A helyszín
Míg az eredeti film az amerikai középnyugaton játszódott Missouri államban, egy valódi, hamisítatlan útmenti csehóban, ami kamionosok, motorosok, rosszarcú bajkeverők és könnyűvérű lányok gyűjtőhelye volt, addig a remake a Florida Keys szigetcsoportra tette át a helyszínt. Az itteni országúti diszkó már nem olyan undorító lebuj, mint amit Patrick Swayzenek kellett megtisztítania, inkább egy olyan koktélozós tengerparti hely, ahová az ember szívesen beülne akár a párjával is, hogy egy ital mellett gyönyörködjenek a kilátásban. Nem is igazán értem, hogy egy ilyen helyen miért van kedve bárkinek verekedni, ahelyett, hogy hátradőlne és naphosszat chillezne.
Országúti diszkó 1989. / 2024.
A főhős
Bár remakeről van szó, elég egyértelmű, hogy Patrick Swayze és Jake Gyllenhaal nem ugyanazt a karaktert játssza. Ezt a 2024-es verzió már a névválasztással egyértelművé teszi: míg Swayze neve James Dalton volt, addig Gyllenhaal az Elwood Dalton nevet kapta a forgatókönyvírótól.
Jelentős különbség kettejük között, hogy míg James született kidobóember, a szakmája egyik legjobbja, aki minden konfliktust először kedvesen próbál elintézni, addig Elwood egy profi MMA-harcos, aki egy sporttársa és barátja ringen belüli meggyilkolása miatt hagyja ott a sportot, és csak jobb híján vállal kidobómelót Florida Keysen. Míg az előbbi egy hűvös profi, aki szabadidejében meditál és egy lovakkal teli, folyóparti szálláson akarja megtalálni a lelki nyugalmát, addig az utóbbi egy igazi sebzett lélek – a film elején még egy öngyilkosságot is megkísérel – , aki csak céltalanul tengődik a világban.
Mindkét színész karizmája vitathatatlan, és bár Swayze frizurája ma már nehezen tolerálható, azért érződik, hogy két igazi filmsztár látható a főszerepekben. Gyllenhaal arra azonban ügyelt, hogy az izomösszehasonlításból ő jöjjön ki győztesen: sikerült szálkásabbra gyúrnia magát Swayzenél.
Jake Gyllenhaal és Patrick Swayze Dalton szerepében (Fotó: nlc illusztráció)
A kidobó-faktor
A sztori eredetileg arról szólna, hogy egy kidobóember hogyan csinál rendet egy balhés, útmenti csehóban. Ezt a Swayze-féle Országúti diszkó (aminek készült egy alig ismert folytatása is) tökéletesen abszolválja is, máig emlékezetes a színész többi kidobónak mondott monológja arról, hogyan kell szakszerűen kitessékelni az engedetlen vendégeket a szórakozóhelyről vagy elintézni őket („Vedd a világ legnagyobb csávóját, verd szét a térdét és úgy fog eldőlni, mint a kő”), sőt a film még arra is fordít energiát, hogy legendát építsen a kidobószakma köré, amiben a szakma legjobbjait országszerte ismerik és rettegik.
Ehhez képest az új Országúti diszkó Daltonja még csak nem is kidobó, és azon kívül, hogy mutat néhány bunyós fogást a kollégáinak, egyáltalán nem irányít semmiféle csapatot, csak ül a pult mellett, és ha már nagyon közbe kell avatkoznia, akkor odamegy és üt néhányat.
Vagyis egy eredetileg kidobókról és rendrakásról szóló sztoriban maga a szakma sokadrangú tényezővé válik.
Doug Liman rendezőt és Jake Gyllenhaalt sokkal jobban érdekli a fenyegető bűnszervezet okozta konfliktus, mint az országúti csehó dolgos mindennapjainak lefestése.
Jake Gyllenhaal és Lukas Gage az Országúti diszkóban (Fotó: Profimedia)
Szexizmus és macsóság
Az 1989-es film ontotta magából a szexizmussal vegyített tesztoszteronszagot, ám a remake-re ebből csak a tesztoszteronszag maradt meg. Patrick Swayze ugyan egy igazi úriember volt, de az ő Országúti diszkójában
a nők szinte kizárólag részeg, magamutogató és ribancosan viselkedő vendégek lehettek, valamilyen pasi oldalbordái, és közös pont volt bennük, hogy bár a főhős egyikükkel sem kezdett ki, mind olyan látványosan csorgatták rá a nyálukat, hogy a film megnézése után fel kellett takarítanom a tévém elé a képernyőből kifolyt nyáltócsát.
Ehhez képest Gyllenhaal szórakozóhelyén egészen visszafogottak a női vendégek, és senki nem akarja a szemével megerőszakolni a főhőst. Míg ’89-ben a nők pusztán kiegészítő elemek voltak az übermacsó férfiak oldalán, a folytatásban már az országúti diszkó tulajdonosa is egy nő lett, sőt a diszkó bárpultosa sem flörtöl látványosan Daltonnal, mint ’89-ben, inkább csak haverkodik vele.
Bár mindkét film szupermacsó produkció, a ’89-es verzióban tényleg csak egyetlen valamirevaló női karakter volt: Dalton csaja. Azt ugyan megtartották, hogy a karakter mindkét filmben orvos, de míg ’89-ben egy szőke, kékszemű, modellalkatú színésznő (Kelly Lynch) kapta a szerepet, aki végig miniruhákban parádézott, addig most a portugál és latinosabb kinézetű Daniela Melchiorra osztották a szerepet, akit látványosan próbálnak nem cicababásan öltöztetni, és akit nem mindig kell megmenteni, mivel a sztori egy pontján ő menti meg a főhőst.
Melchiornak ráadásul Lynch-csel ellentétben még csak vetkőznie sem kellett, mivel 2024-ben a hollywoodi fősodorban már nem annyira menő a cicimutogatás.
A főgonosz
’89-ben Brad Wesley volt a kisváros ura, akinek a hatóságok a zsebében vannak és az emberek élete az ő kénye-kedvétől függ. Őt egy jó nevű karakterszínész, Ben Gazzara alakította félelmetesen. Bár látszott rajta, hogy fizikailag egy percig sem jelentene kihívást Swayzenek, a karakterről ordított, hogy a céljai érdekében bármire képes, és ez tette félelmetessé.
Az új filmben a karakter egy híres, börtönben ülő gengszter elkényeztetett gyereke (Billy Magnussen) lett, aki önmagában nem annyira félelmetes, lévén nem puszta gonoszságból, hanem kétségbeesésből teszi, amit tesz: tartozásai vannak, és ha nem szerzi meg magának a diszkó területét, akkor nemcsak becsődöl, hanem jó eséllyel felfalják őt a nála nagyobb halak. Gazzarrahoz képest teljesen súlytalan alak.
Billy Magnussen (Fotó: Profimedia)
A legjobb barát/mentor
A kidobós szál háttérbe szorulásával sajnos az eredeti film egy nagyon fontos karaktere is kimaradt: az öreg kidobó, Wade Garrett (Sam Elliott) sajnos teljesen kiíródott a sztoriból, és nem is próbálták helyettesíteni mással, pedig az a fajta mentor-tanítvány viszony, ami közte és Swayze között volt, adott némi szívet ennek a máskülönben kissé rideg, macsó sztorinak. Az eredeti filmben Wade elvesztése viszi rá Daltont, hogy elege legyen és valódi bosszút álljon, addig az új szálban ehhez elég számára egy könyvesbolt felgyújtása, ami érzelmileg talán kevésbé indokolja a későbbi történéseket, mintha egy régi barátot veszített volna el. Az új film egyértelmű hibája, hogy Wade karakterét meg sem próbálták pótolni.
A bunyók
Az Országúti diszkó egy klasszikus bunyós film volt, amiben a konfliktusokat a karakterek jellemzően az öklükkel intézik el. A jó hír, hogy ez most is így maradt, bár a 2024-es verzióban talán a kelleténél többször kerülnek elő a lőfegyverek. Amúgy a bunyók – ahogy maga a diszkó is – valamivel mocskosabbak és kegyetlenebbek voltak 35 évvel ezelőtt, az új változat különféle technikai bravúrokkal, szokatlanul használt minikamerákkal és CGI-vel próbál minket az ökölharcok kellős közepébe helyezni, ami időnként tényleg szolgáltat emlékezetes képsorokat, például amikor úgy néz ki a kép, hogy a karakterek egyenest a kamerát ütik, mintha bennünket püfölnének.
A legkeményebb srác a vidéken
Mindkét filmben a főgenya rendelkezik egy masszív verőlegénnyel, aki a főhőshöz hasonló bunyós adottságokkal bír. A ’89-es filmben ez a karakter Jimmy, akit Marshall Teague alakít, és aki nem futamodik meg rögtön attól, hogy Dalton helyrerakja a többi rosszfiút pár pofonnal és töréssel. A figura egyértelműen legemlékezetesebb megmozdulása, amikor a végső bunyó közben megjegyzi Daltonnak, hogy
A börtönben olyan fiúkat dugtam, mint te.
Ha valamiben, akkor ebben az új változat képes felülmúlni az eredetit, lévén az izomember szerepére megszerezték a kevert harcművészet botrányhős bajnokát, Conor McGregort, aki Knoxot, a maffia verőemberét alakítja nagy átéléssel és nulla tehetséggel. Az alakítása kimerül annyiban, hogy folyton vicsorogva vigyorog, valamint előszeretettel mutogatja az izmait és a fenekét, ugyanakkor a ripacskodása már annyira rossz, hogy csodák csodájára szórakoztatóvá válik.
A legjobb dumák
Knox: „Ide skubizz! Ez a mi kis nyolcszögünk.”
Dalton: „Mi? Ki tanította neked a formákat?”
(Országúti diszkó 2024)
Ellie: „Nem fogják megtalálni a fickó holttestét. A krokodilok mindig elrejtik az ételüket.”
Dalton: „Errefelé azt már az óvodában megtanítják?”
Ellie: „Bizony.”
(Országúti diszkó 2024)
Steve: „Ha valaki faszszopónak hív, az nem személyes sértés?”
Dalton: „Nem. Ez csak két főnév, amit egymás mellé tettek, hogy kiváltsanak egy bizonyos reakciót”.
Steve: „És mi van akkor, ha valaki leribancozza az anyámat?”
Dalton: „Miért, az volt?”
(Országúti diszkó 1989)
Dalton: „Három egyszerű szabályt kell követnetek. Egy: ne becsüljétek alá az ellenfeleteket. Számítsatok a váratlanra. Kettő: vigyétek ki a balhét. Bent ne kezdjetek bele semmibe egészen addig, amikor már nincs más út. Három: legyetek kedvesek”.
(Országúti diszkó 1989)
Összegzés
Kétségtelen, hogy Florida Keys pálmafás partjait jobb nézni, mint Missouri tájait, de a meg kell menteni a mocskos lebujt a bezárástól hangulatot az 1989-es verzió sokkal jobban hozza. Igazi szégyentelen trashfilm, olyan, amilyet ma már nem igazán csinálnak, és a 2024-es verzió is csak néha merészkedik el arra a bűnös élvezeti szintre, amit az eredeti oly könnyedén megengedett magának. Patrick Swayze Országúti diszkója egy letűnt korszak csúcsra járatott macsó mementója, míg a 2024-es verzió a parodisztikus elemek ellenére ennél azért komolyabban veszi magát, és ez nem feltétlenül tesz jót neki.
Az Országúti diszkó mindkét verziója a Prime Video-n látható.
