Nem mindennapos, hogy az embert egy ekkora rendezvény az arcának kéri fel. Ilyenkor felmerül benned a „Miért pont én?” kérdés?
Először is köpni-nyelni nem tudtam. Hogy jövök én ebbe a sztoriba? Ez már a sokadik Múzeumok Éjszakája, tudom, hogy voltak már előttem színészek és sportolók is ebben a szerepben, szóval a szakmámból biztosan nem én leszek az első. Persze gondolhatnám úgy, hogy ez ismét egy bizonyítéka annak, hogy tudják, hogy vagyok valaki, de ezt inkább úgy látom, mint Ganxsta Zoltán. Ő az ötvenedik születésnapján azt mondta, hogy
Végre vagyok, aki vagyok. Egy nagy senki.
Szerintem ez a megfelelő hozzáállás az élethez. Közben nyilván benne van, hogy egy színész vagyok, akit nemcsak a színházból, hanem a tévéből is ismerhetnek, vezettem és vezetek kulturális műsorokat, és ennek keretében számos múzeumvezetővel és múzeumhoz kötődő szakemberrel beszélgettem már, úgyhogy talán valamennyire ismernek ebben a közegben. Ilyenkor az ember minden tevékenysége összeadódik, nem hiszem, hogy egyetlen munkám miatt választottak volna pont engem. Mindenesetre örülök, hogy bizalmat szavaztak nekem.
Csőre Gábor a Kresz Géza Mentőmúzeumban (Fotó: Múzeumok Éjszakája)
Miután elfogadtad a felkérést, azért megnézted, mit csináltak az elődeid?
Nem, mert ez egy kötött sztori. Nem mi találjuk ki, hogy mit kéne csinálni, erre van egy profi csapat, akiket a Múzeumok Éjszakája vezetése bíz meg. Nekem is pontosan megmondták, mire számítanak, nagyrészt népszerűsítő videókat forgatok jól átgondolt forgatókönyv alapján, forgattunk például Székesfehérváron és Esztergomban is, illetve része a munkámnak az is, hogy interjúkban promotáljam a rendezvényt.
Nehéz feladat?
Nem, mert már komoly múltja van. A Múzeumok Éjszakája igazi úttörő kezdeményezés volt annak idején, amit sokan sokféleképpen próbáltak lemásolni. Lett később Színházak Éjszakája, Éttermek Éjszakája, Fürdők Éjszakája és még sok minden, ami tök jó, de ettől még tény, hogy nemcsak ők találták ki ezt a formát, hanem ők tudták először tartalommal megtölteni. Tudják azt is, hogy nem mehetnek el a külvilág történései mellett, nekik is reflektálniuk kell. Már azzal is reflektálnak, ha nem reflektálnak.
Az eseményt idén a labdarúgó EB idején rendezik meg, és a tízmillió futballedző hazájában ez hatással van a rendezvényre is. Hatalmas ötletnek tartom, hogy a Gólpassz lett a Múzeumok Éjszakája fő tematikája idén, mert ez azt jelenti, hogy a múzeumi szakma vezetői nyitott szemmel járnak a világban. Imádom, ahogy a gólpasszt átértelmezték az eseményhez. Ha mondjuk egy művészeti irányzat maga a gól, akkor a gólpassz az odáig vezető út, és azok az emberek, akik ezt az utat előkészítették. Idén ennek bemutatására fókuszál a Múzeumok Éjszakája.
Szerinted jót vagy rosszat tesz a rendezvénynek, hogy a foci EB-vel egy időben kerül megrendezésre?
Valamennyi figyelmet biztosan elvesz előle, közben meg ott van a mesterterv a Gólpassz tematikával, ami csodás visszatámadás. Egyébként ilyen múlttal a háta mögött nem hinném, hogy a Múzeumok Éjszakájának van félnivalója. Rendkívül népszerű, és nagyon magas a látogatottsága, tavaly is 400 ezer körül alakult. Azért az egészen rendkívüli, hogy egyetlen éjszaka közel félmillió ember múzeumba megy. És egy ilyen rendezvény mindig feladatot is ad a múzeumoknak, néha újra kell hozzá gondolni a dolgokat. De nem kell őket félteni, nagyon kreatív emberek dolgoznak ezeken a helyeken, legyen szó a legnagyobbaktól kezdve az olyan kisebbekig, mint a Pipa Múzeum, a Mentő Múzeum vagy a Tűzoltó Múzeum.
Szokás azt gondolni, hogy míg a színház vagy a koncert a kultúra élő, lélegző oldala, addig a múzeum a halott, kissé poros oldal. Gondolom, nem értesz ezzel egyet.
Nem ám. Szerintem egy jó kiállítás tud olyan drámai erejű lenni, mint egy jó színház. Ha nézünk egy tárgyat, a drámája a tárgyakon túli történetekben rejlik. Mi az adott tárgy sztorija, hány emberhez kötődik, milyen funkciója volt, kik készítették, hány ember halt meg miatta, hogyan került Magyarországra… Ez mind nagyon izgalmas tud lenni, akár annyira, hogy sok tárgyról lehetne forgatni egy Netflix-sorozatot. És gondolj bele, amikor egy száz négyzetméteres szobában van öt ilyen tárgy! Ha ez jól – a megfelelő tárlatvezetéssel – van tálalva és a kellő drámaisággal megcsinálva, fantasztikus történet kerekedhet ki belőle.
A színészekre általában jellemző, hogyha tévézni mennek, akkor valamilyen reggeli beszélgetős műsorban kötnek ki, netán showmanek lesznek, zsűritagok, te azonban egészen más utat választottál. Egyre több kulturális magazinműsor kötődik a nevedhez, ami egy szép feladat, de nyilván nem lehet tőle sok százezer nézőt várni. Miért ebbe az irányba indultál el?
Kipróbáltam magam ebben, és egyre jobban behúzott. Alapvetően egy érdeklődő, sokat olvasó ember vagyok – ez sok színészre jellemző – , szóval nem állt tőlem távol ez a világ, de tény, hogy ettől még az első félévem a Magyar Krónika élén nagyon izzadós volt. Idő kellett ahhoz, hogy ezt megtanuljam. Aztán ezt követte a többi, például a Libretto és az Édes anyanyelvünk.
Egy színésznek annyiféle útja lehet. Rá kellett jönnünk, hogy multifunkcionálisak vagyunk.
Tudod, vannak azok a kemping cuccok, amiben egyszerre van kés, olló, villa, konzervnyitó, fogpiszkáló… Kicsit ilyenek lettünk mi színészek is. De ez nem is baj, jó dolog, hogy sokféleképpen használnak minket. Az én fejemben is megfordult, amikor néztem Stohlt vagy Alföldit a Reggeliben, hogy ez milyen könnyű lehet, és bárki elvezethetné a műsort, de rá kellett jönnöm, hogy amit ők ott csináltak, az egy nagyon komoly, koncentrált munka. Az első élő műsoromnál én olyan szinten ideges voltam, az idegtől annyira megizzadtam, hogy már magamtól is undorodtam. Komoly, nehéz munka volt. Szerencsém volt, hogy én egy ilyen irányba indulhattam el, de a másik iránnyal sincs problémám.
Fotó: Múzeumok Éjszakája
Nem sűrűn látni téged klasszikus celebműsorokban. Szándékosan tartod távol magad?
A felkérések jönnek, és volt már rá példa, hogy elvállaltam egyet-egyet. Igazából ezt is lehet jól csinálni, és ebben a műfajban is születnek igazán jó műsorok, de tény, hogy nem mindegyik az. De ha nem érzem a késztetést, és anyagilag épp nem muszáj megcsinálnom, akkor nem csinálom.
Ősztől ismét szabadúszó leszel, eljöttél a Tháliától. Azért hoztad meg ezt a lépést, hogy többet tévézhess?
Nem ez lesz az első ilyen szakasza az életemnek, az Eszenyi-éra végén a Vígben már nagyon kifelé állt a szénám, és már akkor sok szabadúszásom volt, szerepeltem Orlai Produkciós és Pesti Magyar Színházas produkciókban. Aztán találkoztam Schell Judittal, akit nagyra becsülök, és akkoriban a Thália művészeti vezetőjeként dolgozott, és hívott a csapatba. Eltöltöttem velük közel négy évet. A Judit által hozott művészeti irányzat közel állt hozzám, és jó volt olyan emberekkel együtt dolgozni, mint Szinetár Dóra vagy Ember Márk. Időközben azonban megváltoztak a prioritások a színházban, Kelemen József lett a főrendező, Nagy Viktor pedig a művészeti vezető, és ebben az új konstellációban már nem találtam a helyem.
Egy korábbi interjúban gyávának nevezted magad. Ehhez képest nekem bátor döntésnek tűnik egy társulat otthagyása és a fejesugrás az ismeretlenbe.
Azért azt határozzuk meg, hogy ma már egy színházi fizetés általában nem elég arra, hogy a színész fenntartsa magát, pláne, ha családja is van. Nagyon sok nagyszerű kollégám van méltatlan helyzetben emiatt. Régen sokkal több volt a tévéjáték, voltak rádióműsorok, több lehetőség volt kiegészíteni ezt. Nekem szerencsére sokféle munkám van a társulat mellett, reklámok, sorozatok, szerepelek más színházakban, műsort vezetek, vannak egyéb felkéréseim, vagyis
egy több lábon álló színész vagyok.
Anyagilag nem függtem és nem függök annyira a társulattól, így nem kellett bátornak lennem. Nekem ez nem elsősorban az anyagiak, hanem a kollégáim miatt fog hiányozni, mert szeretek társulatban dolgozni, szeretem a csapatmunkát.
Fotó: Múzeumok Éjszakája
Azt hiszem a gyávaság dolgot azzal kapcsolatban említetted, hogy tíz éve tervezel rendezni, de sosem mertél belevágni.
Ha rendezel, akkor ott van veled tíz-húsz-harminc ember, és ha probléma akad, tőled várják a megoldást. Persze színészként előfordul velem, hogy olyan rendezővel hoz össze a sors, akinél úgy érzem, hogy jobban meg tudnám oldani a dolgokat, de egészen más, ha hirtelen a helyzet élesre vált, és tényleg neked kell meghoznod a döntéseket. Attól, hogy azt gondolod valamiről, hogy ezt meg tudnád rendezni, még simán lehet, hogy nem így van. Amikor odakerülsz a rendező helyére, hirtelen érezheted magad olyan hülyének, mint a fene.
Nekem úgy tűnik, hogy folyamatosan 110 százalékon pörögsz, rengeteget dolgozol és a munkáidba nagyon odateszed magad. Munkamániásnak tartod magad? És ha kell, azért ki tudsz néha kapcsolni?
Amikor dolgozom, akkor csak a munka van, minden idegszálammal arra koncentrálok. A szinkronban elhíresültem arról, hogy annyira ideges szoktam lenni, ha nem sikerül valami, hogy eltépem vagy összegyűröm a kezemben lévő papírt, és ha bejön a következő színész, azonnal látja, hogy itt volt a Csőre. (nevet) Most már ezzel nehezebb dolgom van, mert egy ideje monitorról olvassuk a szöveget. Nem másokra, inkább magamra szoktam haragudni, ha nehezen mennek a dolgok.
Képtelen vagyok arra, hogy egy adott produkcióban ne teljes erőbedobással dolgozzak. Ezt a habitusomat azt hiszem a szüleimtől örököltem.
Nem szeretek nemet mondani egy munkára csak azért, mert fáradt vagyok: el kell vállalni, mert ki tudja, mi születhet belőle. Lehet, hogy a végeredmény nagyszerű lesz, de az is lehet, hogy ott ismerem meg azt az embert, aki majd a következő jó munkát hozza az életembe. Ha pedig bukás lesz, hát, abból is lehet tanulni. Igazad lehet abban, hogy workaholic vagyok, ám emellett nagyon szeretek és ki is tudok kapcsolódni, csak egyre kevesebb időm van rá.
Van két hobbim, amit nem akarok elengedni: a horgászatot és a vadászatot. Nem feltétlenül a zsákmányszerzés a legfontosabb, imádom bennük a természettel való kapcsolódást. Tegnap például nagyon fárasztó napom volt, kiugrottam a vadászlesre, figyeltem az alattam fekvő lekaszálatlan területet, a gyönyörű bokrokat, hallgattam a madarakat. A puskám végig mellettem volt, meg sem töltöttem, csak ültem ott és bóbiskoltam. Csodálatos volt.
Fotó: Múzeumok Éjszakája
Akkor ezek a hobbik csak alibit jelentenek ahhoz, hogy a természetben légy?
Azért ez nem teljesen igaz, a tegnapi egy szélsőséges helyzet volt. Szeretek ám zsákmányolni is, egy jó csuka kifogása például nagy örömet okoz.
Amikor nyaralsz, a strandolás vagy természetjárás mellett szakítasz időt kultúrára is? Jársz ilyenkor múzeumokba?
Azt veszem észre, hogy egyre jobban visszaszorul a pancsolás. Szeretek ilyenkor emberek közé menni, szeretem az interakciókat, az élményszerzést. Lehet ez egy borászat meglátogatása Toscanaban vagy egy bormúzeum meglátogatása. A múltkor véletlenül kiszúrtam egy képregénykiállítást, arra is bementem, és marha érdekes volt. Amikor Olaszországban vagyok, nagyon szeretek templomokba járni. Szeretek körbenézni, adott esetben imádkozom.
Rengeteg szinkronmunkád van, köztük számos igazán híres. Ehhez képest nem zavar, hogy a legtöbben mostanában az Alza Manóval azonosítanak?
Ahogy korábban mondtam, minden mindennel összefügg. Voltam korábban egy telefonos cég reklámhangja 3-4 évig, ma már senki nem emlékszik rá. Voltam, sőt még most is a hangja vagyok két televíziós csatornának. Ez is a szakmánk része, ha van lehetőség, csinálni kell. Zavarnia kéne? Nem zavar. Amennyire tudom, azért kértek fel rá, mert Csehországban az a színész volt az Alza Manó hangja, aki Cartmant szinkronizálta a South Parkban. Innen jött az ötlet, hogy Magyarországon Cartman magyar hangját kérjék fel. Közben meg kifejezett kérés volt, hogy azért ne olyan legyen, mint Cartman. Tudom, hogy a fél világ utálja, de ott a másik fele, akik meg szeretik. Az pedig nagyon vicces, hogy szerveztek egy Facebook-esemény, amely során ördögűzéssel akarják kiűzni belőlem az Alza Manó hangját.
És szerinted ez csak poénos Facebook-esemény marad, vagy lesznek emberek, akik valóban elmennek rá?
Figyelj, én ott leszek. Ha lesz egy ilyen összejövetel, az szerintem baromi vicces. Miért ne lennék ott?
A Múzeumok Éjszakája idén június 22-én, szombaton lesz.
