehezedik az apjára Maria halála után, és amiben csak tud, próbál nekik segíteni a ház és a kicsik körül. Ha pedig az apja nagyon maga alatt van, Freja mindig megérzi, mikor van szüksége egy nagy ölelésre. A rendező jó érzékkel teszi meg fontos szereplőnek Maria előző kapcsolatából született nagylányát, Ronjót is, ugyanis az ő kiszakadása a családból még akkor is drámai fejlemény, ha nem a világ végére költözik tőlük.

A New Kind of Wilderness

Fotó: A5 Film/Sundance

Nik úton-útfélen szembesül azzal, hogy engednie kell a közös álmokból. Munka mellett a gyerekek otthontanulása kivitelezhetetlen, és ha az iskolai házi feladat teljesítéséhez filmet kell nézni, akkor fel kell adnia az otthoni tévézés tiltásának elvét is, amit annak idején Mariával kitaláltak. Ráadásul Niket valójában hazahúzza a szíve Angliába, mivel Maria nélkül már nem érzi magát otthonosan Norvégiában, ugyanakkor ígéretet tett neki, és azt is tudja, hogy ha neki nem is, a gyerekeinek Norvégia jelenti az igazi otthont.

A New Kind of Wilderness egyszerre felemelő és szomorú film. Intim és univerzális, ami szól az álmainkról, az álmaink és a valóság találkozásáról, a gyászról, a felnövésről, a magánytól való félelemtől és arról, hogy az idill csak akkor működik, ha van kivel megosztani. Nik ugyan elengedte az álmokat, ám közben minden döntésekor a gyerekei érdekeit tartotta szem előtt. Ennél többet valószínűleg Maria sem kérhetett volna tőle.

Az A New Kind of Wilderness című dokumentumfilmet a Sundance Filmfesztivál online programjában láttuk. A hazai forgalmazásáról egyelőre nincs információnk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top