Még mielőtt fejest ugranánk a nyúl üregébe, tekintsük meg ezt a videót abból az időből, amikor az internetet elkezdték csetelésen, levelezésen, MySpace-oldalak böngészésén és illegális zeneterjesztésen kívül másra is használni. Azt hiszem, 2003-as, de mindenképpen legalább húsz éves.
Azoknak, akik nem emlékeznének rá, vagy sosem látták volna, és most vakarnák a fejüket, hogy ennek meg mi értelme, üzenjük, hogy semmi: ez a lényeg. Céltalan, idióta, de fülbemászó és a maga módján rendkívül szórakoztató videó ez, ami nem kér és nem is akar semmit a nézőjétől. Igenis itt a helye tehát emlékeztetőül, hogy nem a mostani tinigeneráció az első, amely ilyen hülyeségeket alkot, terjeszt és fogyaszt.
Most, hogy ezt tisztáztuk, rátérhetünk arra, ami alighanem minden szülőt foglalkoztat, aki az internethez rendszeresen hozzáférő tíz-tizenhat éves gyereket nevel:
Mi az isten az a Skibidi Toilet, és miért kell nekem vécékből kilógó emberekkel foglalkoznom?
Foglalkoznod márpedig sajnos kell vele, vagy legalább elismerni, hogy a mém létezik, és a gyereked korosztályát igenis lázasan foglalkoztatja, hogyan végződik majd az említett vécészörnyek és a Földet, ha jól értjük, megvédeni próbáló kamerafejű emberek háborúja, már ha valaha vége lesz; egyelőre nem úgy tűnik. Akkor meg pláne foglalkoznod kell vele, ha majd filmet készít belőle Hollywood egyik legsikeresebb rendezője. A dolgok jelen állása szerint márpedig filmet készít.
Mi ez az egész, kinek áll ez érdekében és hogyan jutottunk idáig?
A történet kezdetét könnyű beazonosítani, az alkotó motivációját annál kevésbé – de hát ilyesmivel manapság kár is próbálkozni. Hősünk egy Alekszej Geraszimov nevű grúz fiú; nem sokat tudni róla a nevén, nemzetiségén és azon kívül, hogy 1998 körül született, tehát most nagyjából 26 éves. Mindig érdekelte az animáció, nagyjából 10 éve kezdett kisfilmeket készíteni, kifejezetten az internetre, annak is a furcsa részére. Ezt ne úgy képzeljük el, hogy kemény munkával bedolgozta magát a Pixarhoz, vagy valamelyik nagy stúdióhoz, inkább úgy, hogy pár másodperces, vagy legfeljebb egy-két perces szürreális, értelmetlen animációkat gyárt bizonyos videojátékok kódját és képi világát (engije-jét) használva. Az ilyesmi akkoriban már, bár sok rutint és ritmusérzéket kívánt, technikailag viszonylag könnyű volt. Alekszej fel is töltögette őket Dafuq!?Boom nevű YouTube-csatornájára; ez a név külön fejezetet érdemelne. A Dafuq?! a mémnyelv két generációval ezelőtti szava, ezzel fejezték ki a milleniálok, ha valamit nagyon nem értenek. Ma persze már senki nem használja, mert vérciki; mintha egy férfi azzal kérne fel egy nőt táncolni, hogy „mi van, csajszi, jössz csörögni?”. A Boom meg egyszerűen azt jelenti, hogy valami felrobban, ami Alekszej videóiban viszonylag gyakran megtörténik.
Az akkor 15-16 éves fiú évekig elvolt a párezres nézettségével, nem is akart a videókkal semmit. Igaz, volt pár sikere, az I’m At The Dip című másfél perces műalkotása 47 milliós nézettségnél jár, a történetét meg sem próbáljuk elmesélni. Időközben átállt a Source nevű 3D-s engine-re, amely egyrészt a Half-Life című rendkívül népszerű videojáték-sorozat látványáért felel, másrészt ingyenes filmkészítő eszközök járnak hozzá; ebben készítette el és töltötte fel az első Skibidi Toilet-epizódot 2023 tavaszán. Akkor még persze nem tudta, hogy több epizód lesz, azt meg végképp, hogy egy év alatt több tucat évad (!) is összejön, a sorozat pedig a 77. résznél jár éppen.
Ehhez persze az kellett, hogy több millióan kattanjanak rá azonnal és követeljék az újabb és újabb részeket. Hogy miért? Jó kérdés. Az első rész még csak arról szól, hogy
kibújik egy fej egy vécéből, elkezdi énekelni az amerikai Timbaland Give It To Me és a bolgár Biser King Dom Dom Yes Yes című számainak összeturmixolásából (mash-up) született bizarr dalt, és ezzel mindenkit megijeszt.
Ahogy a grafika is készen kapott elemekből építkezik, a zene is nyúlás, eredetileg egy doombreaker03 nevű TikTok-felhasználó készítette a saját videóihoz, de az ilyesmi a Skibidi Toilet célközönségét, a 2010 után született Alpha-generációt végképp nem zavarja. A lényeg, hogy az első rész rejtélyes okokból hatalmasat ment, így a folytatás is elkészült pár nap múlva. Ebben már egyre fenyegetőbbek a vécéemberek, és megjelenik a főgonosz is. Fejük a fizika törvényeit meghazudtolva pörög, mozgásuk, mimikájuk természetellenesen eltúlzott; az összhatás egyszerre vicces, furcsa, nyugtalanító és időnként horrorisztikus.
Fotó: Youtube
Ezen a ponton ideje tisztáznunk a cím eredetét. Azt, hogy toilet, nyilván értjük, de mit jelent a skibidi? A válasz egyszerű:
Semmit. Ez a szó nem jelent semmit.
Az Alpha-szleng egyik legnépszerűbb szava ez, pont azért, mert szemben például a rizz-zel és az Ohióval, jelentése tisztázatlan, éppen ezért bármilyen helyzetben szabadon használható. Nem hibáztatunk senkit, akiben jelenleg több a kérdés a cikk eleje óta, mint a válasz, és ez sajnos a továbbiakban sem javul majd, de azért haladjunk.
Az epizódok – amelyeket hármasával csomagolt évadokba az elkövető – hamar átlépték a fél-fél perces keretet, a történet pedig nem csak önállóan, részenként körvonalazódott, hanem elkezdett összeállni egy nagy, összefüggő egésszé, ha úgy tetszik, mozis univerzummá, amelyben a vécéemberek folytatnak véget nem érő háborút a kameraemberekkel a bolygóért, vagyis azért, ami maradt belőle. Ahogy haladunk előre, egyre kiterjedtebb a háború és egyre őrültebbek az összecsapások, mostanság már kész kaiju-bunyók mennek, mint a King Kong- és Godzilla-filmekben, vagy a Pacific Rim című szörnyes-robotos remekműben, amely egyébként a Skibidi Toilethez képes kész dokumentumfilm. Közben Alekszej filmes tudása is gyarapodott: ügyesen vág, komponál és tudatosan váltogatja a harmadik és első személyű kameranézetet, ennek hála az egész tényleg olyan, mint egy nagy költségvetésű videojáték átvezető jelenetei. A történetében egyre intenzívebb, hangulatában pedig egyre sötétebb széria most már hét-nyolcperces epizódokkal jelentkezik, és mindegyikre azonnal több millióan ugranak rá.
2023 végére majdnem százmilliárdos (!) nézettsége lett a Skibidi Toilet-videóknak, azóta is előkelő helyen szerepel a hashtag a trendinglistákban, a Dafuq!?Boom csatorna pedig egy időben gyorsabban növekedett, mint a YouTube-rekorder MrBeast, másfél éve pedig a 33. legnépszerűbb volt. Azóta persze alaposan átrendeződött a színtér, mostanra pont kicsúszott a top 100-as listából, de
43,3 milliós feliratkozói bázisával így sincs miért szégyenkeznie, főleg, hogy ezt kizárólag a Skibidi-videóknak köszönheti, más tartalom ugyanis nem készült az elmúlt másfél évben.
A legszórakoztatóbb az egészben az, ahogy a Skibidi Toilet mint jelenség megakadt a kritikusok és médiakutatók torkán. Ők ugyanis szokás szerint próbálnak fogódzókat, referenciákat keresni, múltbéli mémekhez hasonlítani, eredménytelenül. A legnépszerűbb megfejtés az, hogy a Skibidi-videók az Alpha-generáció Slender Manje, csakhogy a vékony, magas, torz külsejű, öltönyös, az ártatlan tiniket mindenféle erdőkben követő démon – akiből sajnos béna horrorfilm is készült – története érthető és koherens volt, és még célja is volt (ijesztgetés), míg az ilyesminek itt nyoma sincs.
42 évesen természetesen én is legyintettem, igaz, ahelyett, hogy „ezt a hülyeséget, ez a generáció még a GenZ-nél is idiótább, pedig már ők is használhatatlanok”, arra jutottam, hogy
az én időm lejárt, öreg vagyok, és ha tényleg a Skibidi-videóké a szórakoztatóipar jövője, ideje elköltöznöm egy félreeső hegyoldalra és remeteként leélni maradék éveimet.
Ezt persze még azelőtt gondoltam, hogy nem csak bele-belenéztem a videókba, hanem elkezdtem volna őket tisztességesen, egymás után fogyasztani. A helyzet ugyanis az, hogy furcsán addiktív az egész: ha az egy kicsit beleássa magát, furcsa transzba kerül és úgy érzi, mintha kezdené érteni az egészet. A Skibidi Toiletnek ugyanis igenis vannak szereplői, hősei, gonosztevői, fordulatai, van benne dráma, vannak érzelmek és eposzi összecsapások. A történetét ettől persze még mindig nem lehet értelmesebben elmesélni, mint mondjuk Az andalúziai kutyáét, vagy David Lynch Radírfej című filmjéét, de ez nem baj, a lényeg úgyis az, mi zajlik a tudattalanban. (Meggyőződésem egyébként, hogy ez a két film sokkal közelebbi rokona a Skibidi-videóknak, mint bármelyik korábbi mém, vagy hasonló őrület.)
Alig másfél éve sztori tehát a vécéemberek háborúja, de máris mérhető és kézzel fogható társadalmi hatása van, ha úgy tetszik, kimászott a képernyőből, bele a mi életünkbe. Cosplay-csoportok alakultak vécés tematikával, nagyon sokan öltöznek be Halloweenkor Skibidi-jelmezbe, és egyre kevésbé kell magyarázkodniuk emiatt. Stephen Colbert a műsorában újraalkotta a mémet Joe Bidennel, akinek kampánystábja mémfelelős munkatársat keresett éppen; ezt aztán rengetegen kiragadták környezetéből és azt terjesztették, hogy a műsorvezető lehúzná a vécén az akkori demokrata elnökjelöltet. Sokat cikkeznek továbbá a Skibidi Toilet-szindróma nevű tünetegyüttesről, amelynek lényege, hogy a fiatal (az Alpha-generációnál is kisebb) gyerekekre olyan szuggesztív hatással vannak a viedeók, hogy
konkrétan beleülnek a vécébe és onnan éneklik azt a borzalmas dalt, és közben lehetetlenség őket meggyőzni, hogy ez az egész nem a valóság.
Az orosz rendőrség idén januárban vizsgálatot indított, eredmény egyelőre nincsen, és a gyermekpszichológusok sem léptek fel az ügyben, úgyhogy a jelek szerint nincs ok pánikra.
Majd lesz, ha elkészül a film. Adam Goodman producer, a Paramount korábbi elnöke a jelek szerint komoly potenciált (értsd: pénzt) lát a Skibidi Toiletben, amelyet ő eleve franchise-ként kezel, pont úgy, mint a Transformerst és a Marvel Moziverzumot. Nem túlzunk, konkrétan így emlegette a videókat egy podcastben, és elárulta azt is, hogy a Transfomers, az Armageddon és A szikla robbanásfetisiszta, munkamániás rendezőjét Michael Bayt nézte ki rendezőnek, aki egyébként vevő az ötletre. Egyelőre gondolkodnak, hogy animált, vagy élőszereplős legyen-e az adaptáció, de az biztos, hogy a John Wick-széria lebeg a szemük előtt példaképként.
Az biztos, hogy sietniük kell, a mémek gyorsan váltják egymást, tulajdonképpen már az is csoda, hogy másfél éve töretlen a Skibidi Toilet sikere. Ha azonban gyorsan lépnek, ott várja majd őket egy többszáz milliós közönség. Ítéletet mondani természetesen nem szeretnénk előre egy még el sem készült filmről, de abban biztosak vagyunk, hogy pontosan azt kapjuk majd, amit megérdemlünk.
