nlc.hu
Szabadidő
Az őrült járgányok versenyénél már csak az őrültebb, aki versenyzik is benne

Ha nagyon óvatos vagy, esélyed sincs a győzelemre! – Az őrült járgányok versenyénél már csak az vakmerőbb, aki versenyzik is benne

Nem akármilyen kihívásra mondtak igent azok a vállalkozó kedvű zsenik, akik a hétvégén járgányaikkal végigszántják a Ládaderbi pályáját!

Június 30-án vasárnap 16 év után tér vissza Budapestre a Red Bull Ládaderbi! Az őrült járgányok versenyén öt fős zsűri értékeli majd a produkciókat és a versenyzők teljesítményét: Dobos Evelin színésznő, Tótka Sándor olimpikon kajakozó, Kajdi Csaba, Stana Alexandra és Szujó Zoltán személyében. Itt azonban még nem ér véget a sztárparádé, ugyanis a rendezvény házigazdája Till Attila lesz, munkáját pedig Matthesz Flóra és Farkas Gergely társműsorvezetők segítik majd. Ráadásul a verseny élő TikTok-streamjében a kortárs magyar rap egyik legizgalmasabb arca, Lil Frakk közvetíti majd az eseményeket.

Nem hiába hívják az őrült járgányok versenyének (Fotó: Getty Images)

Nem hiába hívják az őrült járgányok versenyének (Fotó: Getty Images)

De mit is takar az őrült járgányok versenye?

Mielőtt komolyabban belemennék abba, hogy miért is az egyik legszórakoztatóbb verseny a Ládaderbi és miért vagyunk annyira szerencsések, hogy majdnem két évtized után itthon is élvezhetjük a formátumot, el kell mesélnem, hogy jómagam hogyan találkoztam először ezzel az eseménnyel.

Egy átlagos kedd este volt. A párommal már lefekvéshez készültünk, és bármennyire is ellenzik ezt a szakértők, az ágyban előtte még egy kicsikét nyomogattuk a telefonunkat. Egyszer csak észrevettem, hogy a vőlegényem nagyon nevet valamin. Mivel máskor általában sakkot, szkandert vagy atlétikát néz, így eleinte nem pillantottam oda a telefonjára. Viszont amikor már ötödik alkalommal tört ki belőle a nevetés, csak oda néztem… És ekkor olyat láttam, amit eddigi életem során, még soha.

A telefonja kijelzőjén ugyanis elképesztően kreatív, összetákolt járgányokban ülő embereket láttam, akiknek jelmeze ráadásul passzolt az autójukhoz, amikben ültek. Feladatuk pedig az volt, hogy a saját kezük által megépített járgánnyal végig menjenek egy pályán, lehetőleg minél gyorsabban. Ez azonban sokkal bonyolultabb, mint amilyennek elsőre hangzik, a Ládaderbi speciális szabályainak köszönhetően.

Teljesen ledöbbentem. „Miért nem hallottam én még soha erről a versenyről?” – tettem fel magamnak a kérdést. Persze kérdésemet meg is válaszoltam magamnak, hogy valószínű azért, mert általában mindig odáig jutottam csak, hogy tetszik-e egy autó színe vagy sem. De ez a verseny valahogy más volt. Mindezek után természetesen az esti lefekvés is kitolódott vagy két órával, annyira magával ragadott az eseményben rejlő kreativitás. A végén pedig már a zsűrivel együtt pontoztam a járgányok és vezetőik teljesítményét. Így lettem hát, Ládaderbi rajongó.

De mit is takar az őrült járgányok versenye?

Az esemény lényege nemes egyszerűséggel annyi, hogy saját meghajtású, házi készítésű kocsik versenyeznek benne egymással egy 400 méter hosszúságú pályán. Minden versenyzőnek maximum egy segédpilótája lehet. A rendezvényen azonban csak 18 év feletti kreatív mérnökzsenik indulhatnak – ezt a jelzőt pedig egyáltalán nem érzem túlzónak, hiszen aki saját kútfőből meg tud építeni egy jól működő járgányt, az csak zseni lehet.

Az emberi erővel hajtott, sufnituning járgányok legfeljebb 180 cm szélesek és 365 cm hosszúak lehetnek, és a teljes magasságuk nem haladhatja meg a 215 centimétert, beleértve azt a 18 cm-t is, ami az autó alja és a föld között van. Mindezek mellé pedig az autók 80 kilogrammos súlyt nyomhatnak a sofőr nélkül.

Megnézem
Összes kép (5)

Az előírás alapján kötelező a beépített fék és kormány, hogy navigálni és megállni azért tudjanak a versenyzők. Mivel ezekben az autókban nincsen motor, ezért ezeket a versenyeket lejtős területen tartják meg, kis hazánkban például a budai hegyek szolgáltatják “ezt a plusz löketet” a versenyzőknek.

A csavar azonban az az egészben, hogy nem biztos, hogy az a járgány győzedelmeskedik majd, amelyik a leggyorsabban ér be a célba. A zsűri ugyanis figyelembe veszi a járművezetés kreativitását, valamint a versenyzők futam előtt bemutatott performanszát, amelynek része lehet tánc vagy bármilyen show-elem. Így kapva egy őrjítően vicces és egyben mégis rendkívül kompetitív egyveleget.

A show is számít

Mint már korábban említettük, ezen a versenyen nem csak az számít, hogy milyen jól megy az adott autó, hanem fontosak a show-elemek is. A versenyzők mindig valamilyen tematika alapján készítik el a járgányaikat és jelmezeiket, illetve az indulást megelőző perfomanszaikat is általában a koncepciójukhoz igazítják.

Személyes kedvenceim közé tartozik például, amikor két tojás egy serpenyő autóban ülve szántja végig a pályát, miután már lenyomtak egy fergeteges produkciót a kocsiba pattanás előtt.

Olaszországban voltak ennyire kreatívak a versenyzők (Fotó: Getty Images)

Olaszországban voltak ennyire kreatívak a versenyzők (Fotó: Getty Images)

Szintén bombasztikus versenyzés volt, amikor egy kerekekkel felszerelt fürdőkádban ülve, közben zuhanyzást imitálva hajtott végig őrületes sebességgel az akadályokon két fecskében parádézó férfi. Mert, hogy igen, akadályok is vannak ám ezeken a pályákon, amelyeken a legtöbb autó vagy beragad vagy teljesen szétesik, megakadályozva azt, hogy egyáltalán célba érjenek.  

Nem tudom elfelejteni azt a pillanatot sem, amikor felnőtt férfiak méhecskének öltözve érkeztek a versenyre, autójuk pedig egy gigantikus méretű eper volt.

Fotó: Getty Images

Nem gyakran futkorászna felnőtt férfiak méhecske jelmezben (Fotó: Getty Images)

Ilyen a tökéletes járgány

Kétségtelen, hogy a versenyen résztvevők nem csak mechanikai zsenik, hanem elképesztően bátrak is, ugyanis az összetákolt autók sokszor bődületes gyorsasággal száguldanak a versenypályán. Ha ugyanis azok begyorsulnak, akkor akár 50 km/h-ás sebességgel is törhetnek előre.

Ez a sebesség, és az eléjük táruló ugratók és akadályok pedig azt kívánják meg, hogy masszív autót építsenek, amelyek szilárd alappal és alvázzal rendelkeznek. Alkatrészek tekintetében pedig példának okáért egy gokart jó alapul szolgálhat. Mindezek mellett az hozhat még sikert, ha sofőr olyan alacsonyan ül az autóban, amilyen alacsonyan csak lehet. Azok az autók ugyanis lassabbak és még inkább hajlamosabbak felborulni, ahol a vezető magasan ül.

Ha meg kellene mondanom, hogyan néz ki az ideális Ládaderbi versenyautó, akkor a régi iskolák versenyautója lenne, az aerodinamika megjelenése előtti időkből, amikor az autók még könnycsepp alakúak voltak négy szabadon álló kerékkel. Ez valószínűleg elég gyors és stabil lenne, de ha mindenki ezt csinálná, akkor a verseny unalmas lenne, viszont ez egy jó kiindulási alap.

– nyilatkozta Rob Marshall a Red Bull Racing korábbi főmérnöke – aki többek között Max Verstappen 2021-es világbajnoki címének megszerzésében is kulcsszerepet játszott.

Ha ez még nem lenne elég, egy jól összerakott autónál a tervezők figyelnek az aerodinamikára is. Ha valaki ugyanis a leggyorsabb akar lenni, akkor a lehető legkevesebb légellenállással kell rendelkeznie.

Tippek, az egyik legjobbtól

Nick Hunter, a Red Bull Ládaderbik vérbeli veteránja, aki több verseny után végre 2019-ben a dobogó tetejére is állhatott korábban elárulta, hogy versenyzőként mire kell odafigyelnie az embernek, ha sikeres akar lenni.

Ha tehát úgy döntünk, hogy ellátogatunk a versenyre, akkor mindenképpen érdemes az alábbi szempontokba is belegondolnunk, ugyanis leszáguldani azon a bizonyos lejtőn épp oly nagy kihívás, mint megépíteni a tökéletes járművet.

Olyan ember kell a volán mögé, aki magabiztos, és élvezi a nagy sebességgel való vezetés izgalmát. Ha túl óvatos vagy, akkor valószínűleg nem lesz látványos a futam, és esélyed sincs nyerni.

– szögezte le Nick a Red Bull-nak.

Bár számomra a nagy sebesség ténye is már eléggé rémisztő, gondolom a férfiak többségét mindez inkább fellelkesíti, így érdemes átgondolni azt is, hogy Nick szerint a pályák bár a képernyőkről nem tűnnek annyira annak, de sokkal meredekebbek, mint az sokan gondolnák.

Franciaországban eldurvult az egyik menet (Fotó: Getty Images)

Franciaországban eldurvult az egyik menet (Fotó: Getty Images)

Ha ezzel a gondolattal is meg tudnánk még barátkozni, akkor vegyük bele azt is, hogy az ugratóknál és az akadályoknál hezitálni tilos, azzal ugyanis sokkal többet árt magának a pilóta, mint használ.

„Amikor rámpákon és akadályokon mész át, akkor vegyél egy mély levegőt és csapj bele. Ne óvatoskodj, mert ha tétováztok, megpróbáljátok elkormányozni az autót az ugratótól, vagy csak félig mentek bele, az nagyon rosszul sülhet el. Néhányan túlságosan befékeznek, mielőtt átkelnek egy-egy rámpán vagy ugratón, és úgy lelassulnak, hogy elveszítik a lendületüket. Bátornak kell lenned, és egyszerűen csak belemenni. Jack, a 2019-es győztes sofőrünk a mai napig azt mondja, hogy egyszer sem nyúlt a fékhez” – árulta el, majd hozzátette, hogy pánikba esni teljesen felesleges, azzal ugyanis az egész versenyünk elúszhat.

Egy igazán önfeledt és őrült napra számíthat tehát az, aki úgy dönt, hogy most vasárnap ellátogat a programra. 11-től a paddockban tekinthetők meg az őrült járgányok, majd 13 órakor az első futam is elstartol. Ha pedig a mai őrült világban ennyi stimuláció sem lenne elég az agyunknak, akkor aggodalomra semmi ok, ugyanis egy Sub Bass Monster nagykoncerttel és három minikoncerttel is várnak mindenkit a szervezők.

Via: (1), (2)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top