nlc.hu
Szabadidő
Idős rapcsapat sikere Dél-Koreában

Nagymamákból álló rapper-csapat tarol Dél-Koreában

A slágerlisták élére törnek.

A Suni és a 7 hercegnő nem egy gyerekmesét takar, hanem egy népszerű rapcsapatot. Olyan dél-koreai nagymamákból áll, akik a 70-es, 80-as években járnak, de a koruk ellenére csak az hajtja őket, hogy meghódítsák a szórakoztatóipart.

Tavaly augusztusban debütáltak, és azóta a nem mindennapi rap-csapat szinte már az egész világon ismertté vált. Ebben a megjelenésüknek is oroszlánrésze van, hiszen nem mindennap látni Dél-Koreában olyan nagyikat, akik bő ruhában, lánccal a nyakukban a vidéki életmódjukról rappelnek.

A zenekar 8 tagja fiatal koruk óta ismeri egymást, de csak tavaly döntöttek úgy, hogy rapcsapatot alapítanak. Mivel vidéken nőttek fel, nem volt lehetőségük továbbtanulni, ezért 2016-ban arra az elhatározásra jutottak, hogy végre megtanulnak írni-olvasni koreai ábécét, a hangult. Egyik nap azonban a társaság 81 éves vezetője, Park Yeom-sun meglátott egy rapvideót a neten, és meggyőzte a hangul-nyelv tanárukat, hogy mutassa meg nekik, hogyan kell rappelni.

A Suni és a 7 Hercegnő nevű banda ekkor elkezdett dalszövegeket írni a vidéki életmódjukról, például arról, hogy chilit és görögdinnyét szedned a mezőn. Tavaly léptek fel először egy iskolai rendezvényen. Modern, bő ruhákat és látványos ékszereket vettek fel a performanszhoz, a közönség pedig imádta őket. Azóta már számos dél-koreai rendezvényen és tévéműsorokban szerepeltek.

Egyre fiatalabbnak érzem magam” – vallott be a banda vezetője, Park Jeom-sun, más néven Suni.

Amúgy a Suni és a 7 hercegnő nevű rap-együttes nem az egyetlen idősekből álló zenekar, amely a címlapokra került Ázsiában. Egy, G-Pop névre hallgató “fiúbanda” is befutott már, amelynek tagjai 65 év felettiek.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top