A Rögtön jövök című képregénykötetedből tudom, hogy téged is a Marvel fertőzött meg a képregények imádatával. Még ma is szereted a Marvelt?
A Marvel új dolgait valójában sosem szerettem. Nem tetszik, ahogy rajzolják őket. Nekem a hatvanas-, hetvenes- és nyolcvanas évek Marvelje a kedvenc időszakom, mert akkor még tényleg grafikákat láthattunk, nem volt még ez a ma uralkodó fotórealisztikus hozzáállás, amit én annyira nem szeretek, emellett pedig ilyen gagyi, elmaszatolt Photoshop színezést használnak. A régieknek még kézműves jellege volt.
És nem zavar, hogy sokan a képregényeket máig a szuperhősökkel azonosítják?
Szerintem ez csak nálunk van így. A nagyobb képregénykultúrával rendelkező országokban, például Franciaországban vagy Belgiumban ez fel sem merülhet, ott a Marvel csak egy a sok közül. A képregénykultúra hihetetlenül gazdag, sok csodás szerzővel és rajzolóval, hogy fel sem szabadna merülnie, hogy az egész csak szuperhősökből áll. De szerencsére ez már átalakulóban van.
Ha ma egy 18 éves fejébe veszi, hogy képregényalkotó szeretne lenni, akkor ez egy olyan pálya, amin érdemes elindulni? Meg lehet belőle élni itthon vagy kizárólag hobbi tud lenni?
Nem ismerek olyan embert itthon, aki kizárólag képregényalkotásból meg tudna élni. Olyanokat ismerek, akik képregényesek, de mellette animációban dolgoznak vagy storyboardokat készítenek, mint például én.
Be lehet törni Magyarországról a külföldi képregénypiacra?
Voltak már sikerek, de ez már egy teljesen más vállalás. Nekem ebben nincs tapasztalatom, mert teljesen más irányban indultam el. Én szerzői képregényes vagyok, a saját dolgaimat csinálom. Sosem volt indíttatásom arra, hogy beálljak rajzolónak egy kiadóhoz, és azt csináljam és olyan stílusban, ahogy mondják.
Csordás Dániel (forrás: Csordás Dániel)
Mindig is hobbiként tekintettél rá?
Gyerekkorom óta rajzolgattam képregényeket, de a Nocturne című kötetemmel léptem igazán a pályára, amit egy pályázatra készítettem. Megjelent könyv alakban, kapható volt kereskedelmi forgalomban, ami nagy lökést jelentett. Utána pedig egy darabig a WAN2 magazinban jelentek meg egyoldalas képregényeim. Amikor a magazin megszűnt, addigra már megvolt a képregényes blogom, így ott folytattam.
Az első sikereidet viszont nem képregényalkotóként, hanem zenészként arattad a Burzsoá Nyugdíjasok nevű kultikus pécsi bandában. Nem akartál zenei vonalon továbbmenni?
A Burzsoá Nyugdíjasok még az undergroundon belül is underground zenekarnak számított. Igazából egy poénzenekar volt. Persze poénzenekarhoz képest kétségtelenül nagy dolog volt, hogy a Szigeten több ezer embernek játszhattunk a Wanted sátorban. De ez nem tarthatott sokáig, az élet szétfújt minket különböző irányokba. Mindenfelé költöztünk, én például Budapestre, és mivel már nem volt meg köztünk a napi kapcsolat, elhalt az egész. Kihoztuk, amit ebből ki lehetett hozni. Nyolc évig tartott, de ha egy évben volt négy koncertünk, akkor sokat mondtam.
A Burzsoá Nyugdíjasok képregényes formában
Mi volt a zenei karrier csúcspontja?
A már említett Sziget. Bár ott is meg akartak verni bennünket a biztonsági őrök, mert bedobtunk egy kiló lisztet a közönségbe. Kerestek minket, de elbújtunk. (nevet) Muszáj volt valami extrával előállnunk, mert ez a zene önmagában azért kevés lett volna. Eleinte például tévéket vertünk szét a bulikon, majd emelni kellett a tétet, így több tévét vertünk szét, aztán különböző műszaki cikkeket, magnót, efféléket. Akkoriban kezdték lecserélni az emberek a régi tévéiket lapostévékre, a kidobott doboztévék ott hevertek az utcán. Persze szétverés előtt mindig leeresztettük a képcsövet, hogy ne robbanjon fel.
A legnagyobb dobásunk az volt, amikor húszezerért vettünk egy még működőképes Wartburgot lejárt műszakival, és Pécsett, az Ifjúsági Ház előtt a koncertünk idején a közönség segítségével vertük szét kalapácsokkal.
Épp autómentes nap volt, az volt az apropó. Miután szétvertük, felborítottuk és felgyújtottuk. Évekkel a budapesti zavargások előtt megcsináltuk az autógyújtogatást. (nevet) Ma már felfoghatatlan, de egy rendőr se jött oda, magasról szartak ránk.
A képregényeidből elég világosan átjön, hogy a zene milyen sokat jelent neked. Később nem akartál más bandában zenélni?
Nem tudnék olyan zenét játszani, amit szívesen meghallgatnék. A Burzsoá Nyugdíjasok alapvetően egy összművészeti produkció volt, talán pont a zene volt a legkevésbé erős elem benne. Hozzá tartozott a show, a képzőművészet meg ez az egész beöltözős szerepjáték. Ha csak zenéltünk volna, a kutya nem hallott volna rólunk.
A Walking Dead című képregény a Rögtön jövök kötetből
2009-ben kezdted a képregényblogot, a blogkultúra hazai csúcsán. Volt idehaza más képregényblog is akkoriban?
Nem volt. Ma már külön blogja van az autóápolásnak meg a halsütésnek is, de akkoriban a blogok még főleg személyes naplók voltak. Ez volt az én személyes naplóm, csak épp képregényformában, mert ez volt az a médium, amin meg tudtam szólalni.
Voltak külföldi előképeid?
Léteztek külföldön képregényblogok, de csak utólag fedeztem fel őket, nem néztem utána. Egyszerűen csak belevágtam. Először csak a haverjaimnak meg a családnak mutattam meg, de persze végig bennem volt, hogy jó lenne, ha mások is megismernék. Ha valaki művészettel foglalkozik, és azt mondja, hogy nem érdekli, hogy mások értékelik-e a munkáját, az hazudik. Jó érzés, ha valami népszerű dolgot csinálsz. Persze nem ezért csinálod, és ez amúgy sem az a műfaj, amiből bárki meggazdagodhatna, de tök hasznos járulék, ha esetleg pénzt is keresel vele. De ez sosem lehet a fő motiváció. Biztos vagyok benne, hogy a blog borzasztó lenne, ha úgy gondolkodtam volna a témákon, hogy melyikkel lehet nagyot robbantani.
Ezt alátámasztja az is, hogy a képregényeid egy jó része ugyan vicces, jóféle csattanóval, de egyáltalán nem ragaszkodsz a poénokhoz, sokszor simán elhagyod őket.
Az, hogy mindenképp kell poén, inkább a 3-4 képkockás képregényeknél elvárás, mint amilyen a Garfield. Én az egyoldalas műfajban utaztam, ott nincs ilyen teher. Poén helyett az volt a fontos, hogy végigvigyek egy valamennyire koherens gondolatmenetet. Tudom, hogy csomószor csapongok a témákban, de hát az élet is olyan, hogy csapongunk a témák között. Nem minden mindig logikus.
Részlet a Rögtön jövök képregénykötetből
A megjelenések gyakoriságából látszik, hogy eleinte nagy volt a lendület, ami idővel alábbhagyott.
Ez leginkább azzal függött össze, hogy közben pénzt kellett keresni. Én főképp reklámfilmekhez rajzolok storyboardokat, ami ugye szintén rajzolás, így nem mindig marad mellette energiám a saját projektekre. Egy ilyen egyoldalas képregény elkészítése azért sok idő. Minimum 2-4 óra, de olyanok is akadtak, amiken 6-8 órát dolgoztam. Idővel részletgazdagabbak lettek a rajzok, ami még több munkával járt.
Akkor sosem az ötlethiány volt a gond?
Az sosem, inkább az időhiány. Ötlet mindig volt. A blogkészítés közben tanultam meg, hogy bármiből lehet tartalmat készíteni. Még akkor is, ha épp tényleg nem történt semmi érdekes az életemben.
Van például Való Világos és Szex és New Yorkos képregényed is.
Az ihletszerzés sosem jelentett gondot.
A Szex és New York a Rögtön jövök kötetben
A blog főszereplője te magad vagy, pontosabban egy rajzolt változatod. Milyen szempontok alapján alkottad meg saját magad rajzolt verzióját?
Az volt a cél, hogy olyan legyen mint én, csak képregényesítve. És fontos volt az egyszerűség is, hogy ne kelljen sokat pöszmögni a megrajzolásával. Általában az egyszerűen megrajzolt karakterek sikeresebbek, könnyebben azonosulnak vele az olvasók.
Sok ismerősödet, családtagodat belerajzoltad a képregénybe. Előtte megkérdezted őket erről?
Inkább a fordítottja történt. Elkezdtek megkeresni azzal, hogy tudod, ezt vagy azt meg kéne rajzolnod. Persze mindenki jót akart az ötleteivel, de elmondtam, hogy ez nem kívánságműsor, ez az én blogom, és azt rajzolok, amit én akarok.
Ez az én játszóterem, nincs beleszólása senkinek.
Egyszer-kétszer Nikit, a feleségemet megkérdeztem, hogy például a szüléséről rajzolhatok-e, de ő sosem akart beleszólni ebbe.
Sokszor a magánéletedet tetted képregényként terítékre.
Voltak kisebb dilemmáim ezzel kapcsolatban. Például, hogy az nem hazugság-e, hogy főképp a pozitív dolgokat rajzoltam meg, negatívumból jóval kevesebb van. Persze vannak benne történetek a problémáimból, például arról is csináltam képregényt, amikor a covid idején elapadtak a munkáim, de az tény, hogy a legintimebb dolgokat azért nem rajzoltam meg. De ettől még az egész nagyon személyes.
Munkanélküliség-para (részlet a Rögtön jövök című kötetből)
Tanúsíthatom, hogy nagyon önazonos: a képregényes Dani és a valódi Dani szinte egy és ugyanaz. Én már ismerlek egy ideje, de a képregények hatására csak jobban megismertelek. Nem furcsa, hogy aki elolvassa a blogodból készült könyvet, könnyen érezheti úgy, hogy ismer?
Mondjuk a PIN kódomat, a bankkártyaszámomat és a lakcímemet azért nem írtam bele. Az emberek jó része simán megoszt magáról ugyanennyi, ha nem több infót a közösségi médiában. Az meg azért nem olyan nagy titok, hogy van feleségem és három gyerekem. Ha az utcán találkozunk, ott is láthatod őket.
Van számos visszatérő témád, a nyári hőségtől és a malacmosótól kezdve a Depeche Mode és a Morrisey iránti rajongásodon át egészen a buddhizmusig. Van olyan szelete az életednek, amit nem tudtál belefogalmazi a képregényblogba?
Nem, itt a teljes Csordás Dani-csomagot megkapod. Minden avatárom megjelenik benne a futballrajongótól kezdve a zeneimádón át a családapáig. És igyekszem a bénaságaimat is belerakni, mert azt mindenképp el akartam kerülni, hogy ez egy ilyen önfényező valami legyen.
Rengeteg díjat nyertél a blogoddal.
Azt szoktam mondani, hogy a kötet összesen öt Alfabéta-díjat tartalmaz. Azt hiszem a negyedik Alfabéta-díjam előtt gondoltam azt, hogy negyedszerre már biztosan nem én kapom. Akkor épp nem volt kedvem kimenni a képregényfesztiválra, le voltam égve, úgysem tudtam volna venni semmit, a szívemet meg nem akartam fájdítani. Ülök otthon, és egyszer csak csörög a telefonom, hogy „Dani, hol vagy?” Mondták, hogy megint az enyém a díj, és hamarosan színpadra kell mennem. Azonnal kocsiba vágtam magam és rohantam. Kicsit azért kellemetlen volt.
A gyerekeid kis korukban gyakori szereplői voltak a blogodnak, voltak olyan képregények, amiket kimondottan a lányodnak, Effinek címeztél. Most, hogy ők már nagyobbak, mit szólnak hozzá?
Effi 15, a középső fiam, Ármin 11, a legkisebb, Kilián pedig 8 éves. Most, hogy a blog megjelent könyvben, ők is átlapozták, olvasgatták, de nem hiszem, hogy töviről-hegyire kiolvasták. A nagylányom olvasgatta a legtöbbet. Tetszettek neki a sztorik, sok családi történetről a blogból értesült. Nagy bánatom, hogy egyik gyerek sem képregényfogyasztó, teli vannak otthon a polcok képregényekkel, de nem olvassák őket. Próbáltam finoman rávezetni őket, hogy ez milyen jó dolog, de nem nagy sikerrel.
Részlet a Rögtön jövök képregénykötetből
A mai gyerekeket már nem érdeklik a képregények?
Nem mernék ilyen nagyívű nyilatkozatot tenni, de az biztos, hogy kevésbé, mint tíz-húsz éve.
Már egy 2011-es blogbejegyzésedben arról írsz, hogy milyen jó lenne a blogodat könyv formájában kiadni. Ehhez képest elég sokára jutottál el idáig. Miért?
Tizenakárhány éve megkerestem vele egy kiadót, de akkor nem jött össze. Aztán pár évvel később abbahagytam a blogot, és nem foglalkoztam vele. Igazából egy nagyon furcsa dolog vett rá, hogy mégis kiadjam: az év elején meghalt Futaki Attila, képregényrajzoló. Még negyven sem volt, 39 éves. Nem voltunk barátok, semmi ilyesmi, csak egyetlen alkalommal találkoztunk, mégis elültette egy gondolat magját bennem.
Az ember hajlamos azt gondolni, hogy rohadt sok ideje van még, de pont ez a halálhír mutatta meg, hogy ez nem mindig van így. Az életünk bármikor véget érhet. Nekem meg van több száz oldalnyi kiadatlan képregényem a fiókban, amit az interneten már kutya sem néz, és tök jól néznének ki egy kötetben.
Nem éri meg halogatni, mert ki tudja, mi lesz velem öt év múlva. Felkerestem az anyaggal a Szépirodalmi Figyelőt, ők pedig azonnal nyitottak voltak rá. Ilyen egyszerű volt. Nagyon örülök, hogy sikerült, mert így végre lezárást kapott az életem egy lezáratlan szakasza. Ez már megvan, nem kell vele foglalkozni. Mehet a következő projekt.
És az micsoda?
Művészként két éve belevágtam egy projektbe az Instagramon. Rajzos álomnaplót csinálok. Egy kép, rövid szöveges leírással, és mindez angolul megy, hátha úgy több emberhez eljut. Nagyon tömör grafikák, már a kétszázvalahányadik résznél járok. Ez a Minroud Mine.
Hosszabb távon ezzel is az a cél, hogy egyszer majd kijöjjön könyv formában is. A blogban látható rajzstílust meg nagyobb ívű történetekben vinném tovább. Ebből a könyvben láthatsz egy ízelítőt, az Idő kérdése anyag hasonlít ahhoz, amit később csinálni szeretnék. Emellett belevágtam még egy nagyobb projektbe, de erről még nem mesélhetek.
Csordás Dániel Rögtön jövök című képregénykötete kapható a könyvesboltokban.
