A Ryan Gosling-interjúk visszatérő témája, hogy az újságírók rendre megkérdezik tőle, mikor készít folytatást a Rendes fickók című 2016-os filmjéhez. Gosling rendszerint hálás azért, amikor arról hall, hogy valaki szereti ezt a remek kis mozit, ugyanakkor mindig elmondja, hogy a folytatásra aligha kerülhet sor, hiszen a Rendes fickók a bemutatása idején anyagilag megbukott.
Ilyenkor a kérdező rendre elcsodálkozik, hiszen hogyan bukhatott meg egy ennyire vicces és szerethető mozi, pedig a válasz egyszerű: mert az emberek nem váltottak jegyet rá, beleértve a kérdezőt is. Jó eséllyel ő is évekkel később nézte csak meg egy unalmas este a Netflixen, mint sokan mások, akik azóta a kedvenceik között tartják számon.
Szóval, hogy lehet az, hogy a Rendes fickók nem kapott és nem is kaphat folytatást? Úgy, hogy amikor kellett, a nézők inkább a játékokból jól ismert Angry Birdsért fizettek a mozikasszánál, és nem vállaltak kockázatot egy eredeti filmmel.
Miért van ennyi remake, folytatás, adaptáció, előményfilm és reboot?
Hollywood azért imádja a jól bejáratott karaktereket és sztorikat, mert legalább arra már nem kell költenie, hogy elmagyarázzák a nézőknek, mégis milyen élményt várhatnak a mozijegyükért cserébe. Amikor a nézőt szembesítik azzal, hogy érkezik a Halálos iramban vagy a Sikoly legújabb része, a marketing és a PR során azzal már nem kell foglalkozni, hogy elmagyarázzák, mire ülnek be. Elég, ha a reklám csak bemutatja, hogy kik szerepelnek a folytatásban, láthatunk néhány, a franchise-ra jellemző jelenetet/képsort és tudatosítják bennünk, hogy mikortól játsszák majd a mozik.
Sikoly VI (2023) – Fotó: Profimedia
Ezzel szemben az eredeti ötletekkel és történetekkel csak a gond van. A potenciális nézőknek nem ismerős a cím, nem tudják hozzákötni sem egy képregényhez, sem egy bestseller regényhez, sem egy régi tévésorozathoz. Emellett még azt is illik ilyenkor elmagyarázni, hogy milyen műfajú filmre váltanak jegyet, és mégis milyen élményt kaphatnak a pénzükért cserébe.
- Könnyed kikapcsolódás lesz vagy valami fajsúlyos?
- Lesz benne romantika?
- Vicces lesz?
- Látványos lesz?
- Izgalmas lesz?
- Drámai?
- Megkönnyeztet?
- Meg lehet nézni gyerekkel is?
Egy új film kampányának ezekhez hasonló kérdések sorára kell választ adnia. Ehhez képest, ha azt mondom, hogy nyáron jön a Gru 4. része és a Deadpool & Rozsomák, további magyarázatra nemigen van szükség. Ezek után csoda, ha Hollywood jobban szereti a már bejáratott neveket és címeket az eredeti ötleteknél?
Social media kontra valóság
Egy jó kereskedő imádja az olyan terméket, ami szinte eladja önmagát, márpedig Hollywood elsősorban ipar és csak másodsorban művészet. A befektetők is bátrabban írják a nagyobb összegekről szóló csekkeket, ha olyasvalamibe megy a pénzük, amiről egyrészt ők maguk is tudják, hogy micsoda, és a közönség számára is már azelőtt jelent valamit, hogy akár egyetlen képkockát leforgattak volna belőle.
Azonban a közösségi médiát figyelve egy ezzel szöges ellentétben álló kép bontakozik ki.
Az évek során megszámlálhatatlan panaszkodó posztot, mémet és videót láttam már arról, hogy Hollywood teljesen kifogyott az eredeti ötletekből, és nem csinálnak mást, csak szuperhősmozikat, Star Warst, Halálos irambant, Jurassic Parkot/Worldöt, illetve a régi sikerfilmjeik remakejeit, előzményfilmjeit, rebootjait és folytatásait.
A posztolók világképe alapján hinnünk kéne abban, hogy a nagyközönség valójában ki van éhezve arra, hogy eredeti történeteket nézzen, de a gonosz álomgyár nem törődik ezzel, és kizárólag elkoptatott franchise-ok sokadik részeivel képes előállni.
Deadpool & Rozsomák (Fotó: Profimedia)
Időről időre jön is egy nagy eredeti filmsiker (például a tavalyi Oppenheimer), amire aztán ujjal lehet mutogatni, hogy „Nézd, Hollywood, ha csinálsz egy izgalmas és eredeti mozit, a nézők tódulni fognak”. Csakhogy arról sokan megfeledkeznek, hogy az Oppenheimer inkább a kivétel volt a szabály alól, nem pedig maga a szabály. Ha a puszta bevételeket nézzük, a multiplex mozikat inkább a franchise-ok és a jól ismert címek újabb feldolgozásai képesek eltartani.
Egy eredeti április
Persze, mint azt a közösségi médiából érkező véleményekből tudjuk, ez nem így van, jöjjenek azok az eredeti ötletek és történetek, mert arra van igény. Idén tavasszal kivételesen egy olyan helyzet állt elő, hogy jöttek. Egész áprilisban mindössze egy előzményfilm (Az első ómen), illetve a hazánkban annyira nem közkedvelt Szellemirtók sokadik része volt csak franchise-film a vásznakon, bőven el voltunk látva hellyel-közzel eredeti néznivalókkal.
- Challengers: Szexi, dögös és feszült szerelmi háromszög-sztori a teniszpályán és azon kívül, menő zenékkel, a főszerepben a fiatal szupersztárral, Zendayával.
- Polgárháború: Mi lenne, ha a jelenlegi politikai polarizáltságból új amerikai polgárháború születne? Riasztó jövőképbe csomagolt látványos akciófilm és háborús dráma.
- Back to Black: Amy Winehouseról már készült egy szuper dokumentumfilm, ezúttal itt a hagyományos életrajzi mozi. Régimódi, mégis működik, és elhangzik benne sok-sok sláger.
- Abigail: Vidám és szupervéres horrorfilm, amiben egy balerinának öltözött gyerekvámpír sorra vadássza le egy világtól elzárt kúriában az őt elrabló rosszfiúkat.
- Vörös szobák: Sorozatgyilkosos thrillernek álcázza magát, ám valójában egy éjsötét karakterdráma egy sorozatgyilkos rajongójáról.
- Kék Pelikan: Kilencvenes évek nosztalgia a rendszerváltás utáni szabad időkről, animációs formában, izgalmas, hamisítós történettel. Dokumentumfilmbe oltott közönségfilm.
- A Majomember: India, pontosabban az Angliában élő, de indiai Dev Patel válasza a John Wickre. Szögegyszerű, de stílusos akciófilm a jobbik fajtából.
És a sort még olyan címekkel folytathatnám, mint a Maga a pokol (régimódi akciózás Russell Crowe-val), a Robotálmok (kedves felnőtt mese), a Származás (a rasszizmus gyökereit kutató dráma) vagy a Hogyan szexeljünk (nagyon mai felnövéstörténet Angliából).
Hogy mi az, ami összeköti ezeket a filmeket? Egyrészt mind eredeti történeten alapulnak vagy regényadaptációk, valamint a maguk módján mind élvezhető (a zseniálistól a jón át az okésig terjed a minőségi skála) filmek, egyetlen kimondottan rossz film sem található köztük, másrészt a Challengers kivételével (másfél hét alatt 30 ezer néző, ami egy teniszes románctól egyáltalán nem rossz) egyik sem tudott a magyar mozikban igazán sikeressé válni.
Challengers (2024)
Persze nézőpont kérdése, hogy mondjuk a Kék Pelikannak, egy kis költségvetésű, felnőtt közönséget megcélzó animációs filmnek kevés-e a több mint tízezer néző, de én azt mondom, hogy igen: ez klasszikusan az a film, amit az emberek tömegesen néznek majd a Netflixen, és teli lesz az internet azzal, hogy miért nem készül több ilyen film. Azért, mert a mozi helyett a Netflixen nézted, kedves olvasó! Mint ahogy az a fent említett Rendes fickókkal is történt.
Miért nem mennek az emberek mozizni?
Persze a filmek mostanában látott mozis alulteljesítését számos okkal szokás magyarázni, de ezek többsége nem feltétlenül áll meg a lábán.
- Nagyon drágák a mozijegyek, az infláció elveszi az emberek pénzét: az év elején ugyanezek a jegyárak voltak, akkor mégis voltak nézők.
- A tavaszi jó időben az emberek inkább a természetbe mennek: Tény, hogy a tavasz érkezésekor két-három hétre mindig visszaesik a moziba járási kedv, de idén ez elhúzódott, és az emberek azután sem mentek vissza mozizni, hogy a tavasz esősre és hidegre váltott.
- Az emberek már nem bíznak a kritikákban és a kritikusokban: Húsz éve vagyok a szakmában, és már akkor bőven hülyézték a kritikusokat, amikor elkezdtem, mégis jártak moziba a nézők.
- Kivárják a streaminget: Tény, hogy annak, hogy sok film egyre korábban érkezik streamingre lehet egy visszatartó ereje, de azért önmagában nem indokolja az áprilisi nagy visszaesést. Ez már sok-sok hónappal vagy pár évvel ezelőtt is így volt, mégsem láttunk ilyen látványos mozis nézőszámbezuhanást akkortájt.
- A moziban zavaró a többi ember: Igen, a mozizás közösségi élmény, rajtunk kívül mások is vannak ott, akik közben popcornoznak, nevetnek, esetleg belerúgnak hátulról a székünkbe, de ez sem új jelenség. Akit ez zavar, az régen sem járt.
- Nem jók a filmek: Ezt az állítást már a fenti áprilisi filmfelsorolás megcáfolja. Aki azok között egyetlen kedvére valót sem talál magának, nézzen egy életen át Dallast!
- Nem reklámozzák a filmeket eléggé: Néhány film esetében a vád valid, de például a múlt héten bemutatott A kaszkadőr a csapból is folyt, ráadásul jó filmről van szó, mégis alulteljesített.
Kaszkadőr (2024)
Én a tévében is csak a Mezzót nézem!
Tagadhatatlan, hogy a jó tavaszi időnek vagy a „bevárjuk streamingen” hozzáállásnak is volt káros hatása, ugyanakkor a legfőbb ok a visszaesésre leginkább az lehetett, hogy a mozikban egyetlen igazán nagy franchise-filmet vagy a díjszezonban hype-olt produkciót sem mutattak be. Egymás után jöttek az eredeti ötleten és történeten alapuló, szórakoztató, kis és közepes költségvetésű filmek, amiknek a hiányára előszeretettel szokás panaszkodni, hogy aztán rendre alulteljesítsenek a mozipénztáraknál.
Hollywood egy óriási gépezet, ami lassan reagál, de reagál. Ha azt látnák, hogy óriási igény van az eredeti filmekre, akkor azokra fókuszálnának. Mint látjuk, a közönség nem ezt üzeni nekik. Szeretjük azt hinni/mutatni, hogy nyitottak vagyunk az újdonságokra, hogy aztán a mozipénztárnál mégis inkább egy jól ismert franchise legújabb felvonására váltsunk jegyet. Kicsit olyan ez, mint a tévékben a valóságshow: elvben senki sem nézi őket, hiszen tévézéskor kizárólag a Mezzora és a National Geographicra kapcsolunk, valamiért mégis mindig úgy jön ki a lépés, hogy a realityknek lesz igazán erős nézettségük.
