Ha egy film átlépi a két és félórás játékidőt, a nézők többsége fejben automatikusan besorolja a „hosszú filmek” kategóriájába. Három, illetve három és fél óra felett pedig egy film sokak szemében válik nézőt próbálóan hosszúvá, olyan programmá, amit kétszer is meggondol az ember, mielőtt belevágna. Egy biztos: a mainstream filmkészítésben a három és fél, illetve négy óra az a játékidő, amit nem lehet, nem szabad túllépni, nincs olyan filmstúdió, ami ennél hosszabb filmet moziműsorra merne tűzni.
Emiatt az igazán hosszú filmeket egyrészt az elhivatott művészfilmesek művei, másrészt a dokumentumfilmesek és kísérleti filmesek alkotásai között kell keresni, mert ők sokkal szabadabban alkothatnak, és nincsenek úgy kiszolgáltatva az üzleti érdekeknek.
A világ leghosszabb filmje Svédországból jött
A világ leghosszabb filmje egy kísérleti filmként felfogható dokumentumfilm, a Logistics (Logisztika), ami még 2012-ben forgott, és nem túl valószínű, hogy a 857 órás játékidejét a közeljövőben bárki is túlszárnyalná. Csakhogy érzékeltessem: ha meg akarnád nézni a Logisticset, 35 napon és 17 órán át egyfolytában a filmet kellene nézned.
Címéhez méltó módon a Logistics minden egyes vetítése komoly logisztikát kíván, emiatt mozivásznon mindössze háromszor volt látható. A hazai premier Svédországban, az Uppsalai Városi Könyvtárban esett meg, ahol 2012. december elsején kezdték el vetíteni a filmet, és 2013. január 6-án ért véget. Játszották még a House of Stockholmban, majd a Logistics nemzetközi premierjére a 2014-es Fringe Film Fesztiválon került sor a kínai Shenzenben. Azóta kizárólag online volt látható.
A filmet alkotó páros, Magnussenék kiindulópontja az a kérdés volt, hogy honnan érkezik az a sok technikai kütyü, amit a mindennapokban használunk. Vásároltak egy lépésszámláló kütyüt, majd a svédországi boltból végigkövették a termék útját egészen a kínai gyártósorig, mindezt ráadásul valós időben rögzítették, ami talán megmagyarázza a film hosszát.
A film, aminek már az előzetese is 72 perces
Nem tudni, mi lehet ezekkel a svédekkel, de a lista második helyén is ők tanyáznak, pontosabban egy Anders Wenberg nevű rendező Ambiancé nevű munkája.
Az első előzetest hozzá még 2014-ben adta ki, ez 72 perces hosszal bírt, amit két évvel később 7 óra 19 perces, egyetlen beállításból álló második előzetes (!) követett. 2018-ban egy 72 órás előzetest ígért a népnek, de sosem állt vele elő.
Ahogy valójában magával a filmmel sem, amiről 2021-ben azt állította, hogy befejezte, és 720 órás (30 nap) lett a játékideje. A beígért premier nem valósult meg, pedig az alkotó hosszú időn át heti 7-8 órákat rögzített hozzá. Állítása szerint a filmje tiltakozás a filmklasszikusok újraforgatása ellen.
A harmadik helyezett időben jócskán elmarad az első kettőtől. A dánok Modern Times Forever (Stora Enso Building, Helsinki) című munkája mindössze 240 órás, azaz tíz nap alatt meg lehet nézni az egészet, és azt mutatja be, hogy a címben szereplő épület hogyan fog lebomlani a következő évezred során. A 2011-es filmből egyetlen vetítést tartottak, akkor az ominózus épület falára vetítették ki.
A negyedik helyezett Beijing 2003 megtekintéséhez 150 óra, azaz hat nap és hat óra is elég. A művész, Ai Weiwei 2003. október 18-ától kezdve tizenhat napon át egy autóra szerelt kamerával járta Peking utcáit, és az ebből készült filmmel a várost és annak lakóit kívánta bemutatni.
Egy lista, amin a Sátántangó a tizennyolcadik helyen áll
Egyébként a Wikipedia külön listán szerepelteti az igazán elborult hosszal rendelkező kísérleti filmeket, illetve azokat a nagyon-nagyon hosszú munkákat, amiket azért így vagy úgy, de a mozikba szántak, vagyis olyan játékidejük van, amit azért néhány pisiszünetet beiktatva némi akaraterővel végig lehet nézni.
Ezen a listán Tarr Béla Sátántangója a maga 7 óra 19 perces játékidejével a 19. helyet foglalja el. Az első helyet 1987 óta egy brit film, a Peter Watkins által rendezett Resan birtokolja. A 873 perces, azaz 14 és fél órás dokumentumfilm több mint két év alatt forgott le több kontinenst is érintve, és a világ őrült nukleáris fegyverkezését és a mélyszegénységet vizsgálja. A bemutatása évében több filmfesztivál is a műsorára tűzte, de azóta csak elvétve látható. 2007-ben egy mexikói fesztiválon volt látható, és ugyanebben az évben Bécsben a bécsi Osztrák Filmmúzeumban vetítették le mind a 19 fejezetét.
A második helyen álló exergue – on documenta 14 Görögországból egy egészen friss darab, épp mostanában mutatták be a New York-i Filmfesztiválon. 848 perces, azaz 14 óra és 8 perc alatt túl is lehetünk rajta. A film a modern művészi világ és a politika összefonódásait mutatja be egy nagy vihart keltett 2017-es németországi kiállítást használva ehhez, 14 fejezetben bemutatva annak létrejöttét.
A listában a harmadik helyezést egy 2018-as argentin film, a La Flor érte el a maga 808 percével, bár itt enyhén csalásszagot érzünk, mert igazából hat kisebb filmből áll, melyek között viszonylag kevés az összefüggés.
Az első tízben egyetlen szélesebb körben is ismert filmet találni. Claude Lanzmann Shoah című monumentális, 566 perces dokumentumfilmje interjúkból áll a holokauszt túlélőivel, szemtanúival és elkövetőivel. A film jelentőségét rengetegen méltatták már Steven Spielbergtől kezdve Nemes Jeles Lászlóig.
Egy önálló kategória: Lav Diaz
Ha létezik a hosszú filmeknek specialistája, akkor az mindenképp a Fülöp-szigetek szülöttje, Lav Diaz, akinek kilenc (!!!) filmje is megtalálható a listán. Hossz alapján mindenképp a hatodik helyen tanyázó Evolution of a Filipino Family (Egy filippínó család evolúciója) a csúcsműve, hiszen a játékideje 624 perc (10 óra 24 perc), és egy szegény földműves család szétesését, majd újraéledését kíséri benne végig.
Evolution of a Filipino Family (Forrás: MUBI)
Diaz a slow cinema irányzat (az ide tartozó filmek alapvetően megfigyelő jellegűek és csak minimális történettel bírnak) vezető alkotója. Rendkívül hosszú filmjei ellenére nagyon termékeny alkotó, aki majdnem minden évben elő tud állni egy új filmmel.
Minket a »lassú mozi« címkével látnak el, de ez nem lassú mozi, ez mozi. Nem tudom, miért … minden alkalommal, amikor a moziról beszélünk, folyton a hosszra koncentrálunk. (…) Ez mozi, ami olyan, mint a költészet, olyan, mint a zene, olyan, mint a festészet. Szabad. Legyen az egy kis vászon vagy egy nagy vászon, ugyanaz…
– nyilatkozta a művészetéről még 2016-ban.
