nlc.hu
Szabadidő
Edzés közben egy álló autónak hajtott, meghalt a magyar kerékpáros

Bemelegítés közben egy álló autónak hajtott, meghalt a magyar kerékpáros

Halálhíre az egész kerékpáros-társadalmat lesújtotta.

Meghalt a kórházban az a magyar kerékpárversenyző, akit két hete szenvedett súlyos edzésbalesetet Bocskaikertnél, Debrecen mellett. Mint az Index írja, az 50 év felettiek mezőnyében versenyző kerékpáros a bemelegítés közben a versenypályán kívül, a forgalom elől lezárt úton egy szabályosan, az arra kijelölt helyen parkoló autónak ütközött. 

Antal Attila elveszítette az eszméletét, leállt a légzése. Mentőhelikopter érkezett a helyszínre, újraélesztették, fél óra elteltével stabil, de súlyos koponyasérüléssel szállították a debreceni Kenézy Gyula Kórházba. Ott megműtötték, később átszállították Győrbe, ahol szombaton meghalt. 

A versenyigazgató megtörten nyilatkozott a Tényeknek. Azt mondta, hogy Antal Attila teljes életet élt, azt csinálta, amit szeretett. “Szíve-lelke a kerékpársport volt, emiatt is – azon kívül, hogy sokan követték, ismerték – szerették is” – mondta el Nagy Zoltán.

Azt, hogy pontosan mi okozta a tragédiát, a rendőrök még vizsgálják.

Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top