Túlzás lenne azt állítani, hogy James Joseph Dresnoknak egyszerű élete volt: 1941-ben született Virginiában, koldusszegény családban. Miután szülei különváltak, Jamest egy ideig alkoholista anyja nevelte, aki prostitúcióból próbálta fenntartani magát, és gyakorlatilag hajléktalanként élt. A fiú aztán egy időre a nagynénjéhez került, aki nem nagyon szívelte, és végül visszavitte az apjához Pennsylvaniába, mivel nem akart vele többet foglalkozni. Az idősebb Dresnok azonban ekkorra már újraházasodott, és azt hazudta a feleségének, hogy James nem az ő gyereke.
Apja otthagyta a recepción
Másnap reggel a saját vér szerinti fiát – aki akkor még alig múlt 10 éves – az apja elfuvarozta néhány várossal arrébb lévő idősek otthonába, mondván, hogy egy rokonhoz tartanak látogatóba, majd otthagyta a recepción, és elhajtott. James Dresnok soha többé nem látta a szüleit. Később intézetbe került, aztán pedig nevelőszülökhöz. 17 évesen otthagyta az iskolát, lelépett otthonról, és csatlakozott a hadsereghez. Nagyjából ebben az időben meg is házasodott.
Katonai szolgálatát két évig Nyugat-Németországban töltötte. Állítása szerint nagyon keményen bántak vele, egy kisebb kihágás miatt például miatt fogkefével kellett megtisztítania egy páncélozott teherautót fagypont alatti hőmérsékleten. Ekkor merült fel benne először, hogy egy kommunista országba dezertáljon, de akkor még gyorsan elhessegette a gondolatot, mivel a forgatókönyv rendszerint az volt, hogy ha valaki átszökött a NDK-ba, akkor kihallgatták és visszaküldték. Miután hazatért az Egyesült Államokba, kellemetlen meglepetés várta: felesége elhagyta őt egy másik férfiért.
Ezután beadta a válási papírokat, és ismét bevonult. Ezúttal egy jóval egzotikusabb állomásra vezényelték: a 1960-as évek elején közlegényként szolgált az Észak- és Dél-Korea közötti demilitarizált övezetben. Súlyos depresszióval küzdött, és minden jövedelmét prostituáltakra és alkoholra kezdte költeni. Nem sokkal megérkezése után hadbíróság elé idézték, mert meghamisította őrmestere aláírását egy hivatalos papíron, amely engedélyt adott neki a bázis elhagyására.
Nem akart maradni, aztán mégis letelepedett
Miután úgy érezte, hogy nincs már mit veszítenie, Dresnok közlegény 1962. augusztus 15-én, három órával órával a hadbírósági tárgyalás előtt, fényes nappal, épp ebédidőben átrohant egy aknamezőn az ellenséges, kommunista észak-koreai területen található Kidzsong-tong nevű faluba, ahol a katonák azonnal elfogták. Innen vonattal szállították Phenjanba, és kihallgatták.
Dresnok nem sokkal megérkezése után megismerkedett az Észak-Koreában élő többi amerikai dezertőrrel. Összesen négyen voltak: Dresnok, Abshier, Jerry Parrish és Charles Robert Jenkins. A többiek egyébként nem nagyon kedvelték a nagydarab, csaknem kétméteres Dresnokot, aki rendszeresen terrorizálta és verte honfitársait, titokban pedig jelentett róluk.
Az önszántukból érkezett, kivételes bánásmódban és agymosással kevert kínzásban egyaránt részesített nyugatiakat aktívan felhasználta a diktatúra propagandagépezete: magazinok címlapján szerepeltek és hangszórókon keresztül próbáltak rávenni több amerikai katonát a határon, hogy dezertáljanak.
Eleinte nem akartak hosszabb időt Észak-Koreában maradni, így 1966-ban a négy férfi megpróbálta elhagyni az országot, és a phenjani szovjet nagykövetségen kért menedékjogot, ám az oroszok azonnal átadták őket az észak-koreai hatóságoknak. Dresnok végül úgy döntött, hogy Észak-Koreában telepedik le.
Színészi karrier és a rejtélyes feleség
Amit a világ egyetlen sztálinista típusú diktatúrája meg is hálát: az egykori amerikai katona 1978-tól kezdve számos észak-koreai filmben kapott szerepet, és magától értetődően mindig velejéig romlott amerikai gonosztevőket játszott, legismertebb (mármint Észak-Koreában legismertebb, hisz ezek a megkérdőjelezhető színvonalú propagandafilmek és -sorozatok nem nagyon jutottak ki az országhatáron túlra) szerepében egy Arthur Cockstud nevű – fiktív – amerikai alezredest bőrébe bújt a Névtelen hősök című sorozatban, amely a koreai háborúról szólt – ennek köszönhetően helyi barátai sokáig Arthurnak hívták. Ugyanebben a sorozatban egyébként a másik híres dezertőr, Charles Robert Jenkins is komoly szerepet kapott: ő alakította Dr. Keltont, a koreai háború kirobbantása mögött álló álnok intrikust. Dresnok továbbá még abban a dicsőségben is részesült, hogy Kim Ir Szen észak-koreai vezető, a szeretett vezér néhány írását is ő fordíthatta le angolra.
Dresnok az Észak-Koreába való dezertálása után még kétszer nősült meg. Második felesége egy román nő, Doina Bumbea volt, akitől két fia született: Theodore és James.
Rajtuk kívül nem is tudunk más fehérbőrű, bennszülött dél-koreairól – mondjuk ott amúgy sem tolonganak a nemzeti kisebbségek, lévén a világ etnikailag egyik leghomogénebb országáról van szó.
Bumbea állítólag a koreai román nagykövetség munkatársa volt, de többen úgy vélik, hogy soha nem is dolgozott ott, hanem valójában az észak-koreai titkosszolgálat raboltatta el, mégpedig azért, hogy az egyik amerikai dezertőr felesége legyen. Bumbea családja szerint a nő Olaszországban tanult egy képzőművészeti főiskolán, és mielőtt eltűnt, azt mesélte a hozzátartozóinak és a barátainak, hogy találkozott egy férfival, aki megígérte, hogy segíteni fog neki kiállításokat rendezni Ázsiában.
Theodore és James Dresnok (fotó: Youtube)
Bumbea bátyja pedig, miután megnézte a 2007-ben készült, Dresnok életéről szóló Crossing the Line című dokumentumfilmet, azt állította, hogy Dresnok és Bumbea egyik fia megdöbbentően hasonlít eltűnt húgára. Ugyanebben az évben a román külügyminisztérium is magyarázatot kért Észak-Koreától Bumbea ügyében, ám válasz soha nem érkezett. A nő egyébként 1997-ben hunyt el – hivatalosan tüdőrákban. Utána Dresnok harmadszor is megházasodott: egy félig togói, félig dél-koreai nőt vett, akitől még egy fia született.
Fiai követik a példáját
A most a negyvenes éveik elején járó Theodore és James mindeddig hűen követték apjuk példáját, így egyebek mellett számos propagandafilmben szerepeltek, amelyekben – micsoda meglepetés – mindig gonosz amerikaiakat alakítottak. Anyanyelvük a koreai, angolul erős akcentussal beszélnek. Észak-Korea területét még soha nem hagyták el.
A testvérek az Uriminzokkiri nevű, államilag támogatott YouTube-csatornán is felbukkantak egy interjúban, amelyben bejelentették apjuk 2016-ban bekövetkezett halálát. Mindketten az észak-koreai hadsereg tisztjeinek egyenruháját viselték. Az interjú során a Theodore és James egy hasznos életvezetési tanácsot is megosztottak az észak-koreai nézőkkel: „Az egyik dolog, amit apánk kért tőlünk, hogy hűséges munkások legyünk, akik odaadóan szolgálják a kedves vezetőt, Kim Dzsong Unt, és úgy nevelik fel a gyermekeiket, hogy ők is kövessék és világítsák be ezt az utat.”
